Emlékét őrizve

-keni-re emlékezem

Becsületes nevével, Kenéz Istvánnal a Holnap Magazin alkotói oldalán találkoztam. Egy általam ismert író-költőnő verseit kritizálta több alkalommal. \”Csak vele ne találkozzam\” – gondoltam!
Pár nap múlva írásomat véleményezte, ezzel megsimogatta írott szavaival lelkemet.
Bevallottam, kicsit félek szigorától, s nagyon kezdő vagyok, tapasztalatok nélkül. Kicsit csodálkozott, de szinte minden nap bátorítva dicsért, véleményezte írásaimat. Mondhatom, mentőangyalomnak éreztem őt.
Privát levelezésekben ismerkedtünk egymással, titkainkkal. Ámulatba ejtett sorsának, életének részleteivel: fiatalsága, családja, kemény munkája, majd vezetőkénti helytállása, sikerei, kudarcai, egészségének romlása, s a legmegragadóbb, a szerelmetes párja iránti vonzalom. Még soha ilyen szenvedélyes, mély és nemes érzelmekkel élő férfival nem találkoztam.
Az egymásnak küldött írásaink mind sorsversek voltak. Egy alkalommal picit belejavítottam és bocsánatát kértem. Nagyon kedvesen megköszönte meglepetésemre. Olyan megtisztelő szeretettel volt irántam mellyel többször zavarba is hozott. Lacikámnak szólított s mindig dicsérte optimista, segítő életemet, írásaimat.
Az ő írásait tanulásom igényével is olvastam. Sajnos állapotának romlása, lelki, alkotói válságot hozott. Hónapok óta nem írt, elvesztek a gondolatok, írta. Egy levelem mellékletként küldtem soraimat, melyekre szinte kivirult.

Keresd a dallamot…

Száguldó idő, monoton magány,
kiáltanál, de ki figyel rád?
Ott vagy minden viharban,
közben mély csendre vágysz.
Sodor az élet, nem tehetsz mást,
néma a gondolat, néma a szád.
Megfagyott lelked, és a szándék,
csodára vársz, mely ajándék.
Most zene ölel lágyan, csendben,
könnyek kúsznak szemeidbe.
Gyógyír ez, mely téged érint,
a világ már nem rémít.
Keresd a dallamot, mely szóra bír,
általa a remény nem kósza hír.
Mond, mond, ha kell ezerszer,
nem lehetsz elveszett ember!
Szeretni, tenni vagy itt a földön,
nem azért, hogy a világ rajtad röhögjön.
Vagy közömbös legyen hozzád, elítéljen,
valahol neked is társad van e földrészen.
Szólnod kell, vagy ordítanod,
most már senki el ne taposson.
Emberszámba vegyenek, élned kell,
szerelmet, életet érdemelsz.
Áradjon benned az érzelem,
erősítsen téged az értelem!
Végtelen szeretet öleljen téged,
tudja meg mindenki, ez a lényeg!

Válaszlevelében áradozott öröméről, elképzelni se tudta, hogy számára ilyen kedves írást kaphat.
Megvallotta: állapotának aggályait, elveszett írói képességét, s reményét, hogy hamarosan folytatni tudja alkotói munkáját, s az alkotótársak hiányát.

Nagy szomorúságunk, hogy az alkotók -keni-je meghalt. Sokan emlékeztünk rá fájó szívvel.
Megosztottuk a vele kapcsolatos emlékeinket, örömeinket, melyek a bánatukat oldották.
Nyugodj békében sokunk barátja, -keni-!

Adamecz László