Gyilkos verebek

Összes megtekintés: 106 

Télen a verebek ugyanúgy érkeztek a madáretetőkre éhüket csillapítani, ahogy a cinkék, meggyvágók, tengelicek, zöldikék, míg a vadgalambok az etetőkből a földre lehullott napraforgómagokat csipegették szorgalmasan. A verebek legtöbbször csapatban érkeztek, s míg egyesek bevették magukat az etetőbe, hogy bögyüket jól megtömjék, addig a többi lent a fák alatt evett a többi madárral. Volt, hogy cinkék és verebek is együtt eszegettek.
Ha a veréb talált előbb berepülni a PET palackból készült etetőbe, akkor nem röpült ki onnan azonnal, ezzel szemben a cinkék csak egy-egy napraforgószemet csíptek fel, s azzal elrepültek, vagy a faágakon állva eszegették meg. Az ablakon kinézve szoktam figyelni őket, hogy milyenek a szokásaik. A tengelicek megálltak az etető szélén, egy magot bekaptak, de közben félrenézve figyelték, hogy zavartalanul ehetnek-e tovább? Ha nem volt éppen másik madár a közelben, akkor tovább maradtak, de nem foglalták el az etető közepét úgy, mint a verebek. Néha már sajnáltam, hogyha sokáig maradt az etetőben egy veréb, a többi madárka, főleg a cinkék nem tudtak sokáig eleséghez jutni, csak ugráltak egyik ágról a másikra. Már eddig is hallottam arról, hogy a verebek szemtelenek.
Néha megkopogtattam az ablakot, vagy kinyitottam, akkor a zajra felfigyeltek és odébb álltak, hogy más is bejuthasson az etetőbe. De ilyenkor előfordult, hogy a többi madár is felröppent és kellő távolságban egy másik fára telepedett.
Szomorú igazság, hogy a nagy hal megeszi a kishalat, a nagyobb vadászmadarak a magasból is észreveszik áldozatukat a földön, és nincs menekvés annak a nyúlnak, pocoknak vagy kisebb élőlénynek, amelyik nem tud elbújni előlük.
De arra eddig nem gondoltam, hogy a verebek agyoncsaphatják csőrükkel a kicsi cinkefiókákat, melyeket mindkét szülő felváltva etet, nap, mint nap folyamatosan, amíg a kicsik ki nem tudnak repülni a fészekből. Az elmúlt évben kétszer is költöttek a cinkék a nagydiófánkra akasztott madárodúban. Örömmel láttuk, ahogy a szülők hordják a különböző rovarféleségeket és röpülnek be az odúba, ahol már csivitelve várják a kicsik az eleséget.
Az idén is ez történt, de csak egy darabig. Észrevettük az elmúlt napokban, hogy a cinkék legtöbbször nem tudnak bejutni a fiókáikhoz az eleséggel, mert ott pásztáztak az ágakon a verebek és állandóan elzavarták jelenlétükkel a cinkeszülőket, akik egyik ágról a másikra ugrálva várták, hogy mégis bejutnak a fiókáikhoz. Sok esetben ez nem sikerült. Próbáltuk elhessegetni a “betolakodókat”, de órák is beleteltek a hasztalan próbálkozásunkba. Akkor még hallani lehetett a kicsik “sírását” az odú belsejéből. Sajnos, nem tudtunk egész nap ottmaradni és végleg elkergetni a verebeket. Nem is értettük, mi dolguk van nekik a cinkecsaládnál? Másnap, amikor a konyhakertben tettem-vettem a dolgomat, nem hallottam a fiókák hangját, csend volt, és sem cinke, sem veréb nem volt a közelben. Egyszer az egyik virág tövében, a levelei alatt rábukkantam egy halott cinkefiókára, s már nem tudtam megmenteni! Eltemettem annak rendje és módja szerint. Halott állatokat sohasem hagytam a föld tetején. Másnap a lányom szétszedte a madárodú alját, kiszedte a fészket, és ott találta a másik halott cinkefiókát. Látszott rajta, hogy a fején és a hátán voltak csípésnyomok. A gyilkosok előtt nem volt menekvése! Akkor őt is a testvére mellé temettem el, hogy legalább halálukban együtt legyenek.
A szegény, fiókájukat vesztett cinkék nem jelentek meg újra az odúnál, nem tudni, hogy hol “siratják” a fiókáikat Anyák Napján, amikor embernek, állatnak örülnie kellene ezen a napon? Azoknak az ember- és állatszülőknek, akik utódokat hoztak a világra.
Ezek a cinkeszülők most nagyon szomorúak lehetnek. Ahogy azok az édesanyák is, akik valamilyen okból már nem örülhetnek fiúknak, lányuknak. S Én ugyanúgy tudom sajnálni az állat szülőket, ahogy az embereket is, ha nincs tovább, akiknek örüljenek Anyák Napján.
Mert nincs nagyobb fájdalom egy szülő számára, ha a csemetéjét veszti el, aki még igen sokáig élhetett volna!

Torma Zsuzsanna
2019. május 5. (Anyák Napja)