A SZAKSZERVEZETI TITKÁR

– Erzsike! Vár még valaki rám? – kérdezte titkárnőjét a vezérigazgatónő
– Igen, Kovács István, a vállalati szakszervezeti vezető
– Akkor küldje gyorsan, mert már várnak rám a Minisz-tériumban!
– Máris!

– Kézcsókom vezérigazgató-nő – lépett be a süppedő szőnyeggel burkolt, mahagóni fából készült, barokk bútorokkal berendezett rezidenciába Kovács –, és kezet csókolt a főnöknőjének.
– Nem óhajtom feltartani Önt, csupán bemutatkozó látogatást tennék, hiszen, ha jól tudom, tegnapelőtt tetszett jönni hozzánk, s hát nem tartottam illendőnek azonnal lerohanni magácskát…
– Hogy maga milyen jól nevelt, Kovács úr! De, ha valóban francia nevelésben részesült, legalább ment volna lefürdeni, s úgy jött volna hozzám! Ne vegye rossz néven, nem zavar engem a fáradt olaj szaga, hiszen gépgyárunk e nélkül nem létezhetne, de megtisztelhetett volna engem, hogy tisztán jön beköszönni, megismerni engem! Nem, mint a felettesét, hanem, mint egy nőt! Ért engem Kovács úr? Ennyit ugye, joggal várhat el egy hölgy egy úrtól? Meg az sem ártott volna, ha megborotválkozik: már régen nem divat az egy-két napos szakáll, ez a több napos borosta az igénytelenségére, nem pedig lezserségre vall. Ne féljen, nem szeretném magát mindjárt a bemutatkozásunk napján lerohanni, de mit szólt volna, ha melegítő ruhában fogadom, borzas hajjal, koszos körmökkel? Na ugye? Ha én hívattam volna, akkor joggal mondhatta volna, hogy a koszos szerelőcsarnokból jövet még nem volt ideje és lehetősége lecsutakolnia magát. Természetesen abban a szituációban meg sem szólaltam volna!
Hogy tisztán lásson Kovács úr: nekem létérdekem szót érteni magával, mert egy sztrájk – lett légyen bármilyen rövid is –, tönkre tehetné a céget, amely amúgy sem áll biztos lábakon. Viszont nem engedhetek abból a minimumból, hogy ha bárki is szeretne velem beszélni, az jöjjön már tisztán, kulturáltan hozzám, rendesen felöltözve! Ennyit már csak elvárhatok magától is, ugye? Az irodám mindig nyitva áll Ön előtt. Természetesen nem azért, mert kedvelném a Szakszervezetét, de a vállalat érdekében kénytelen vagyok kompromisszumot kötni sok mindenkivel. Csak, hogy tudja, hányadán állok Önnel, és a Szakszervezetével!… Nos, mivel amúgy is csak bemutatkozó látogatásra jött, nekem meg időpontom van a miniszter úrnál, maradjunk abban, hogy Ön bármikor bejelentkezhet hozzám, s ha nincs értekezletem, vagy valamilyen küldöttség nálam, bármikor beszélhet is velem, de a kultúrált kinézetéről a továbbiakban legyen kedves gondoskodni! Ha pedig valami sürgős dolga akadna, és nem lenne lehetősége lezuhanyoznia, ímélben, vagy telefonon is megkereshet, Erzsike megadja magának az elérhetőségeimet. Most viszont rohanok! Elnézését kérem, hogy nem ültettem le, s egy kávéval sem kínáltam, de most nincs időm cseverészni, a fotelból pedig nehezen jön ki az olajfolt. Köszöntem a látogatását, a viszontlátásra! – ezzel elviharzott.
Kovács pedig leforrázva, magába roskadva bambult a fejéből kifelé. Egy darabig egyik lábáról a másikra állt, majd Erzsikétől megkérdezte, mikor zavarhatja a vezért legközelebb? Örömmel vette tudomásul, hogy másnap bent lesz este hétig, mégpedig egyedül, így nyugodtan beszélhetne vele. Megfogadta, nem lesz több leégése, legközelebb majd kitesz magáért!

Másnap, munka után izgatottan készülődött. Megborotválkozott, hajat is mosott, majd sorra vette a borotválkozás utáni szeszeket, melyet lányaitól, és nejétől kapott, de eddig sosem használta azokat. Az egyik illata túl édesnek, a másiké túl savanykásnak, a harmadiké túlságosan is kesernyésnek tűnt. Hogy ne gondolhassa a vezérigazgatónő homokosnak, az édes-bódító illatút ki sem próbálva a másik kettőből dör-zsölt egy keveset arcbőrére, majd a divatnak megfelelően kissé bezselézte, és felállította a haját.
Gondosan levágta körmeit, s noha nem volt szokása, még meg is reszelgette azokat.
Nem tudta eldönteni, vajon milyen színű és mintázatú nyakkendőt kössön, de tudta, ezt nem fogja most kihagyni. Ha már lúd, legyen kövér!
Bekapcsolta a tévét, hogy lássa, a politikusok éppen milyen nyakkendővel vannak felvértezve, így esett a választása az egyszínű vörösre.
Tudta, hogy a fehér zoknik ideje lejárt, de zavarba ejtette, hogy a valóban trendi öltöny/tornacipő (különösen piros színben) együttest ki kell hagynia, ez utóbbi híján. Vásárolni már se ideje, se kedve, még kevésbé pénze sem volt, ezért a „hagyományos”, fekete, tükörfényesre kipucolt cipőjét vette elő.
Nem tudta hirtelenjében eldönteni, vajon fehér, vagy kék inget vegyen-e föl? A kék ugyan a trendi, de a fehérrel, a hagyományossal nem lehet mellényúlni – gondolta. Aztán az is kérdésessé vált, vajon a kék inghez megy-e a piros nyakkendő?
Sokáig állt a tükör előtt, próbálgatta egyiket-másikat, néha bepróbálkozott lila, vagy rózsaszínű inggel is. Végre eldöntötte, merész lesz, és nem maradi, így maradt a kék ing piros, egyszínű nyakkendővel, aranyozott nyakkendőtűvel.
Visszament a fürdőszobába, és a több fajta fogkrémek közül a mentolossal mosta meg fogait.
„Na, most majd nem mondhatja a főnöknőm, hogy lepusztultan nézek ki! Ez a beszélgetés örökre pozitívan fog megmaradni a benne!”– fűzte tovább gondolatát, majd elővette főnökasszonya névjegykártyáját, melyet még Erzsikétől kapott.
 
Az előszobai nagytükörben még egyszer végignézett magán, megigazította a nyakkendőjét, végigsimította enyhén zselézett haját, aztán, tárcsázta a vezérigazgatónő közvetlen vonalát.
A kapcsolás után nyugodt hangon, mégis magabiztosan, és minden fontos részletre kiterjedően, megbeszélte vele a szakszervezeti problémákat…

Winczheim Tibor novellás kötetei megrendelhetők a szerzőnél:
WINCZHEIM TIBOR profilja a Holnap Magazinon és elérhetősége:
WINCZHEIM TIBOR

E-könyv formátumban 490.-ft-os áron megvásárolhatóak a Holnap Magazin web áruházában:
http://webaruhaz.holnapmagazin.hu/index.php?route=product/category&path=73&page=2