Végső búcsú Édesanyámtól

2002-öt írtunk, amikor lelke angyalként eltávozott. Elszállt, ahol egy fájdalommentes élet várta, a Mennyország már nyitotta neki kapuját. Könny-gyöngyök gördültek szemem sarkába. Vigasztalhatatlan voltam, arcomat két tenyerembe temettem.
Emlékképek cikáztak fejemben, gyász elsorvadt virága költözött szívembe. Közöny árnya borította be megárvult lényem. A külvilág megszűnt létezni körülöttem, csupán vegetáltam, boldogságom kútja végleg kiapadt. A jókedv helyét a bánat foglalta el.
Édesapám volt a lelki támaszom, no meg az írás. Kudarcok edzették lelkem, sikerek újabb sikerekre ösztökéltek. A sors szele kíméletlenül dobált engem, erős voltam, újra és újra felálltam, folytattam utam.
Édesanyám tekintete belém ivódott, arca emléke évek során semmit sem fakult. Velem tartott, jóban-rosszban, szívemben hordom Őt. Hangját a tavasz, kacaját a Nap sugarai, járását, tartását a pipacsok tánca idézte. Zöld szemeit az égbolt sötét bársonyleplére tűzte az éjszaka.
Néha sírásba fojtottam bánatomat, tollam könnye megénekelte szívem fájdalom himnuszát, amit emlékére írtam:

Nélküled!

A fájdalmam szavait
karcolta a tél puha
hóba, ködtakaróba
keze gondosan
becsomagolta.
Jégcsap könnye
sajátoméval egyesült,
tar fa ágán szomorúságom
ült. Két szemedet látni véltem
csillagos éjszakán, mintha
Te lettél volna a Hold, ami mosolygott
rám. A kibuggyanó forrás
nevedet csobogta, langy karjait gyengéden
derekad köré fonta.
Selymes hangod fülembe
még mindig csengettyűként cseng,
lelked éneke nekem dalos
pacsirtaként zeng. Szíved
enyémben örökké dobog,
énem ettől nagyon boldog.

Gyerekként mindig ő volt számomra a mentőöv, rám fonta szerető karjait, öle fészkében álomra hajthattam kicsi fejemet, puha mellkasa párnaként melegített. Télen együtt hógolyót gyúrtunk, hóembert készítettünk, nevetésünk megszökött meleg leheletünkkel.
Tavasszal hóvirágot szedtünk, csokrot készítettünk belőle. Kint a kertben rügyfakadás indult néma csendben.
Előmerészkedő napfény széles mosolyt festett képünkre. Madárcsicsergés vegyült harkály kopácsolásával.
Nyáron kifröccsent szánkból ízletes, lédús alma leve, héja fogunk közé beékelődött. Rohantunk zabolátlanul, mint az istállóból kiszabadult ménes. Talpunk falta a végtelen utat, lábnyomaink földbe préselődtek. Szívünk vadul dobolt, tüdőnk majd kiugrott a helyéről, pulzusunk szaporán verte az ütemet, izmaink megfeszültek.
Ősszel avarpaláston lépdeltünk, a fák levelei erőteljesen hullottak, rozsdás színbe öltöztek. Ködoszlopnak ütköztünk néha-néha, hajnali harmat kézfejünkre telepedett. Az erdő nekünk sírta el bánatát, a nyár melegét hiányolta.
2017 van immáron, nincs olyan nap, hogy gondolataim ne terelődjenek felé, csodás személyiségéből én is kaptam, galamb lelkét megörököltem. Tizenöt év hosszú idő, de olyan mintha tegnap történt volna, hogy jobb létre szenderült. Hiányát semmi, senki sem pótolhatja, emléke sejtjeim lakója. Mindennap egy próbatétel, de az a tudat, hogy velem van, kiszínezi a szürke hétköznapokat. Lénye belém szőtte magát, segít erősnek lenni, bátorságot ad nekem, ha elgyengülök. E versemmel köszönök el tőle:

Végső búcsú

Ó, Drága Édesanyám, szerettelek Téged,
életedet bennem tovább éled.
Imára kulcsolom kicsiny kezeimet,
Rád gondolva lehunyom szemeimet.
Gyászom sebet mar lelkembe,
tátongó üresség keletkezik szívemben.
Elmentél, boldog gyerekkorom derékba tört,
elvett a sors tőlem, ez meggyötört.
Álmomban együtt játszom újra Veled,
soha el nem engedem emléked.

Budapest, 2018.07.20.

“Végső búcsú Édesanyámtól” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi!

    Köszönöm jóleső soraid, megtiszteltél olvasásoddal, hozzászólásoddal!

    Üdvözlettel: Tibor

  2. Kedves Tibor!
    Fájdalmadban én is osztozom, a sok csodás emlék mindig Veled marad. Üdvözlettel: Gyöngyi

  3. Kedves Kitti!

    Köszönöm együttérzésed, és dicsérő szavaid! Örülök, hogy tetszett a versem a prózán belül.

    Üdvözlettel: Tibor

  4. Kedves Tibor.
    Együtt érzek veled.
    A búcsú mindig szomorú. Hanem az az első vers, a Nélküled címmel, az bizony egy remekmű, bizony! Látni, érezni, hogy azt te a szíveddel írtad. Lélekkel teli csodaszép! Gratulálok hozzá, bár létrejötte nagyon szomorú eseményt idéz, és ezt nagyon sajnálom… (f)

  5. Köszönöm szépen együttérzésed, Mária!

    Üdvözlettel: Tibor

  6. Kedves Kata!

    Köszönöm szépen együttérzésedet, kedves Tőled!
    Örülök, hogy olvastál. Őszinte részvétem Neked is!

    Tibor

  7. Kedves Tibor!

    Együttérzéssel olvastam írásodat. Ismerős az érzés, másfél éve temettük jó anyánkat. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá…
    Szeretettel olvastam végső búcsúzásodat édesanyádtól: Kata

  8. Kedves Tibor!
    Megható soraidat szeretettel olvastam. Csak az tudja átérezni igazán, aki elvesztette már édesanyját. Sajnos 2 éve én is elvesztettem anyukámat. Tudom, hogy ahol ők vannak már, nincs fájdalom, de mégis nagyon-nagyon hiányzik.
    Üdv: Marika

Szólj hozzá!