A FEHÉR PILLANGÓ

„Kies Kösely mindkét partján fekszik Hajdúszoboszló városa.” Apám még így tanulta földrajzórán. Az én első emlékem egész kis koromra nyúlik vissza a városról. Egy magas fasorral szegélyezett járdán babakocsiban ültem, cakkozott gallérú fehér piké kabátka volt rajtam. Anyám szerint sírtam, mert nem jó cumit hoztunk magunkkal.
Nem jó pipát hoztál- sírdogáltam. Mert beszélni, azt hamar kezdtem. A becenevem is innen adódott. Milyen ídesen turbékol, mint a galambok, a kis Tubi- mondták a falum béliek, mikor anyám karján pihenve közlekedtem közöttük.
Egyszer, úgy 4 éves koromban voltunk keresztapámék szüleinek a házánál is. Szokásos ház, oszlopos tornáccal. Még a színét se festhették át gyakran. Úgy 11 év múlva jártunk erre egy nyitott teherautón, ráismertem a házra.
Apám néha átvitt bennünket autóval a nagy strandra. A bejárat mellett kis fehér fakerítés mögött cukrászda üzemelt. A fagylaltokhoz finom Pischinger ostya járt, jó illatú, kellemesen olvadt a szánkban. Aromás, hideg valódi málnaszörp oltotta a szomjunkat. Szerettem ott időzni.
A medence lépcsőjén szívesen üldögéltem, bár néha elvette a kedvemet ettől a lábam körül csipkelődő csibor.
12 éves koromban nagyanyámmal töltöttem pár napot, a strand melletti utca végén volt az egyetlen villa a környéken. Azóta sok új ház épült az utcában.
Úgy 16 éves lehettem, mikor kerékpárral mentünk át az unokanővéremmel, déli melegben. Rossz volt a közlekedés vonattal, hosszú az út az állomástól a strandig. A délibábos út veszélytelen volt, alig járt arra jármű akkoriban.
Egy régi levélben olvastam, hogy egyszer valaki a karján úsztatott a nagy strand vizében. Csak álomszerűen emlékszem erre, pedig az illető nagyon fontos volt egykor a számomra.
Azután elkerültem arról a vidékről. Szálloda csak kevés volt. A Gambrinus úgy élt az emlékezetünkben, mint jó nívójú hely a második világháború előttről. Ott ettem késsel villával az őszibarackot és a főtt kukoricát gyermekkoromban; úgy illett. Egyszer töltöttünk ott egy éjszakát talán a hatvanas években. Nem szívesen írom le a véleményemet.
Sok év után, a szakszervezeti üdülések lehetőségét kihasználva többször visszatértünk a városba pihenni, fürödni. A Béke fürdő vize megfelelt elvárásainknak. Eleinte a gyerekeink jöttek velünk, majd az unokáinkkal is szívesen töltöttünk itt pár napot. Már csak az emlékeinkben él, ahogy a kis játékautóikat tologatták az alacsony, színes kőkerítésen. Este csodálkoztak a sétálgató emberek sokaságán, ők otthon csendes utcában laktak. A véletlen úgy hozta, hogy az uram két különböző biztosítóba fizetett be bennünket. Amelyikbe ő tartozott, az valahogy megszűnt, úgy tudtuk. Később kiderült, hogy az üdülési lehetőség nem megfelelő számunkra, csak itt, amelyikben én maradtam és a gyerekeink. Ezt használjuk ki az utóbbi években pár nap „nyaralásra”, kedvenc szállodánkban. Mikor ide érünk, már kisimulnak az idegeim, úgy érzem. Egy darabig semmire sincs gondom. Ha belépek a világoskék aljú medence vizébe, azt képzelem, ilyen lehet a mennyország előszobája. A víz körülölel és simogat apró kis hullámzásaival, nem kell törődnöm semmivel. A napsütés boldogságot áraszt.
Finom alföldi termésekből varázsolják a falatokat számunkra. Puha kifli, nem fás karalábé, zamatos gyümölcs, foszlós kalács kerül az asztalunkra, mint otthon, gyermekkoromban.
Gabi barátnőm 2 évvel ezelőtt itthon volt Svájcból, a férjét itt ápolták. Tudta, hogy rövidesen elveszítik egymást. Nem akart egyedül nyaralni, ragaszkodott hozzá, hogy mi is vele tartsunk. Nehezen szántuk rá magunkat, hogy elfogadjuk a vendéglátást. De megértettük, hogy nem jó egyedül lenni. Kár lett volna kihagyni ezeket a napokat. Egy váratlan pillanat olyan közel hozott bennünket egymáshoz a párommal, amit már nem is reméltem. Jó lenne megőrizni ezt a bizalmat hátralévő éveinkre.

Egy év után már nem szorítja, marcangolja a fájdalom az ember szívét, csak belenyilallik minden apró emlékre, ami a lányomra emlékeztet. Fáj, hogy már nem vehetek neki ajándékot, nincs kinek. Kedves ismerősöm, Katika, bevitt a debreceni temetőbe, pár nap késéssel a névnapja után személyesen is tehettem kedvenc rózsáiból a lányom sírjára. Fiam arcán is megjelentek a barázdák a fárasztó, sok munka nyomán. Múlnak az évek.
Alkonyatkor kiültem a teraszra. Az országút mentén sorakozó fák sötétzöld koronája ide látszott. Az ég itt is szűz- Mária kék, mint szinte mindenhol. Egyedül otthon, a szülőfalumban gyönyörködhettem régen a türkiz kék égen fodrozódó fehér felhőkben, mikor fiatal koromban a kertünkben levő sárgabarack fák alatt pihentem kényelmes, fonott fotelünkben. Örömmel fedeztem fel, hogy itt is feltűnt egy kis türkiz színű csík az égen.
Minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Utoljára még megpihentünk a víz ölelésében. Két épület között a kék ég darabja feszült a magasban. Egy kis fehér pillangó röpködött egyedül a kék ég irányába. Nem tudom, milyen messze viszi az ereje. Eljut-e helyettem valaha a szülőfalumba? A szememmel búcsút intek neki. Talán én is most járok itt utoljára.

“A FEHÉR PILLANGÓ” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nagyon szép, anál is inkább, mivel mi is Hajduszoboszlóhoz kötődünk, szinte minden évben megjelentünk itt a gyermekekkel, míg kisebbek voltak, néha közösen a húgomékkal Csehországból, mostanában már magunkban a férjemmel, addig jó, míg együtt vagyunk egymásnak. Az egész életünk 1 kis fehér pillangó, mely nagyon hamar tovaszáll…(l)

Szólj hozzá!