ÍGY TÖRTÉNT: A csodálatos álom

Több hete torkom fájdalmai, szám herpeszei nagyon megkeserítették életemet. Kínzott a gondolat, hogy Győrbe meghívást kaptam egy kiállításra szerepelni, így aligha leszek képes erre. Torokra gyógycukorkát, számra gyógy fényt, mézet nyalogattam, szőlőzsírt ajkaimra, s még gyakorolni sem volt bátorságom, nehogy megerőltessem a hangszálaimat. A rendezvényen nagy aggodalommal, félve a gondolattól, kudarcosan fejezzem be a mindig vágyott fütyülést. Három számot adtam elő. Életem legbizonytalanabb szereplése volt. A közönség tapsolt befejezésként, de félelmem, elégedetlenségem nem hagyott alább.
Egy hét múlva Mórra kaptam meghívást kiállítási ünnepségre, de addig folyamatosan lázban égtem, meg tudok-e felelni a közönségnek, s azoknak, akik lelkesen várják műsoromat. Annyi belső vívódás után a rendezvény előtti éjjel szokatlan álmom volt. Derű, nyugalom volt bennem. Egy szobában ismerős férfivel beszélgettem, inkább baráttal. Mondtam, én sok mindent tudok attól függetlenül, hogy 66 éves múltam. Régről tudtam álmaimból, hogy tudok, repülni s most meglepem, megajándékozom ezzel az élménnyel őt. Álltam s karjaimat oldalt lefelé kinyújtottam s tenyereim energia sugarát növelve megemelkedtem, lassan egyre magasabban, kört írva a szobában. Olyan felszabadultságot, örömet éreztem, amit nagyon ritkán tapasztaltam.
A második kép, egy nagy épület aulája ismerős, talán a régi Közművelődés Háza volt. Ott több ember volt s én újra, az ajándékozó pajkos kedvemben ismét szállni vágytam. Mint korábban, ismét kb. 45 fokos kartartással tenyerem energia sugarai segítségével lassan emelkedtem, éreztem most nehezebben megy, de koncentrált erővel mozgékonnyá váltam a levegőben. Szálltam, lassan körbe és örültem az ott lévők csodálatának s önmagam képességének, ami különleges tulajdonság birtokában hatott rám. Másnap reggel említettem páromnak álombeli repüléseim történetét. A valóságos aggályok a szerepléssel kapcsolatban nem múltak el. Délután jött a színre lépésem szorongással teli pillanata s számomra is érthetetlen volt, szárnyaltak hangjaim s lassan én is. Nagyon igyekeztem a hangok megteremtésére a belső feszültség és merevség ellenére. Talpaim szinte erővel préselődöttek a parkettába. Mégis szálltam a csengő hangáradatban részegítő érzéssel. Ismét tudok fütyülni, a hangokkal bánni, építeni azokat s a dallamok íveiben gyönyörködni. A lelkem szállt. Boldogság töltötte be mellkasomat, szívemet.
Régen nem tapasztalt érzések, örömök kerítettek hatalmukba. Van reményem a lelkem hangjait megszólaltatni, ajándékozni a hallgatóság örömére. Milyen meglepő, hogy kitörtek belőlem ezen érzések. Bármilyen furcsának is hat, mindannyiunk érzelmeinek, hangulatainak hangunkban üzenete, nyoma van, akár szavak nélkül is.
Talán ezt az éjszakai repülést kaptam álmomban ajándékba bátorításul a másnapi szerepléshez. Visszakaptam ezáltal az önbizalmat, reményt, hogy a szavak nélküli szeretet hangjaival, a füttyel szárnyalva sokak lelkének örömét szolgálhassam.
A másnapi meghívást is vállalva a Móri Írók Képzőművészek Szövetségének Egyesülete rendezvényén tíz számot fütyültem a jelenlévők és a magam örömére. Így tovább élhet bennem a szándék: szeretnék fütyülni Nektek, vidámat, szépet!
Tb. 2013-10-06.