Utószezon

Köztes állapot, valaminek a vége és ugyanúgy a kezdete. Magán viseli még a nyár jellemzőit, a visszafogott forróság utóhatásaként a fülledtség emlékét. Ami inkább vizuális, mint kézzel fogható, mégis ugyanúgy meleg érzetet kelt a képzelet által létrehozott ragaszkodásnak köszönhetően. Nem tűrve a búcsú nélküli változást, az egyik pillanatról a másikra való felejtést. A volttal szembeni méltatlan viszonyulást, a lesz miatt. Ezért egy pillanatra megállapodik a kettő között, és nosztalgikus nyugalmával felmutatja erőtlen bágyadt fényét a sima víztükör felett, annak a langyos szél által minduntalan a parthoz verődő hullámait, hogy azután lassú mozgásával elterjedjen a szürkeség, csendes esőt hozva magával, véget vetve a van illúziójának.