A pórul járt virágok ( unoka mesék 4. )

Egy meleg nyári nap délutánján, a kiskertben nyíló virágok nagyon unatkoztak. Unalmukban kitalálták, hogy szépségversenyt rendeznek. Titokban az összes virág tudni vélte magáról, hogy ő a legszebb. Így gondolta a bársonyosan tündöklő vörös rózsa, a harcias, egyenesderekú kardvirág, a hófehér margaréta, a bódító illatú piros szegfű, és a büszkén magasra növő dália. Mivel egymás között nem tudták eldönteni melyikük a legszebb, ezért megbeszélték, hogy felkérik a méhecskét, döntsön helyettük. Így is tettek. Mikor másnap délelőtt leszállt hozzájuk a méhecske, hogy virágport gyűjtsön, előadták neki kérésüket. Ám a méhecske nem akarta elfogadni a felkérést.
– Sajnos, én nem tudok dönteni, mert nekem valamennyien szépek és illatosak vagytok. Én csak a virágpor gyűjtéséhez értek, – szabadkozott.
– Mi azért gondoltunk rád, mert mindennap látsz bennünket, – kérlelték a virágok.
Addig-addig könyörögtek, míg megsajnálta őket és igent mondott. A virágok nem tudhatták milyen nagy gondot okoztak a méhecskének. Szegénykének nem volt a felkérés óta egy nyugodt perce sem. Nem tudta eldönteni melyiknek mondja, hogy ő a legszebb. Mindegyik egyformán szép és kedves volt neki, de a vitájukat is nap mint nap hallotta. Nem akart még több vitát és veszekedést. Húzta, halasztotta a döntést, de a virágok kezdtek türelmetlenkedni.
– Addig húzod az időt méhecske, míg lehullatjuk szirmainkat!
– Rendben van! Holnap reggel megmondom ki a legszebb köztetek, de, van egy feltételem!
– Mi a feltételed méhecske? – kérdezték kíváncsian a virágok.
– Most meg kell ígérnetek, hogy ettől a perctől kezdve, többet nem fogtok veszekedni.
– Megígérjük, megígérjük! – kiabálták kórusban.
A méhecske megnyugodva repült haza. Reggel majd kigondolja mit is mondjon a virágoknak. Szerencsére azt már nem hallhatta, hogy távozása után még hangosabb vitába kezdtek, mint eddig tették.
– Úgy is én leszek a legszebb, mert én vagyok az emberek legkedvesebb virága! – kiabálta torkaszakadtából a vörös rózsa.
– Én még nálad is szebb vagyok! – harsogta a kardvirág.
A többiek sem maradtak csendben, így hamarosan bábeli zűrzavar keletkezett a kertben.Egyáltalán nem figyeltek egymásra, mindenki a maga szépségét hangoztatta. A nagy kiabálás közepette észre sem vették a csendben érkező esti szellőt, aki lágyan ringatni kezdte őket. Gondolta, egy idő után majd csak abba hagyják a kiabálást és álomba szenderülnek. De a virágok most nem voltak álmosak, egyáltalán nem akartak aludni. Sőt! Elküldték az esti szellőt, menjen másfelé fújdogálni.
A szellőt nagyon felbosszantotta a virágok viselkedése. Szólt nővérének, a szélviharnak, hogy segítsen neki megleckéztetni a gőgös virágokat.
A virágoskert felett hirtelen nagy szélvihar kerekedett. A gyengébbek a szél erejétől egykettőre a földre hajoltak, és elcsendesedtek. Az erős szárúak, mint a vörös rózsa, a kardvirág, még mindig egymással vitatkoztak, nem törődve a szél erejével. Mire észbe kaptak, addigra az összes szirmuk lehullott. A magas dália szára kettétört, a kardvirág elfeküdt a földön, a gyönyörű vörös rózsa szirmait messzire repítette a szél.
A szélvihar amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott. Sírtak, jajgattak a virágok, de hiába, odalett szépségük, finom illatuk. Csúffá tette őket a szél.
Reggel a méhecske gondterhelten indult el otthonról. Még nem tudta eldönteni, melyiknek fogja mondani, hogy ő a legszebb.
Amikor megpillantotta a széltől tépázott virágoskertet, a letört szárú, síró virágokat, tudta, hogy nem kell semmit sem mondania.
A virágok szomorúan meséltek az elküldött esti szellőről és a hatalmas szélviharról.
– Ugye, ugye! Most saját károtokból megtanulhattátok, hogy nem szabad veszekedni. – dorgálta őket.
Valamennyien nagyon szépek vagytok! Mindenkinek meg van a maga bája, illata, mellyel elkápráztatja az embereket, a pillangókat, és minket a méhecskéket.
Most pedig szedjétek össze magatokat, mert messze van még a nyár vége! Ha megígéritek, hogy nem veszekedtek, megkérem az esőfelhőt, öntözzön meg benneteket, és majd újra virágozni fogtok.
A virágok hálálkodva köszönték meg a méhecske jóságát, aki sietve elrepült az esőfelhőhöz a segítségét kérni.

“A pórul járt virágok ( unoka mesék 4. )” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Drága Babu!

    Köszönöm elismerő szavaidat. Próbálgatom a mese írást, több-kevesebb sikerrel. Mindig öröm számomra, ha ellátogatsz hozzám. Szeretettel(l)Kata

  2. Drága Katinka !
    Hát ez fantasztikus !Látom Te is hive vagy a meséknek !
    Ez egy nagyon jol sikerült tanulságos mese!
    Megtöltötted kis humorral is .Ilyen kell legyen egy mese !:)
    Szeretettel olvastam….Babu(l)

Szólj hozzá!