Bodri kutya

Bodri egy tanyán élt, családjával, mert ő a gazdait a magáénak érezte, tudta, hogy neki vigyázni, kell rájuk, mert néha olyan értelmetlen veszélyes dolgokat művelnek amit nem lehet kutya ésszel felfogni.
Ott van például a kölyök, akit ők gyereknek hívnak, csetlik – botlik, esik – kel, nem tud rendesen járni sem, még a réten sem lehet vele szaladgálni.
Nekem kell felügyelnem, ne hogy baja legyen.

Nem volt törzskönyve, nem voltak híres előkelő ősei, csak egy kutya volt aki valamelyik falusi pajta szögletében látta meg a napvilágot.
Kutyaiskolába sem vitték, tehetségét és képességet örökölte.
Egyszer mikor felkelt a Nap, a gazdái befogták a kocsiba a lovakat és elmentek a városba.

– Ejha! Mi lesz most? A kölyköt nem viszik, ébernek kell lennem, mert a nagyra nőtt
kölyökben nem lehet megbízni.

Ha a szülők elmentek, a nagyfiú, aki 14 éves volt vigyázott a kicsire, neki is volt dolga, nem figyelt álandóan a öcsire, aki közben úgy döntött felfedezi a világot.
Egy kispatak választotta el az ő gazdaságukat, a húsz hektáros uradalmi kukoricástól, ami a dimbes – dombos nagy erdővel volt határos.
Mikor a testvér bátyja észrevette, hogy kicsike eltűnt, kétségbe esve kereste, kiabált neki, de semmi válasz. Nagyon megijedt, mert elég baj, hogy elveszett a testvére, de nem sokára hazaérnek a szülők és csak észreveszik, hogy valaki hiányzik.
Mikor megérkeztek, be kellett vallani, mi történt, az anya először halálra rémült, de ijedségén gyorsan felülkerekedett az józan ész és az anyai ösztön, látta, hogy Bodri sincs sehol, feléledt a remény szikrája, talán a kutya nyomra vezeti őket
Azonnal elkezdték keresni, először a kutat nézték. Megnyugodtak, hogy ott nincs, igy van remény, hogy élve előkerül, de ott volt az erdő, ha odatéved, lehet, hogy soha sem találják meg.
A kukoricásban kezdték a felderítést, amikor az áttekinthető helyeken már nem találtak.
– Bodri! Bodri! Hívták a kutyát, de nem jött.
A kutya hallotta, hogy szólítgatják.

– Nem mehetek oda, most fontosabb dolgom van, nem hagyhatom itt a kölyköt, odavinni meg nem tudom.

Mikor a közelbe értek az elkeseredett keresők, gyorsan odaszaladt és már rohant is vissza, a fiúhoz és nyüszítve jelezte merre kell menni,
Mikor odaért az anyuka kisfia éppen egy fűszállal hadakozott, mert hasra esett benn, azzal zsörtölődött, olyan erővel fogta az apró lábát, hogy nem tudta kiszabadítani.
-Bű – bű – bű, sírdogált halkan.
Az anya boldogan emelte fel könnytől portól sáros, a kukorica éles levele ejtette sebektől itt ott véres, szúnyog csípésektől felhólyagzott bőrű gyermekét.
Mindenki nagyon boldog volt, a nagyfiút sem büntették, mondták,
-Elég büntetés neki amit átélt.
Bodrit szerették, a család kedvence volt, de ezentúl, családtagnak számított.
Holtáig nagy tiszteletben tartották, mikor eltávozott, mindig szeretettel emlékeztek rá

Emlékét a kisfiú élete végéig őrizte.