EGY LATINUL ÍRÓ MAGYAR KÖLTŐ

IANUS PANNONIUS

Csezmicei János, az első magyar költőegyéniség, latinul írt. 1434-ben született a Szerémségben, majd nagybátyja, Vitéz János váradi püspök, később esztergomi érsek, Mátyás király nevelője, Ferrarába és Páduába küldte tanulni. Fiatalon nyerte el a pécsi püspökséget, és tagja lett a királyi kancelláriának is. Nagybátyjával együtt belekeveredett egy Mátyás király elleni összeesküvésbe. Menekülés közben érte a halál Zágráb közelében.
Munkásságában a római költők, főleg Martialis tanítványának vallja magát.
A magyar irodalomban elsőként szól teljes őszinteséggel egyéni életének a kérdéseiről.
A pécsi tudományegyetemet róla nevezték el.
Most két latinul írt versét ismertetem a Tisztelt Olvasókkal!

PRO PACE
( A békéért)

O pater omnipotens, qui caelum et sidara solus
Aeterna ditione premis, defige potentes
His miseris oculos terris, quas Marte feroci
Vastari cernis longoque perire duello,
Et nobis tandem tribuas, pater optime, pacem,
Quae mala cincta procul mortesque repellit acerbas.

A BÉKÉÉRT

Ó fenséges Atyánk, ki a csillagos égben örökké
Tartó szent hatalommal uralkodsz, vesd ma e gyászos
Földre királyi szemed, hol Mars dühe féktelenül dúl,
És hosszú pusztító háború irtja a népet.
Adj nekünk most már, ó legkegyesebb Atya békét,
Mely a nehéz bajokat s a halál rémét tovaűzi.

(KÁLNOKI LÁSZLÓ FORDÍTÁSA)

Ianus Pannonius egyik leghíresebb verse a Pannónia dicsérete címet viseli:

LAUS PANNONIAE

Que legerent omnes, quondam dabat Italia tellus,
Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria, sed tibi maior;
Nobilis ingenio patria facta meo.

PANNÓNIA DICSÉRETE

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám.
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld.

(BERCZELI ANNA FORDÍTÁSA)

Harmadikként még egy szép természeti versét szeretném bemutatni olvasóimnak, amelynek a címe magyarul : Egy dunántúli mandulafáról.

DE AMYGDALA IN HIEME FLORENTE

Quod nec is Hesperidum vidit Tirynthius hortis,
Nec Phaeaca Ithacae dux apud Alcinoum.
Quod fortunatis esset mirabie in arvis,
Nedum in Pannoniae frigidiore solo;
Audax per gelidos en floret amygdala menses,
Tristior et veris germina fundit hiems,
Prosne Phyhiii tibi fuit expectanda, vel omnes
Odisti iam post Demophoonta moras.

EGY DUNNTÚLI MANDULAFÁRÓL

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannón-föld északi hűs rögein.
S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske a tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

(WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA)

“EGY LATINUL ÍRÓ MAGYAR KÖLTŐ” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Gratulálok értékes írásodhoz. Mindhárom verset ismertem, a Pannónia dicséretét tudom is, magyar tanárunk szigorúan ezzel verte belénk az időmértékes verselést. Szeretettel: Éva

Szólj hozzá!