A juhász legény

Volt egy kis falu az erdő mélyén, ott terelte nyáját egy szegény juhász legény.
Árva volt a legény, nem volt semmi mása, csak hű kutyája, és a furulyája.
Mikor megvillant a nap első sugára, elindult a legény, előtte a nyája.
Megszólalt egy bús dal, egy szomorú nóta, benne szívének mind az összes búja.

Szeretett ő egykor, boldog volt a szíve. Akiben legjobban bízott, az törte össze.
Volt egy kis parasztlány, kiről azt hitte szereti,
hisz oly sok édes csókot adott már neki.
Este mikor mindenki aludt a faluban, elment a lányhoz s várt rá a kapuban.

Kiszökött a lány a házuk kapuján, s máris csüngött a legény szomjas ajakán.
Nem tudtak betelni a szerelmes szavakkal, pedig mit éreztek nem kifejezhető azzal.
Szerelmüket titokban tartották, hisz tudta a legény őhozzá nem adják.
Bár paraszt volt a lány apja, a módosabb fajtából. Lenézte a legényt, s tiltotta lányától.

Mit akar egy csóró, ágról szakadt árva, ő a lányát egy gazdag úrnak szánta.
Esküdözött a lány, hogy csak őt szereti, hogy a boldogságot nem a pénz jelenti.
Egyszer a legény gazdája szavára, elindult nagy útra, egy messzi vásárba.
Hosszú volt az út, eltelt már egy hónap, de ezalatt a lányra gondolt csak mindennap.

Végre hazaért, rohant a lányhoz, de megtorpant mielőtt odaért a házhoz.
Messziről hallotta a kiszűrődő zenét, s mintha egy vasmarok szorítaná szívét.
Benéz az ablakon könnyes szemmel látja, ott táncol szerelme hófehér ruhába.
Kacag, nevet a lány, mellette a férje. Kiről azt mondta, hogy nem kell a pénze.

Belép az ajtón elhallgat a zene, de nem hallja, csak őt keresi szeme.
Meglátja a lány is, elsápad az arca. De azután szól, hogy mindenki meghallja.
Hordd el innen magad, nem hívott meg senki, hogy is mertél ide bejönni.
Megszólal a legény, de alig hallani. Hisz te is szerettél, csak ennyit tud mondani.

Felkacag a lány: Még hogy szerettelek! Nézz végig magadon, s nézz meg engemet.
Rongyos vagy és szegény. Szakadt ruhád cipőd.
Hogy is kívánhattál magadnak ilyen nőt.
Megfordult a legény, alig bírta lába. Nehéz volt a szíve, lelkét bánat járta.

Kihajtotta nyáját, már a napkeltére. Leült egy fához, lepihent tövébe.
Így találtak rá órák múlva, halva. Kezében ott volt kedves furulyája.
Belehalt a búba, megszakadt a szíve, hisz ennyi fájdalmat nem bír el egy szív sem.
Kutyája volt egyedül mellette, az egyetlen lény, ki igazán szerette.

“A juhász legény” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kitti, Klári köszönöm szépen nektek. Igen erről az egyre inkább elanyagiasodó világról szerettem volna írni, kicsit régies köntösben.

  2. Kedves Katalin!
    Történeted mondanivalója időtálló- a pénz mindenhatósága!
    ("Felkacag a lány: rongyos vagy és szegény…
    Gratulálok kiváló alkotásodhoz: Klári(f)

  3. Nagyon tetszett ez a ballada szerű verses történet. Végtelenül szomorú a téma. (f)

Szólj hozzá!