Katica !…

Esteledett, a nagy szobában minden tükör le volt takarva, egy középkorú asszony halva feküdt az ágyában.
A férj búsulva lehajtott fejjel ül egy széken, imát mond halkan, könny szökik szemében
Mellette egy kislány, talán 7-8 éves lehet kuporog az apja mellett, sír, az anyja volt neki a mindene kit jobban szeretett mint bárki mást az életében.
Holnap lesz a ravatal mikor megjönnek a rokonok, szomszédok, hogy elbúcsúzzanak a halottól.
A temetés lezajlott fájdalmasan, sokan sírtak nem értették meg, hogy ezt a jó asszonyt miért engedte el az Isten.

Kovács Albert 33 éves családapa aki a közeli kis városban jár naponta munkába. Gondja nagyobb mint valaha, kislányát Katicát a rokonok vették gondozásba egy rövid időre, míg Albert talál egy másik asszonyt a családnak.
Ami nem könnyű egy lánygyerekkel és a sok munka ami van a ház körül.
Albert talált egy fiatalabb asszonyt aki nagyon megtetszett neki, megvendégelte egy párszor a házánál, hogy megismerje Katicát és a ház környékét. Az új asszonyt Júliának hívták aki mutatott sok kedvességet mindenki iránt. Albert boldog volt, hamarosan megrendezték az esküvőt, mindenki boldog volt csak a kis Karica nem aki érezhetett valami nem jót ebben a házasságban.
Telt az idő, Katicának az érzéke nem csalt, az új asszony nem jó szívvel bánt vele, befogta mindenféle munkára, és ha valamit nem jól csinált nagyon megdorgálta. Júlia képmutató volt, mikor az ura hazatért nagyon kedves volt hozzá mindent a kedvére tett. Albert gondolta magában ennél jobb asszonyt nem is találhattam volna.
A kis Katica sokat sírt, kiment a temetőbe ráborult az anyja sírjára, beszélt hozzá :
– Drága jó Anyám, miért nem mehettem én is veled, olyan boldogtalan vagyok, a mostohám ki nem állhat engem. Szeretné ha nem lennék. Szegény apám nem lát semmit mikor hazajön ez a nő a mindene és nem hallgat rám.-
Katicának volt a tornác mögött egy búvóhelye, oda kuporodott mindig és keservesen sírt.
Katica elhatározta, hogy egy nap komolyan fog beszélni az apjával, hátha fog valamit változtatni. Katica elmondott mindent amit csak tudott, de a apja csak annyit mondott :
– Nézd kislányom, ahhoz hogy mindnyájan boldogan éljünk, ezt neked is meg kell értened, hogy besegíts a családnak mert Julia az új anyád amit meg kell, hogy szokjál,anélkül nem fog semmi változni. Tudod, hogy szeretlek, szeretlek mindnyájatokat, azért nehezen dolgozom, hogy a megélhetést biztosítani tudjam mindnyájunk részére. Nyugodjál meg minden jól lesz, és majd beszélek Juliával is. –
– Kedves jó apám, csak arra kérlek nagyon, hogy nem említsél semmit arról amit én mondtam.
De az apa még is csak mondhatott valamit Juliának mert másnap százszor rosszabb volt a kislányhoz, belekötött mindenbe. Pofon vágta többször, a haját húzta elmondta mindennek.

Már késő November volt beálltak a hidegek havazott és a családban nem változott semmi.
Egy nap Júlia kereste a lányt de nem találta sehol, összeforgatott mindent a ház körül, de semmi nyoma a lánynak.
Gondolta átment a szomszédokhoz vagy elment a barátnőjéhez, sehol semmi. Félt, hogy az apja mit fog mondani, ha hazajön.
Mikor Albert megérkezett, Júlia sírva mondta, hogy nem találja katicát. Az apa telefonált mindenhová, bejárta az egész falut, érdeklődött mindenhol senki nem, tudott mondani semmit.
Már nem tudtak mit gondolni, Katica biztos megszökött, mire valaki mondta, hogy mintha látták volna a temető felé vezető úton de nem biztos mert annyira esett a hó, hogy nem lehetett kivenni tisztán ki az.
Albert gondolta, nem hinném, hogy Katica ilyen időben kimenne a temetőbe.
Másnap az ember nem ment be dolgozni, mindent el fog követni, hogy megtalálja Katicát. Kiment a temetőbe.
Ott találta lányát az anyja sírjára borulva megfagyva. Albert zokogott mint még soha, kérte lányát :
– Édes kis lányom, bocsáss meg nekem, nem vettem komolyan az intelmet, tudhattad, hogy szeretlek és veled leszek gondolatomban egész életemben !
A kis Katica már boldog volt, édesanyjával együtt akit jobban szeretett mint bárki mást ezen a világon. Imája meghallgatásra talált.

Albert látván a fejleményeket kislányának szép temetést rendezett. Júliát elzavarta a háztól.
Sokáig egymagában élt, vezekelve bánva a történteket.
Ágoston Tibor