Nem vagyok babonás

Egyáltalán nem vagyok babonás. Soha nem is voltam, nem foglalkoztam ilyen csacsiságokkal. Az persze teljesen más, amikor viszket a bal tenyerem, ami ugye köztudottan azt jelenti, hogy pénz áll a házhoz, na, akkor egész nap szívdobogva várok! Végül is ráérek, nem? Nyugdíjam még nem jöhet, az még túl korai: Valószínűleg ötösöm lesz a lottón. Majd értesítenek, de addig is tervezgetek, álmodozok, kinek mennyi jut belőle, és mennyit tartok meg magamnak. Most kikacagsz, ugye? De majd, mikor haza térek a világ körüli utamról frissen, fiatalosan, napbarnítottan, és ámulva hallgatod az élménybeszámolómat, akkor fogsz csak igazán irigykedni.
Jó, jó! Előfordul, hogy a jobb tenyér viszket, no, az nagy csapás, mert az sajnálatomra pénzkiadást jelent. Na, azt nem veszem komolyan.Mert végtére is én nem vagyok babonás!

Ha véletlenül indulnék valahova, – ami az én esetemben igen ritkán fordul elő – és egy fekete macska szalad át az úttesten, uzsgyi vissza! A közhiedelem szerint balszerencsét jelent, de én ebben sem hiszek. Csak órákig kucorgok a konyhában kedvenc sámlimon, mert a cicának esze ágában sincs egy másik utcában lófrálni. Nem, itt szaladgál, csak hogy engem bosszantson!

Az élére állított késsel nagyon kell vigyázni, mert, ha nem vagyunk elég óvatosak, annak bizony hatalmas veszekedés lesz a következménye. Persze, hogy nem hiszek benne! Veszekszem én kés nélkül is, manapság főleg magammal, mivel karantén-magányban tengetem minden napjaimat manapság. Úgy le tudom magam teremteni, egyszer majdnem tettlegességre is sor került.

Azt a házat, ahol összetörnek egy tükröt, hét évig elkerüli a szerencse. Törtem már össze sajnos tükröt, de mivel a plafonon megláttam egy pókocskát, ami szerencsét hoz, így teljes mértékben megnyugodhattam, mivel a baj törölve lett.
Mekkora szerencse, hogy nem vagyok babonás!

Üres pénztárcát ajándékba sose fogadjunk el! Legyen benne akár csak egy lyukas két filléres, az is megteszi, mert ez esetben az ajándékozó jár pórul, ugyanis egész életében szegény marad. Nekem, személy szerint ajándékoznom sem kellett, egész életemben kevésből éltem, de sohasem bánkódtam emiatt. Ja, és egyébként sem vagyok babonás!

Meglátásom, tapasztalatom szerint, aki ír, akár verset, akár prózát, az egész életében boldog lesz, és mindig mosolyog. Ez nem babona, ez a kristálytiszta valóság. Miért? Mert most is itt voltál, olvastál, és az nekem határtalanul nagy öröm. Boldog vagyok, kiegyensúlyozott, és mosolygok! Köszönöm.

Budapest, 2020. április 19.

“Nem vagyok babonás” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Drága Kata! A tükörnek a lakásban misztikus jelentősége is van…🤣😂 de erről majd máskor. Egyébként sem vagyok babonás, hisz tudod!
    Örültem itt is nagyon Neked.
    Szeretettel: Icu😊

  2. Kedves Ica!

    Én sem vagyok babonás ,de ha viszket a jobb szemem gyorsan megdörzsölőm a másikat is! 🤣 Ha már sírok, azt örömömbe tegyem! 😂
    Miden viccet félretéve az összetört tükörben hinnem kell, ugyanis gyerekkorunkban sokszor törtük össze őket, és jócskán el is került minket a szerencse. 😪

    Szeretettel olvastalak:

    Kata😉

  3. Drága Magdika!

    Nagyon örültem Neked itt is, köszönöm az olvasást.
    Sok humorral fűszerezett írásom van már fent a magazinon, és szívből remélem, hogy írok is még hasonlókat.

    Ölellek szeretettel: Icu(f)

  4. Kedves Icu! Örömmel, boldogan olvastam írásod. Nem voltam soha babonás, de lehet azért nincs pénzem…? többször is
    kaptam üres pénztárcát. Erről nem tudtam.
    Öleléssel kívánok szép napokat.
    Mária(l)

  5. "itt voltál, olvastál, és az nekem határtalanul nagy öröm. Boldog vagyok, kiegyensúlyozott, és mosolygok! Köszönöm."

    Nekem is öröm volt. Ritka jó a humorérzéked és a stílusod is kedvemre való.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!