A KÖNYVTÁR

– Pálinkás szép jó reggelt Tiborkám! Merre jártál tegnap, hogy egész nap nem láttalak?
– Üdvözöllek Bélám! Elvoltam a fiam diplomaosztóján.
– Uram Isten! Hogy rohan az idő! Nemrég még a tóban tanítottam őt úszni, ma meg egy érett férfi lett. De mondd csak! Milyen helyen tanult?
– Nekem nagyon tetszett az egyetem. Gyönyörű, nagy parkban kényelmes, minden komforttal ellátott kollégium, hatalmas, nagy előadó-termek, igazán nem érheti szó a há-zuk táját. De nekem legjobban az ökumenikus imaházuk tetszett.
– Mi volt benne az érdekes?
– Képzeld, amikor bementem, éppen egy muzulmán, meg egy pajeszos zsidó egyetemista volt bent, mindegyik imádko-zott a maga istenéhez. A legnagyobb békében. Most képzeld el, ha 100 diák van bent, a katolikuson, és reformátuson át az anabaptistáig, mindenki jól elvan a másikkal, senki sem próbálja meggyőzni, vagy szidni a másikat. Nem is értem, a nagypolitikában miért nincs meg ez a tolerancia? De a legér-dekesebb, a könyvtáruk volt. Gyere, ülj le, mert el fogod dobni az agyadat! Így, ni! Nos, hogy szavamat egymásba ne öltsem ültünk az asszonnyal a főépület aulájában, és vártuk a fiúnkat, az osztályával. Valami közbe jöhetett, mert a meg-adott időre még nem volt semmi mozgás, ott ücsörögtünk, ácsorogtunk, unatkoztunk, de semmi sem történt. A szemem véletlenül az előttem lévő ajtóra tévedt, amelyen vagy egy tucat név szerepelt. Mivel nagy betűkkel KÖNYVTÁR volt kiírva, meg voltam győződve arról, hogy az egyetemen belül könyvtár-szakot is létesítettek, és az osztályban lévők neveit helyezték ki az ajtóra. Előbb bekukkantottam. Nem volt ne-héz, mivel, az egész fal üvegből volt. Bent a könyvespolcok hátulját láttam csak, volt belőle vagy félszáz, de, maga a könyvtár is lehetett vagy 150-200 négyzetméter. Nos, mivel az unalom már majd megölt, odamentem, és elolvastam a kiírtakat.
Hogy nehogy valamire is rosszul emlékezzek, – időm volt bőven –, felírtam a táblákra vésetteket. Ezt hallgasd meg!
– könyvtárigazgató
– könyvtárigazgató – helyettes
– szaktájékoztató – könyvtáros
– formai – és tárgyi feldolgozók
– raktárosok
– informatikus könyvtáros
– olvasó szolgálati könyvtáros
– fő – könyvtáros
– fő – könyvtáros helyettes
– összekötő könyvtáros
– szervező könyvtáros

– Ezt most nem mondod komolyan?!
– Már miért hazudnék?
– Hát igen. Én mindenesetre bementem volna, és meg-kérdeztem volna az „illetékeseket”, mi a fenének ennyi nap-lopó a mi pénzünkből?
– Bemenni, én is bementem…
– És?
– Egy nagydarab, termetes nagysága ült az íróasztala mögött, és egy abnormálisan nagy bugyli-bicskával falato-zott. Nem aprózta el a kérdést, hiszen egy negyed zsömlére szelt egy emberes darab szalonnát, tett rá egy fél darab pap-rikát, aztán már gyűrte is befelé, mint, aki hét nap és hét éjjel egy falatot sem evett. Mondtam neki, hogy visszajönnék ké-sőbb, de rám förmedt, hogy: – Csüccs! – Logikus, hogy nem rohantam ajtóstul a házba, ezért feltettem neki néhány „be-melegítő” kérdést: hány diák jár az egyetemre, mikor építet-ték ezeket, az épületeket, jöhetnek-e a városból is – úgymond idegenek–, a könyvtárba, stb. stb. Még meg sem szólalhatott, mikor bejött egy tagbaszakadt férfi, egy másfél méteres mac-hete-vel a kezében.

Kiderült, ő a kertész, és valami bozótot irtott az egyetem egyik sarkában, ahol a liánok, meg indák felkúsztak a dísz-fákra. Az asszonyság leültette, és készített neki is katonákat. Míg falatoztak, s én a kérdéseimre vártam a választ, megje-lent még egy nagydarab nő.
– A helyettesem – mondta a főnök csaj, és a bicskájával nagyot kanyarított a szalonnájából, és fejével a szatyra irá-nyába bökött, mire a nő kivett egy fél-tucat zsemlét, egyet kettéharapott, egy-két erőteljes rágás után már nyelte is le, és az emberes szalonnát utána küldte.
Két–három perc alatt benyomta mind a hat darab zsöm-lét, majd elővette a kötőtűjét, és nekiállt folytatni a pulóverét.
Mikor a könyvtárigazgató-nő végzett a falatozással, szánt meg engem a válaszadással. Kiderült, hogy az egyetem már több mint húsz éves, így a könyvtár is. Most éppen 1600 diákjuk van, és a biztonság miatt idegen nem jöhet be a terü-letre, így a könyvtárba sem.
– Mit csinál a szaktájékoztató könyvtáros? – kérdeztem tőle, hogy lassanként felderítsem a terepet.
– Szaktájékoztat – mondta, miközben jót röhögött a hü-lyeségén.
Én – mintha természetesnek vettem volna a válaszát –, tovább kérdeztem:
– És a formai, meg tárgyi feldolgozó munkatársaik?
Furcsán nézett rám.
– Természetesen feldolgozzák az anyagokat úgy, ahogy a beosztásuk mutatja!
Őszintén szólva, nem értettem, de nem akartam vitázni vele, inkább tovább kérdeztem:
– Miért van szükségük informatikus könyvtárosra?
– Mert, ez a trend a világban. Lassan minden könyvet már csak DVD-n lehet megkapni, hogy a tanulók a laptopju-kon tudják olvasni.

Ez logikusan hangzott, meg ez ugyebár, a jövő zenéje, így nem is akadékoskodtam, inkább tovább kérdezősködtem:
– Jól gondolom, hogy az olvasó szolgálati könyvtáros dolga kitölteni a könyvtár-jegyet, ajánlani a könyveket, és beszedni a késedelmi pótlékot?
– Aha – jött a gyors válasz.
– A gyűjtemény-szervező meg beszerzi a legújabb, és leg-értékesebb könyveket, ugye? – kérdeztem tovább.
– Ugye! – jött a megerősítő válasz.
– De, vajon mit csinál az összekötő könyvtáros? – piszkál-tam tovább őnagyságát.
– A különböző egyetemekkel, és főiskolákkal tartja a kap-csolatot. Ha valamit nem tudunk beszerezni, az ő feladata végigzongorázni az összes egyetemet, és főiskolát, és besze-rezni a szükséges anyagot.
– Értem. Maradt a szervező könyvtáros. Feltételezem, ő irodalmi vetélkedőket, valamint Író – Olvasó találkozókat szervez, így igaz?
– Ja – mondta, majd felállt.
– Kíváncsi még valamire? – szegezte nekem a kérdést, miközben az emberes kését megtörölte a zsemlék zacskójába.
– Igen. Magára a könyvtárra. Megtekinthetem?
– Ha akarja! – vont vállat, majd balra mutatott, hogy arra menjek.
Megtettem. És most figyelj! A közel ötven könyvtartó szekrény mintegy kétszáz polcán egyetlen egy könyvet sem láttam. Visszamentem.
A főnökasszony éppen a száját rúzsozta irdatlan nagy bicskáját tükörként tartva maga elé, a kertész a machetéjét élesítette egy félbe tört köszörű-kővel, helyettese kezében pe-dig megálltak az acél-kötőtűk, amikor újra beléptem az iro-dába.
– Már ne is haragudjon igazgatónő, de éppen festeni fog-ják a polcokat, vagy elvitték a könyveket javítani, letakaríta-ni?
– Ezt most miért kérdezi? – nézett rám értetlenül
– Mert, nincs egy elárvult könyv sem a polcokon! – csat-tantam fel.
– Hol él maga, jóember? – rivallt rám. – A 21. században nem olvasnak már a gyerekek! Meg különben is: ha netán akadna egy-két eminens gyerek, aki bulizás és hányásig való ivás helyett inkább olvasna, annak ott van a komputere. Minden szobában van internet-csatlakozás, annyi könyvet, meg jegyzett töltenek le, amennyit csak akarnak! De, most mennünk kell. Ma – a diplomaosztás miatt –, különben is zárva vagyunk, volt szerencsém! – azzal félreérthetetlenül az ajtó felé tuszkolt…
– Így, kedves szomszéd uram – sajnos –, nem tudtam megkérdezni, hogy minek például raktáros, ha nincs mit rak-tározni. Meg azt sem, minek egyáltalán fő-könyvtáros, és annak még egy helyettes, ha egyetlen, megveszekedett könyv sincs a teremben. Természetesen, szaktájékoztatóra sincs szükség, hiszen kit tájékoztatnának, ha, – könyvek híján –, a kutya sem megy oda. És, ha nincs könyv, nincs mit feldol-gozni, ugye? Na, már most: ha nincs feldolgozott könyv, minek olvasó szolgálati könyvtáros? Persze, fölösleges az összekötő könyvtáros is, hiszen, mindenki az interneten szerzi be a szükséges anyagot, őket meg nem köti össze a könyvtáros. Abban is biztos vagyok, hogy egyetlen Író–Olvasó találkozót sem szerveztek az utóbbi évtizedekben, hiszen a fiatalok nem olvasnak, honnan ismernék az írókat-költőket? Márpedig, ha az egyetemisták döntő többsége nem ismeri a mai magyar irodalom élő alakjait, kiket hívnának meg? És minek, ha nincs rá igény? Logikus tehát, hogy fölös-leges a szervező-könyvtárosi álláshely is! Mint ahogyan az informatikusé is. Nem létező könyvekből nem lehet másolni, nem igaz? Meggyőződésem, hogy gyűjtemény-szervezőre sincs szükség, hiszen semmit sem gyűjtenek itt. Márpedig, ha nincs se könyv, se egyéb gyűjtemény, milyen formai –, és tár-gyi alapon dolgozzák fel ezt. Mármint, a semmit!

És, ha már fölöslegesek ezek az állások, és a munkatár-saknak is csak címük, illetve beosztásuk van, de gyakorlati munkájuk nincs, minek a könyvtárigazgató, meg helyettes igazgató, amikor nincs kiknek a munkáját koordinálni, fel-ügyelni? Igazam van, Bélám?
– Még szép! Számból vetted ki a szót!
– Én azért – míg, a kijáratig tuszkoltak volna–, csak meg-kérdeztem volna ettől a debellától: mi a francnak ez a sok bujtatott állás, ha nincs mit csinálniuk?! Meg azt is, vajon miért lopják az adófizető polgárok pénzét, miért nem men-nek el dolgozni? Hogy hasznos tagjai lennének a társada-lomnak, ne pedig élősködők.
– Te teljesen megbuggyantál? Ezt Te – ugye –, nem mond-tad komolyan!
– Miért? Talán nincs igazam?
– Ó! Hogyne! De a lényeget elfelejtetted! Mint említettem, a három személy egyikénél acél kötőtűk, másiknál bozótvágó kés, harmadiknál emberes bökő volt… Gondolod, ha ezeket, a kérdéseket ott, és akkor feltettem volna, biztos, hogy most el tudtam volna mesélni Neked, ezt a történetet?

Winczheim Tibor novellás kötetei megrendelhetők a szerzőnél:
WINCZHEIM TIBOR profilja a Holnap Magazinon és elérhetősége:
WINCZHEIM TIBOR

E-könyv formátumban 490.-ft-os áron megvásárolhatóak a Holnap Magazin web áruházában:
http://webaruhaz.holnapmagazin.hu/index.php?route=product/category&path=73&page=2

“A KÖNYVTÁR” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Tibor
    én még ilyen könyvtárban nem jártam
    – a miénk meghitten nyomdaszagú papíralapú könyvek gyűjteménye, amit néhány csipkelelekületű hölgy őriz –
    de ami a történetedet illeti: 😀 x 😀 !!!

Szólj hozzá!