Egy frissen vásárolt családi Opel halad Cegléd felé az autópályán. Az utastérben egy fiatal hölgy utazik a férjével és alig fél éves gyermekükkel. Az autót muszájból vették pár héttel ezelőtt, mert az előzőbe sajnos nem fért be a gyerekülés így gyorsan megoldást kellett találni. A terhesség váratlanul érte őket, sem anyagilag nem álltak készen, sem a kapcsolatuk nem volt rózsás az utóbbi időben. Az esküvő óta csak távolodtak egymástól, de a külvilág felé nem mutatták, hogy problémáik lennének. A férj ugyan örült a babának, természetesen az anyuka is, bár mintha kicsit aggodalmasnak látszódott volna az utóbbi időben. Úgy gondolta egy wellness hétvége majd segít egy kicsit ellazulni a feleségének, így a hosszú hétvégére meglepte ezzel Annát. Éppen kifelé tartottak az autópályán, Tomi szinte folyamatosan sírt a hátsó ülésen. Anna látszólag nehezen viselte a dolgot, próbáltak minél előbb odaérni. De megtörtént a baj. Egy hatalmas durranás, és borult minden. Defekt.
– Ugye volt az autóhoz pótkerék? – kérdezte Anna remegő hanggal, miközben Tomi egyre csak ordított a hátsó ülésen.
– Az eladó azt mondta jár hozzá, de nem emlékszem beraktuk-e végül. – Mondta Dávid és kiszállt a kocsiból.
Eközben Anna hátraült, hogy kicsit megnyugtassa a gyereket, amíg Dávid orvosolja a problémát. A csomagtartó kinyílt, de a keréknek híre hamva sem volt.
– És ugye kötöttél valamilyen biztosítást, mielőtt elhoztad az autót? Vagy úgy indultunk el, hogy semmilyen óvintézkedést nem tettél, mielőtt elindultunk egy új onnan vásárolt használt autóval?
– Igen jól látod a helyzetet! – kontrázott rá Dávid idegesen, és azon gondolkodott kit tudna felhívni segítségért, miközben az elhaladó autóknak integetett, hátha megáll valaki.
Egy fekete BMW volt az első, ami leparkolt mögöttük, látva, hogy a család bajban lehet. Egy igen jóképű, jó karban lévő férfi mászott ki a volán mögül, napbarnított arca volt, dús barna haja és látszódott rajta a heti 4 hajnali kondizás is. Szóba elegyedett Dáviddal, hogy mi a probléma, majd felajánlotta az ő pótkerekét, hogy valameddig el tudjanak menni. Ezután megadta a telefonszámát, hogy miután elrendeződtek a dolgaik vissza tudják juttatni a tulajdonoshoz a kereket.
Ekkor szállt ki Anna is az autóból, hogy megköszönje a segítséget, de amint megpillantotta a férfit megállt benne az ütő. A következő pár kínos pillanatban, nem tudta hogyan reagáljon, így lefagyott ő is és láthatóan a pasas sem tudta mit kezdjen a helyzettel. A kezdeti zavar után gyorsan kezet fogtak, morogtak pár szót egymás felé, majd Anna visszaült Tomi mellé.
Dávid nem tudta mit látott. Még nem tudatosodott benne az előbbi jelenet. Kicserélték a defektes gumit, de nem nagyon beszélgetettek már ezután. Neki szimpatikusnak tűnt az idegen, mintha találkoztak volna már, vagy ismerős lenne neki valahonnan. Kezet fogtak, megállapodtak és visszaültek az autókba.
Eddig a pontig csak Anna tudta, mi történt az előbb. Megtörtént a lehetetlen. Hiszen a gáláns segítő nem más volt, mint Balázs. Az a Balázs, akivel Anna először másfél éve csalta meg Dávidot. Az a Balázs, akivel utána is találkozgatott néha, de a terhessége alatt már ritkábban, azóta meg, mióta megszületett Tomi szinte teljesen megszűnt a viszony. Mert Anna tudta. Érezte, hogy Tomi, nem Dávid fia. És ahogy elkezdtek megjelenni a már nem annyira babás vonások az arcán, szinte egyértelművé vált. Titokban tartotta mindenki előtt, senki más nem tudott róla. Máig. Mert ma megtörtént a lehetetlen, és a 10 millió ember közül pont Balázs állt meg segíteni.
A kocsi elindult és Dávid, ellenőrzés képen hátra fordult. Ez volt a pillanat, amikor mindent megértett. Mert ránézett Tomi immár szundikáló arcocskájára, és Anna lesütött szemében megerősítést talált. A kisfia, akit ugyan teljes szívéből szeret, ne az ő arcát örökölte. Hanem Balázsét. A számára vadidegen férfi vonásait látta viszont a picike arcon. Visszafordult a kormányhoz és megszólalt:
– Akkor most haza? És Anna válaszolt. –
– Menjünk haza.