…Kisfiú szalad mezítláb a réten… A Nap már lemenőben… Siet.
-Jól tudja, előbb kell haza érnie annál, mint ahogy a piros napocska alábukik a horizonton! Mert, ha nem így lesz anya elfenekeli! … A kis halastó hűvös vizében még próbál arcot mosni, hiszen a nyári mező igencsak összemaszatolta pofikáját. Már nem is beszélve a nadrágján égtelenkedő fűfoltról-ami-megítélése szerint-nem is látszik majd, ha napnyugta után érne haza…De nem akar kikapni! … Siet!
A nyári este annyira békés… Békák brekegnek. Némelyik halált megvető bátorsággal veti magát a kék habok közé, s ott el is tűnik.
\”Hogy vesznek ezek ott lent levegőt a víz alatt?\”- tűnődik el.
Hiszen én még arra a mutatványra is képtelen vagyok, hogy az orromat befogva tízig számoljak a kádban, mikor anya megmossa a hajamat szappanos vízben… Ezek meg!… Reggelig elő se jönnek.
-\”De jó volna, ha egyetlen éjszakára béka lehetnék én is!\”-gondolja.
Nem rég, amikor a kishúga nagyon köhögött -és későn ért ki hozzá a doktorbácsi- egy teljes napig ő is képes volt levegő nélkül odabújni a kicsike testhez…Világosan emlékezett arra a csokor pipacsra, amit saját kezével tépdesett le és kötötte bogba a kishúgának…
…Azóta a nap óta nem szólalt meg ő sem. – Csak minden áldott alkalommal kifut az erdő széléig, figyeli a békákat a tó körül és pipacsokat szagolgat hazafelé a réteken, mert anya azt súgta a fülébe neki azon a napon, amikor a doktorbácsi a húga ágya mellől lehajtott fejjel végre felállt-hogy Katika nagyon boldog volt a piros pipacsok láttán…
:.. Erre gondol most is…De ábrándozni nincs idő! Siet:
Az égalja kékből narancsba váltott és most már egészen pipacsvörös.
-Jól tudja, előbb kell haza érnie annál, mint ahogy a piros napocska alábukik a horizonton! Mert, ha nem így lesz anya elfenekeli! … A kis halastó hűvös vizében még próbál arcot mosni, hiszen a nyári mező igencsak összemaszatolta pofikáját. Már nem is beszélve a nadrágján égtelenkedő fűfoltról-ami-megítélése szerint-nem is látszik majd, ha napnyugta után érne haza…De nem akar kikapni! … Siet!
A nyári este annyira békés… Békák brekegnek. Némelyik halált megvető bátorsággal veti magát a kék habok közé, s ott el is tűnik.
\”Hogy vesznek ezek ott lent levegőt a víz alatt?\”- tűnődik el.
Hiszen én még arra a mutatványra is képtelen vagyok, hogy az orromat befogva tízig számoljak a kádban, mikor anya megmossa a hajamat szappanos vízben… Ezek meg!… Reggelig elő se jönnek.
-\”De jó volna, ha egyetlen éjszakára béka lehetnék én is!\”-gondolja.
Nem rég, amikor a kishúga nagyon köhögött -és későn ért ki hozzá a doktorbácsi- egy teljes napig ő is képes volt levegő nélkül odabújni a kicsike testhez…Világosan emlékezett arra a csokor pipacsra, amit saját kezével tépdesett le és kötötte bogba a kishúgának…
…Azóta a nap óta nem szólalt meg ő sem. – Csak minden áldott alkalommal kifut az erdő széléig, figyeli a békákat a tó körül és pipacsokat szagolgat hazafelé a réteken, mert anya azt súgta a fülébe neki azon a napon, amikor a doktorbácsi a húga ágya mellől lehajtott fejjel végre felállt-hogy Katika nagyon boldog volt a piros pipacsok láttán…
:.. Erre gondol most is…De ábrándozni nincs idő! Siet:
Az égalja kékből narancsba váltott és most már egészen pipacsvörös.
2020.03.31. Gyöngyös
Könnyednek tűnő kis történeted fájdalmas valóságot takart.
Szeretettel: Rita:]
Tetszett ez a szomorúságot rejtő eleven kisfiú. (f)
Kedves László!
Nagyon megható a történeted .Van egy érzésem ,hogy nem idegen Neked a "kisfiú".:)
Szépen megírt alkotásodhoz gratulálok szeretettel……Babu
Szomorú a történet,mély nyomot hagyott bennem.(l)