Türelem

Mindketten a nappaliban, a kanapén feküdtek. Egyik időnként felemelte a fejét és elnézett az étkező irányába, de mindannyiszor csak annyit látott, hogy semmi mozgás. Kinézett, aztán a Másikra. Az visszanézett rá és tudta, hogy még semmi érdekes nincs odakint. Visszafeküdtek. Ez a jelenet ismétlődött időről időre, de mindannyiszor azt tapasztalták, hogy nem érdemes még odamenni…

A nap már jóval odébb járt, bár még mindig besütött az ablakon. A kanapét viszont már alig-alig érte. Megfontolás tárgyává is tették, hogy mi legyen: menjenek a napos részre, de akkor odébb kell feküdni, vagy maradjanak ott, ahonnan rálátni az étkezőre. Ez kisebb mozgolódást eredményezett kettejüknél, de azért csak megfontoltan, apró mozdulatokkal, de végül győzött a napfény iránti szeretetük. Egy hang nélkül, nesztelenül helyezkedett át előbb egyikük, majd másikuk is a kanapé túlsó végébe, ahová még a nap fáradt sugarai besütöttek.

Kicsivel később már oda sem sütött a nap, ellenben a központi fűtésnek köszönhetően a radiátor elkezdte ontani a meleget. Alig hogy megérezték, megint mozgolódni kezdtek, már amennyire ezt annak lehetett nevezni. Egyik felemelte a fejét, és csak nézte a radiátort, mintha a szemével akarná felmérni a meleg sugarakat, hogy érdemes-e a közelébe menni. Másik is felneszelt egy idő után, megérezve a meleg irányának változását és ő is felnézett. Aztán szinte egyszerre villant egymásra a zöld szemük. Talán ha pár másodpercig nézték egymást, de mintha szó nélkül meg is beszélték volna, akármit is akartak. Szinte egyszerre álltak fel, lassú, megfontolt mozdulatokkal. Nyújtózkodtak egyet, alaposan megnyújtva minden izmukat, és lassan közelebb helyezkedtek a meleg forrásához.

Újabb óra telt el szinte teljes mozdulatlanságban, mikor is neszezést hallottak a lakásban, de nem igazán törődtek vele. Előbb Egyik, aztán Másik is felemelte a fejét és kinézett az étkező irányába, de mivel a neszek nem azok voltak, amire ők vártak, így szépen vissza is tették a fejüket, és továbbra is a melegbe és a mozdulatlanságba burkolóztak.

Aztán hirtelen felkapta mindkettő a fejét: az étkező irányából konzervnyitás hallatszott: a nyitófül kinyitása, majd a kis sziszegő hang, ahogy a konzerv levegőt kap, és aztán a fém perforálásának nyitása. Füleltek, de még nem mozdultak. Lépések indultak az étkezőbe, és ott elhaltak. Fém kanál koppant fém edényen, és halkan, ritmikusan cuppant egy-egy adag ennivaló a tálkákba.

Mindketten felugrottak és rohantak kifelé enni. Nem volt vita, mindkettőnek volt egy tányérnyi, úgyhogy komótosan falatozhattak.

– Egyetek csak, cicuskáim, jó étvágyat! – nézett rájuk idős gazdasszonyuk szeretettel, majd kiment a konyhába, hogy magának is összeüssön valami vacsorát a hosszúra nyúlt barátnő-látogatás után.

“Türelem” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Margó!
    Jelenleg sajnos nincs cicám, de volt több is már. Imádom a kissé öntörvényű, de mégis ragaszkodó és szerethető kis szőrmókokat. Szerintem ők is érzik, hogy ki szereti őket és ki nem, mert az állatok erre sokkal jobb ösztönökkel rendelkeznek. Van, amelyiknek jó bent is, de valóban, kintre inkább valók, csak hát az ember félti őket.
    Örülök, hogy neked is vannak cicáid, és milyen jó, hogy Picurra mindig vár az udvarlója.
    Köszönöm, hogy itt jártál és olvastál!
    Szeretettel:
    Kata (l)

  2. Keddves Kata szeretettel olvastam a cicákról írtakat. Bizonyára nagyon nagy kedvenceid. Az én Picur nevű cicám szabadon éli az életét. Ha a hidegben megsajnálom és beengedem akkor egy ideig elvan, de odaáll az ajtóhoz és kikéredzkedik. Évek óta ugyanaz a kandúr cica vár rá tavasszal, tehát van udvarlója is. Kis cicáknak mindig jó gazdit találok, mert többnyire szépek, fehérek.
    Köszönöm, hogy olvashattam a precíz megfigyelésen alapuló írásodat.
    Szeretettel
    Margó

  3. Kedves Maria!

    Igen, a cicák roppant türelmes állatok. Belőlem ez hiányzik, én eléggé türelmetlen tudok lenni. De irigylésre méltó, ahogy türelmesen kivárják a vadászatban is a megfelelő pillanatot.

    Köszönöm, hogy nálam jártál:
    Kata (l)

  4. Kedves Kitti!

    Köszönöm szépen a kedves szavaidat! Igen, a cicákat nagyon szeretem. Öntörvényűek, az igaz, de attól még ugyanúgy szeretetre vágynak, mint mindenki más, csak ők jelzik, mikor kérik és mikor nem a szeretgetést.

    Köszönöm, hogy itt jártál és olvasol. Szeretettel:
    Kata (l)

  5. Kedves Kata!

    Igen, a cicák azt csinálják, amit ők szeretnének, és nem azt, amit mi. De talán pont ezért szeretjük őket, mert olyan függetlenek és öntörvényűek.

    Köszönöm, hogy nálam jártál:
    Kata (l)

  6. Kedves Magdi!

    Az én Petim is ilyen volt, hozta az egereket, de azért, hogy dicsekedjen velük, hogy ő ezt is tudja 🙂

    Köszönöm, hogy elolvastad a cicák történetét!
    Szeretettel:
    Kata (l)

  7. Kedves Kata!
    Olvasás közben az én Lucámra gondoltat, sajnos el kellett altatni, öntörvényű kedves állatok, de tényleg irigylésre méltó a nyugalmuk, jó volt itt időzni.: MarisHS(f)

  8. Drága Kata! Ehhez a megfigyeléshez igazi és őszinte szeretet kell és az a mentalitás, ami egyetlen állatszerető emberből sem hiányzik. A cicusok nem csak henyéléssel töltik az időt, hiszen számtalan megnyilvánulásukban közelségre, szeretetre, dédelgetésre vágynak. Igen öntörvényű lények, mert mindezt nem lehet ad-hoc jelleggel intézni feléjük, csak ha ők is akarják. Mindig tisztelettel adózok a macskáknak, de minden állatnak is, hiszen érző lélek van mindben, amit nagyra becsülök. Épp így azokat az embereket is nagyra tartom, akik hasonló módon szeretik őket. Mint te is. 🙂
    (l)

  9. Kedves Kata!

    Kedves történetedben a szobacicák a ház "igazi" urai. Tudnak élni azt biztos! Az én Filemon cicám kint él az udvaron, ha nincs jobb dolga, hűségesen követ mindenhová. Örömmel olvastam írásodat. (f)Kata

  10. Kedves Kata!
    Szeretettel olvastam cicás írásodat, nagyon kedves öntörvenyü lények, akár lakásban élnek, akár kétlakiak,nálunk mindenhol ahol éppen kedvük van, néha egeret is fognak, nem nagyon eszik me g,
    inkáb a labtörlőre rakják, akinek kell vigye.
    Szeretettel gratulálok,
    Magdi

  11. Kedves Marica!

    A szobacicák valóban szinte csak "dísztárgyak", de azért a kintiek egerésznek is. Nekem kinti-benti cicám volt, ő fogott egeret is, ha kiengedtem, de bent a radiátor volt a kedvenc helye. De szerintem pont ilyennek szeretjük őket. Bár ők lehet, hogy visszasírják Egyiptomot, ahol kicsit jobban tisztelték őket! 😉

    Köszönöm, hogy megtiszteltél a véleményeddel!
    Kata (l)

  12. Kedves Rita!

    Igen, a cicák önállóak, csak étel legyen, a többivel nem foglalkoznak és kiskirályok a saját területükön. De pont ezért szeretem őket én is, mert annyira nyugodtak és türelmesek.

    Köszönöm, hogy olvastál:
    Kata (l)

  13. Kedves Kata!

    Mindig mondom, hogy a macskák tudnak élni. Az enyém is itt a lakásban remekül elvan. Hol a loggia ajtó elé fekszik, mikor besüt a nap, hol a fotelba, hol pedig egyik vagy másik konvektor tetejére. Ha jó idő van, inkább a loggián fekszik a műa. karosszékben. Mindenhol megkeresi és megtalálja a maga kényelmes és kellemes helyét. Ezért is szeretem, mert igazából nincs vele semmi gond. Az alomra megy, szépen bekaparja, eszik, iszik, alszik, napozik, doromból.

    Szeretetttel: Rita(f)

Szólj hozzá!