Húsvét karantén idején

Ez a Húsvét; várhatóan; más lett, mint minden eddigi volt.
Húsvét előtti csütörtökön, amikor is;" … a harangok Rómába mentek…;, már épp egy hónapja töltöttem; a korom okán; a család által elrendelt önkéntes karanténban az életem, betöltött 70 évemmel.
Mivel az utóbbi hetekben, a három gyerekemmel napi kapcsolatban voltam, és minden kényelmemről gondoskodtak is, elviselhetők voltak a napjaim. Hisz nappal a középső gyerekem személyesen és rendszeresen eljött, 10 km-re lévő falujából, el is intézte a dolgaimat, és be is vásárolt. A nagyobbik lányom és fiam meg telefonon, vagy a Facebook-on tartotta velem a kapcsolatot, mivel a nagylányom vidékről, szigorú orvosi szolgálatra bejáró nővérke, a fiam meg messzi EU-s országban dolgozik.
Igazából a hat unokám és a hét dédunokám hiányzott nagyon, és első sorban az ölelésük, a puszijuk, és főként a dédunokák csicsergése.
Persze róluk is tudtam mindent, és minden rokonomról, családtagomról, mert a Facebook-on a levelezésben megalakítottuk a ;ROKONOK; csoportunkat, ahol mindenki értesült mindenkiről, ha bármit megtudtunk valamelyik családtagunkról. Még az EU-ban dolgozni mentekről is.
Mégis remegve vártam a húsvétot, hisz most ez az ünnep nekem is csak a bezártságomról, és nem a népes családom általi;lerohanásomról; szólt. Amit korábban mindig megelőzött részemről a sonka- és a több kiló darált húsból készített töltött káposzta főzése, a több sós-, és a sok féle-fajta édes sütemény készítése.
Most semmit sem sütöttem, és még sonkát sem akartam főzni, de a kislányom, csütörtökön úgy hozta a megvásárolt dolgaim, hogy még egy kis kötözött sonkával is meglepett. Persze, a lelkemre kötötte, hogy csak módjával, óvatosan egyem, nehogy valami bajom essen, mivel még diétán vagyok. A diétás kosztról a Szociális Otthon gondoskodik hétköznap, ünnepnapokon pedig én készítem el a finom ebédem.
Most nem nagyon esett jól a főzőcskézés, így szerény ebédet készítettem, azt is kicsi mennyiségben. A kamrámban sorakozó több literes fazékokra, lábosokra még pillantást se vetettem.
Hosszú három nap elé néztem. Nagyon meg is lepődtem, mikor csöngettek húsvét hétfőn. A család férfi tagjai álltak a kapumban, kiöltözve, kölnis üveggel a kezükben.
Gábor és Gergő dédunokáim, Péter unokám és a vejem, komoly arccal álltak két méterre a kaputól, mert tudták, hogy az a kapu, még locsolkodni vágyók előtt se nyílhat ki. A nagylányom meg egy tálat tartott kezében, megpakolva minden földi jóval. Péter unokám a kicsi Dominik dédunokámat el sem hozta, mert csak ötszemélyes a kocsi, így nem volt teljes a létszám…
Én meg ott álltam, könnybe lábadt szemmel, hallgatva a fiúk verseit, akik a versek elmondása után csak félreálltak, hogy a többiek is a járdán állhassanak és ne a bokor takarásában.
Azóta is nevetünk, mert bezártság ide, vagy oda, azért az öt éves Gergő csak rákérdezett:

– A locsolásért most hogy; is ádd csokitojást a mami??

Nehéz volt ez a húsvéti ünnep, de mi mindent megteszünk, hogy jövőre minden másképpen legyen és úgy igazi erdélyiesen, ahogy a Madéfalváról elszármazott édesanyámtól tanultam, és adtam tovább gyermekeimnek a Húsvét dicséretét, hogy méltán ragyogjon ez az ünnepünk is.
Szeretettel és minden kedves, a MARADJ OTTHON szabályt betartó társamra gondolva, jegyeztem le húsvéti gondolataim.
Jártó Róza 2020.04.17