Leomló fal

Egy falnak kellett leomlani azért hogy a családban a béke visszatérjen, tomboltak az indulatok, úgy tűnt szülök és fiuk közt a harag örökké fog tartani.
Két fiatal egymásba szeretett. Találkozgattak, együtt tervezték a jövőt, úgy döntöttek összeházasodnak, de ez nem volt olyan egyszerű abban az időben. A fiú bejelentette szüleinek, hogy feleségül veszi Jankát, az apa éktelen haragra gerjedt,
– Azt már nem! A mi tisztességes családunkba azt a lányt nem hozod! Különben is, már kinéztünk a faluban egy hozzád valót feleségnek!
– Már pedig édesapámnak, ha tetszik ha nem, az én feleségem Janka lesz! – közölte Tibor az apa számára lesújtó hírt.
– Ha a beleegyezésünk nélkül el mered venni azt a lányt, többé nem vagy a fiunk! Választhatsz, vagy ő, vagy a szüleid!
Hiába próbálta meggyőzni Tibor az apját, hajthatatlan maradt, nem hatották meg fia szavai,
– Szeretjük egymást Jankával, vele akarok élni, nem kell akit édesapám választott, már más világ van! Azzal élek akivel akarok!
– Jól gondold meg, mert ide a lábadat nem teheted be többet, ha elveszed! – kiabált utána dühösen az apa.
– Nem is fogom! – szólt vissza Tibor az udvarról.
A házassági akadály az volt, hogy Janka az édesanyjával nagyon szegényes körülmények közt élt, ketten voltak, mivel az apa elesett a háborúban, egyedül nevelte lányát a Boriska. A volt uradalmi majorban, ami később akkor még ömként alakuló TSZ tulajdona lett, nagy istállók ólak voltak, távolabb egy hosszú épület amiben a dolgozók laktak, több lakás sorakozott egymás után pici konyha és egy szoba. Boriska, az anya a TSZ-ben dolgozott, ha éppen nem volt munka akkor eljárt a gazdákhoz kapálni, hogy egy kis plusz pénzt keressen.
Egy akácfákkal szegélyezett út egyik felén volt a major, másik oldalon Péter gazda birodalma.
Rendezett porta, házzal nagy istállóval, lovakkal, tehenekkel, disznóólak baromfik, földdel, amin gazdálkodott, később neki is be kellett lépni a TSZ -be, a föld a lovak mentek a közösbe, csak az udvar maradt, Tibor elment dolgozni, vasutas lett.
Az meg főleg dühitette, hogy Boriskának, rosszhírét költötték, beszéltek róla sok mindent
– Ura sincs neki! Ki tudja kiét csábítja el.
A szülök és az okoskodók ellenére összeházasodtak.
Nem volt hol lakni, Boriska lakása nagyon pici volt, Tibor egyik barátjának az apja átengedte, nekik a hegyi pincét, amig meg kapják a munkahelyén megigért szolgálati lakást, amire már nem kellett sokat várni. Született két gyerekük egy kisfiú és kislány, éltek az életüket, Boriska mama látogatta őket, ha tudott akkor segített nekik.
Ha valaki megkérdezte a szülőket az unokák felől, lesújtó választ kapott,
– Nekünk nincs unokánk! Már nincs fiunk! Itt hagyott bennünket a hálátlan, ezért neveltük fel, hogy azt a nőcskét válassza!
Amig a nagyszülök el voltak foglalva a gyűlölet fenn tartásával, haragudtak a fiatalokra, akkor történt, hogy a majorban úgy döntöttek, le kell bontani egy romos épületet, mert veszélyes. Oda küldtek egy fiatal embert és Boriskát.
Kezdték a bontást, már leszedték a tetőt, az asszony lenn volt, a fiatal ember fönn, adogatta le a cserepet, léceket, mikor váratlan elindult a fal. Boriska észre vette el akart futni, de nem sikerült a dőlő fal utol érte maga alá temette a lábait. A rémülettől, a fájdalomtól sokkos állapotba került, magánkívül ordított segítségért, csak ketten voltak, a társa is megrémült.
Meghallotta Péter gazda, a dühös apa szólt a feleségének:
– Valami nagy baj történt, menjünk segíteni, hozz valami kötözőt, mert hátha az is kell!
Boriska ahogy meglátta őket, még jobban megijedt, ezek most mit csinálnak velem, még a másik falat is rám döntik?
Nem így történt, Péter mikor meglátta milyen nagy bajban van a gyűlölt, és általa megvetett nászasszonyuk, utasította a fiatal embert, hogy kerékpárral nagyon gyorsan menjen a faluba az irodában van telefon, hívjon segítséget! Feleségével ketten szedték le óvatosan a téglát szabadították ki a sérültet kinek egyik lábán nyílt, erősen vérző sérülés keletkezett, de jól láthatóan a másik is eltört gyorsan bekötözték a vérző végtagot, Boriska nagyon szomjas volt vizet vittek neki, amit hálálkodva köszönt meg mire Péter gazda felelte.
– Ugyan már, csak azt tettük amit kellett, ha valaki bajban van segíteni kell olyankor nincs harag!
Boriskát elvitte a mentő, kórházban maradt, ; kedves ; haragosai látogatták, mikor haza vitték,
még sokáig gipszben voltak a lábai, be biztatták, semmi baj ők segítenek.
A megbékélt a apa elment a fiatalokhoz, mert már nagyon szerette volna látni az unokákat is, no, meg a fiát is. Rájött, hogy nem lehet így élni!
A fiatalok próbálták elfelejteni a történteket.
Le kellett dőlni egy falnak egy embert maga alá temetni ahhoz, hogy amit a szūlők emeltek maguk köré leomoljon és a gyűlöletet maga alá temesse!