A tündöklő, színarany nap, mely
mosolyogva szórta tájra sugarait,
ásítva, szemeit lassan becsukva
eltűnt a zöldellő fenyők mögött.
December érkezett.
Zord szakállát némán végigsimította,
és a november őszapó képében
helyéről felállva egy diót nyomott utódja markába.
Mennyi pompás dolgot hagyok rád!
– mondta, majd kabátját a vállán megigazítva, elindult a hegyek felé,
a halovány nap nyomába.
Elégedetten lépdelt a szürke ködben,
hiszen kamrák minden szegletét megtöltötte.
Van dió, mogyoró, alma, bor és ó…!
a polcokon minden földi jó.
December a vén télapó!
A fagyos telek atyja
subáját szorosan összehúzva
leült a tűz mellé, és megvárta,
amíg november eltűnt a félhomályban.
Dologra fel! – mondta – enyém a legtöbb munka! Ebben a zord, kemény hidegben
jóságot, szeretetet kell vinnem a szívekbe.
A házakba meleget, színpompás ünnepet, gyerekeknek ajándékot,
felnőtteknek csodás álmot.
Békességet, szeretetet.
Meghitt, boldog ünnepeket.
…és subáját meg-megrázva…
boldogságot szórt a világra!
Köszönöm szépen! :]
Kedves kis vers, gratulálok Neked! B)