A KEREK TETEJŰ PIROS SZÉK

Meleg nyári nap van. Nem olyan, mint gyerekkorunk nyarai, ez inkább fárasztó, időnként perzselő meleg. A járás e nélkül is nehezünkre esik már a mi korunkban, de végre nem szédülök, nincsenek egyensúly zavaraim, hát elindulok a városba egy kisebb vásárlásra. Cipőt, papucsot keresek magamnak, de ha már itt megyek el a ruhaanyagok boltja előtt, benézek az üzletbe. Ha szeretnék valami anyagot venni, szinte biztos, hogy nem találok kedvemre valót. Most csak szétnéztem a színes tekercsek között, és találtam egyet, amelyiknek a színe és az anyaga is tetszett. Természetesen kék árnyalatú, se nem világos, se nem sötét. Nem is drága. Ha kész lesz, egyszer kétszer felvehetem valami alkalomra, aztán a szekrényben várhatja azt az alkalmat, amikor még szükségem lehet rá, utolsó földi utamra.
Fehérneműt is akarok venni. Mivel tudom, hogy egyetlen bolt az, ahol kapni szoktam ilyen holmit, hát oda megyek minden kerülő nélkül. Kicsit átrendezték a boltot és már csak egy ismerős eladó van, de a többiek is segítőkészek. Vevő úgy sincs, hát kedvembe járnak a méret keresésben. Összesen 4 darab van már csak a keresett holmiból, alsónadrágból meg hosszabb keresés után megtalálják az utolsót. Nem is lesz ebből több már forgalomban. A polcok előtt állva meglepődve látom, hogy az általam keresett fehér papucs kínálja magát, kérdés, hogy milyen méretben?
Tessék leülni és megpróbálni,- mondják készségesen az eladók. Alacsony, fekete drótfonatból készült négyszögletes tetejű székre mutatnak.
No, én erről fel nem tudok állni, ha ráülök-hárítom az ötletet.
Hozok másik széket- készségeskednek. És ott áll máris mellettem egy magasabb, kerek tetejű, piros szék. Megpróbálom a fehér papucsot és jónak vélem, ha nem is tökéletesnek méretében. Így viszont nem maradt elég pénzem a kiválasztott fehérneműre. Megegyezünk, hogy másnap bejövök érte.
Otthon aztán este járok a papucsban egy keveset. Furcsa módon olyan hibát észlelek, amire nem számítottam, a bal papucs széle kemény, és nyomja a talpamat. Leteszem egyelőre.
Másnap be megyek a boltba és kérdezik, bevált-e a lábbeli? Mondom, hogy nem tökéletes, de majd lesz valami.
Miért nem tetszett visszahozni? –kérdik.
Ez eszembe se jutott. Egy másik fehér papucson akad meg a szemem a polcon, csak két pántos a teteje, de bíztatnak, hogy próbáljam meg.
Hozom a piros széket, – mondja az eladó.
Megköszönöm az előzékenységet és úgy viselkedek a továbbiakban, mint a többi jól nevelt öregasszony. Hiába fárasztó a járkálás ebben a melegben, délután visszaviszem a fehér papucsot, cserélünk. Aztán hazafele jövet beülök a kedvenc, drága cukrászdánkba, kérek 2 gömb fagylaltot, pohárba. Itt is készséges az eladó, a 3 karamella közül kiválasztja a szerinte legjobbat, asztalhoz hozza a becsomagolt süteménnyel együtt, egy pohár vizet is tesz elém és én eljátszom a kellemes öreg vevő szerepét, ahogy mostanában a koromhoz illik. Pedig lélekben én nem itt vagyok már. Fagylaltot eszem gondolatban a strandon, gyerekkoromban, gumírozott, sárga-piros virágos fürdőruhámban. Jókat úszom a vízben, kicsit ugrálunk is bele a többi gyerekkel. De ezt az eladó nem láthatja, csak egy nehezen járó öregasszony van jelen a cukrászdában. Pár vidám nyári emlék is elég ahhoz, hogy jókedvűen induljak haza. Talán ez az új papucs is beválik végre.