– Nem fogod elhinni Bálint, mi történt ma velem a bevásárlóközpontban!
– Ingyen adtak mindent, vagy még fizettek is azért, hogy elvidd?
– Á! Sokkal prózaibb a dolog, de ha meghallod, el fogod hagyni az agyadat!
– Akkor hallgatlak, ne tartsd vissza magad!
– Tehát, mint már említettem, beugrottam a multiba. Nem akartam sok mindent venni, csupán tejfölt és túrót, mivel otthon volt még egy kis szalonnám, tésztám meg zacskószám… Gondoltam, összedobok egy gyors túrós csuszát… Szóval, nézem a tejfölöket, hogy 20%-os zsírtartalmút vegyek, (ne azt, a 10 %-os, tejsavóval és kániszmergával homogenizált vacakot), hát látom, hogy mellettem egy középkorú nő pakolja ki a gondolát. Egyik pakkot tette a másikra, aztán beljebb nyúlt, és a hátsó sort előre húzva azt kezdte egymásra halmozni… Meg voltam róla győződve, hogy a polcszerviz egyik dolgozója, aki leellenőrzi a tejfölök szavatossági idejét. Aztán, rájöttem, hogy ruhája csupán hasonlít az itteni dolgozók munkaruhájához, ezért hajtott a kíváncsiság, hogy megtudjam, mi célból pakolászik oly szorgalmasan?
– És, miért?
– Képzeld! Kérdésemre elmondta, hogy elől vannak a lejáró szavatosságú árúk, és hátul a frissek. Tehát, minél hátrább kotorászik az ember, annál később lejáró szavatosságú árura bukkan. Szavait leellenőrizendő, be is nyúltam a tejfölök leghátuljára, és valóban: az ottani tejfölös poharak a jövő hónap végéig voltak fogyaszthatóak. Na, gondoltam, megnézem a csokoládés tejeket! Tudod, azok elég hamar elromlanak, tehát a rajtuk lévő dátum nem sokat mond: nem egyszer vettem savanyú csokis tejet, noha még 2-3 napig élvezhetőnek kellett volna lenniük! Szépen feltornyoztam az egész mennyiséget a legfelső sorba, aztán a háta mögött lévő stószt a középső fakkba, amíg meg nem láttam, nincs több anyag. Legalábbis a gondola alsó részében. Viszont onnan beláthattam a kivilágított, hűtött raktárba: raklap számra állt belőlük, talán egy kamionnyi is fel volt pakolva egymás tetejére. (Na, jó, csak egy kisteher autónyi, de az sem kevés!). Körülnéztem, s mivel nem láttam dolgozót se közel, se távol, becsúsztam az alsó polcról a raktárhelyiségébe. És láss csodát: az ott tárolt csokoládés tejek szavatossági ideje csak fél év múlva járt volna le… Azért átlagosan, mert a kerekes kocsin lévő raklap felső részén lévők négy, az alsó régióban leledzők pedig nyolc hónapos jótállási idővel rendelkeztek, tehát már a raklapra is a lejárati idejüket figyelembe véve pakolták fel. Vagy csak a gyárban nyomtattak minden x – ezredik után más határidőt, talán még ez is benne lehet a pakliban. Tudod, eddig is fenntartással viseltettem eme italok iránt, hiszen csak a hülye hiszi el, hogy friss tejből, és valódi csokoládéból készülnek, de ez most nem számított. Csak az, hogy szuper-hosszú szavatosságú tejitalra tegyek szert! Magamhoz vettem a fél literes dobozkát, óvatosan kikémleltem, majd kicsúsztam a gondola alsó polcáról a vevő–térbe. Helyükre raktam az ott lévő dolgokat, és vettem még fél kilónyi túrót a leghátsó karton legalsó sorából. Ugyanígy jártam el a tejföllel is, majd fizetés után hazaballagtam.
– Aztán, mi lett ezzel a finomsággal? Hűtőbe tetted, hogy leellenőrizd, valóban eltartható-e a csokis tej fél évig?
– Meg vagy te buggyanva? Ki a csudát érdekel ilyen marhaság? A túrót, és a tejfölt természetesen, betettem a hűtőbe.
– És a csokis tejjel mi lett?
– Mi lett volna azzal a pár decivel? Azt már hazafelé menet megittam!
– Ingyen adtak mindent, vagy még fizettek is azért, hogy elvidd?
– Á! Sokkal prózaibb a dolog, de ha meghallod, el fogod hagyni az agyadat!
– Akkor hallgatlak, ne tartsd vissza magad!
– Tehát, mint már említettem, beugrottam a multiba. Nem akartam sok mindent venni, csupán tejfölt és túrót, mivel otthon volt még egy kis szalonnám, tésztám meg zacskószám… Gondoltam, összedobok egy gyors túrós csuszát… Szóval, nézem a tejfölöket, hogy 20%-os zsírtartalmút vegyek, (ne azt, a 10 %-os, tejsavóval és kániszmergával homogenizált vacakot), hát látom, hogy mellettem egy középkorú nő pakolja ki a gondolát. Egyik pakkot tette a másikra, aztán beljebb nyúlt, és a hátsó sort előre húzva azt kezdte egymásra halmozni… Meg voltam róla győződve, hogy a polcszerviz egyik dolgozója, aki leellenőrzi a tejfölök szavatossági idejét. Aztán, rájöttem, hogy ruhája csupán hasonlít az itteni dolgozók munkaruhájához, ezért hajtott a kíváncsiság, hogy megtudjam, mi célból pakolászik oly szorgalmasan?
– És, miért?
– Képzeld! Kérdésemre elmondta, hogy elől vannak a lejáró szavatosságú árúk, és hátul a frissek. Tehát, minél hátrább kotorászik az ember, annál később lejáró szavatosságú árura bukkan. Szavait leellenőrizendő, be is nyúltam a tejfölök leghátuljára, és valóban: az ottani tejfölös poharak a jövő hónap végéig voltak fogyaszthatóak. Na, gondoltam, megnézem a csokoládés tejeket! Tudod, azok elég hamar elromlanak, tehát a rajtuk lévő dátum nem sokat mond: nem egyszer vettem savanyú csokis tejet, noha még 2-3 napig élvezhetőnek kellett volna lenniük! Szépen feltornyoztam az egész mennyiséget a legfelső sorba, aztán a háta mögött lévő stószt a középső fakkba, amíg meg nem láttam, nincs több anyag. Legalábbis a gondola alsó részében. Viszont onnan beláthattam a kivilágított, hűtött raktárba: raklap számra állt belőlük, talán egy kamionnyi is fel volt pakolva egymás tetejére. (Na, jó, csak egy kisteher autónyi, de az sem kevés!). Körülnéztem, s mivel nem láttam dolgozót se közel, se távol, becsúsztam az alsó polcról a raktárhelyiségébe. És láss csodát: az ott tárolt csokoládés tejek szavatossági ideje csak fél év múlva járt volna le… Azért átlagosan, mert a kerekes kocsin lévő raklap felső részén lévők négy, az alsó régióban leledzők pedig nyolc hónapos jótállási idővel rendelkeztek, tehát már a raklapra is a lejárati idejüket figyelembe véve pakolták fel. Vagy csak a gyárban nyomtattak minden x – ezredik után más határidőt, talán még ez is benne lehet a pakliban. Tudod, eddig is fenntartással viseltettem eme italok iránt, hiszen csak a hülye hiszi el, hogy friss tejből, és valódi csokoládéból készülnek, de ez most nem számított. Csak az, hogy szuper-hosszú szavatosságú tejitalra tegyek szert! Magamhoz vettem a fél literes dobozkát, óvatosan kikémleltem, majd kicsúsztam a gondola alsó polcáról a vevő–térbe. Helyükre raktam az ott lévő dolgokat, és vettem még fél kilónyi túrót a leghátsó karton legalsó sorából. Ugyanígy jártam el a tejföllel is, majd fizetés után hazaballagtam.
– Aztán, mi lett ezzel a finomsággal? Hűtőbe tetted, hogy leellenőrizd, valóban eltartható-e a csokis tej fél évig?
– Meg vagy te buggyanva? Ki a csudát érdekel ilyen marhaság? A túrót, és a tejfölt természetesen, betettem a hűtőbe.
– És a csokis tejjel mi lett?
– Mi lett volna azzal a pár decivel? Azt már hazafelé menet megittam!
Winczheim Tibor novellás kötetei megrendelhetők a szerzőnél:
WINCZHEIM TIBOR profilja a Holnap Magazinon és elérhetősége:
WINCZHEIM TIBOR
E-könyv formátumban 490.-ft-os áron megvásárolhatóak a Holnap Magazin web áruházában:
http://webaruhaz.holnapmagazin.hu/index.php?route=product/category&path=73&page=2
Kedves Tibor
egy létező, a fogyasztói társadalmat egyszerre kiszolgáló és felhasználó kereskedelmi gyakorlatra hívtad fel a figyelmet: nagyon szórakoztató módon.
(Annak idején a Tudatos Vásárló fórumon kérték az embereket, hogyha már tisztába jöttek a jelenséggel, de nincs szükségük NAGYON hosszú lejárati időre, vigyék el legyenek szívesek a régebbi dátumú árut.)
A történet csattanója szinte erre referál, egyszerre megmosolyogtató és elgondolkodtató módon.
Jól megírt, feszesen szerkesztett, érdekesen alakított történetedhez gratulálok. (f)
Kedves Tibor!
Talán mi magunk is így járnánk el. Előbbre tennénk a rövidebb lejárati határidejű árut, és hátrébb a hosszabb lejárati határidejűt, hiszen nem mindegy, hogy melyik fogy el előbb. A rövid lejáratit aztán le is árazzák, majd ha úgy se kell el, akkor megsemmisítésre kerül. Ezt a nagyon is prózai és hétköznapi dolgot, élményszerűvé tetted az írásodban. "Kevesen tudják", de a kakaót otthon is lehet készíteni. Kell hozzá tej, kakaópor és cukor. Sohasem vettem kész kakaót a gyerekeimnek, unokáimnak, semmiből se tart elkészíteni.
Szeretettel: Rita:]