Tolna megyében

Valamikor régen Tolna megyében, ott ahol a Kapos ömlik a Dunába búcsút intve a szép, zöld mezőknek, kedves embereknek.
Régen volt mikor erre jártam, visszatérve, alig ismerve a vidékre, majdnem eltévedtem a sok szépségbe.
Szorgos asszonyok vágták a kendert, áztatták a Kapos folyó vizében ami zöld lett, mintha festéket oldottak volna benne.
Delet harangoztak valahol egy kis templomban. A Nap már jó magasan volt, azt vettem észre már nem tudom hol vagyok, ismerős volt a környék de valahogy minden más volt.
Egyszercsak azt vettem észre, egy szép szőke asszony ruhákat mosott a patak vizében.
Felkeltette érdeklődésemet, s jobban körűlnéztem, egy lélek sem volt a közelben.
Figyeltem a fiatal menyecskét, ki csilingelő hangjával énekelt, szoknyáját fújta a szél, karcsú dereka és szép lábai sokat mutattak, szép keblei lágyan ringtak.
Hirtelen szemei rám tapadtak, bennem az érzések halmozódtak.
– Jó napot, mi járatban van, gondolom eltévedt? Nem igen jár erre idegen.
– Jó napot, én valóban eltévedtem – közbem szemeim megakadtak egy gyönyörű szépségen amit eddig még soha nem láttam. – Ha megengedi egy kicsit a szépségét csodáljam, az őn szépsége az álmom beteljesülése.-
– Ugyan kend mit beszél, ahogy látom maga egy városi ember, tudja a nők nyelvét, mézes-mázas beszédével gondolja mindent elér.
A menyecske félretett mindent, jobban szemügyre vett, gondoltam most már lehet, hogy valami reményem lehet.
– Maga nem egy rosszképű ember, ha megmondja őszintén mi járatba van itt, talán még beszélgethetünk is egy kicsit.
– Ez egy hosszabb történet, üljünk le ide a fűbe, elmondom mi szél hozott ide erre a gyönyörűen szép helyre. Az én nevem József, az isten is akarta, hogy ide tévedjek, ne mulasszam el, ezt a gyönyörű szápséget.
– Ugyan kend mit gondol, hogy ez egy falusi liba, ki nem lát a patak tulsó partjára? Az én nevem Sára, jó,hogy jött már elfáradtam a sok mosásba. Jól esik egy kicsit pihenni remélem, hogy nem jön senki. Nem szeretném ha valaki megleljen idegen úrfival a fűben heverészem, még csak az kellene nékem.
Jóska mondja Sárának :
– Add a kezed jósolni fogok néked, megmondom mi van a szivedben, ki lesz a párod a kövőben.
– Hallja kend, már le is tegez, mi lesz még itt, ne tudjam meg!
Jóska megcsókólja Sára kezét, kimondja:
– Jé, az én kezemet még nem csókólta senki.
– Jóska:Én megcsókólom mindenedet, csak engedd, hogy egy kicsit szeresselek a szépséged teljesen elbűvölt engemet, már nem tudom mit beszélek. –
Jóska közelebb húzza magához, majd szép piros száját csókolgatja, Sárának tetszik a Jóska, nagyot sóhajtva mondja :
– Már azt hittem nem jösz soha, olyan rágóta vágyok egy jó csókra….
A csók csak a kezdet volt, Józsi a szeretkezésbe mester volt.
Sára nem hitt szemeinek ez az ember levett mindent róla mielőtt észbe kapott volna, amit ő nyújtott az túltett minden elképzelésemen, egy arany ember.
Jóska belemelegedett, Sára mindent engedett.
Rájuk köszöntött az este, a hold feljött a mennyezetre. Már késő este volt mikor összeszedték a ruhákat, nekivágtak a bizonytalanságnak…

Ágoston Tibor