Tomika

Tina egy város közeli faluban éldegélt a kisfiával Tomikával ő a szemefénye a mindene, férje korán meghalt. Egyedül nevelte fel a fiút nagyon sokat dolgozott, hogy ne kelljen nélkülözni semmiben, okos volt a gyerek, így a tanulás könnyen ment mindent.
Szálltak, repültek az évek, már az egyetemet is elvégezte Tomika, de anyukának meg a kicsi fia volt, hosszasan nézte, mikor a számítógép mellett ült, nem tudott betelni a látvánnyal.
Mondogatta is boldogan.
-Milyen okos ez a gyerek, mint valami mesebeli herceg ül a gép mellett és mi minden tud azon csinálni!
Az ismerősik bólogattak rá, hiszen mindenkinek a saját gyereke a legkedvesebb, éldegéltek így szépen kettesben, amig baj nem történt. Tina a kertben a zöldséget kapálta, úgy elmerült a munkában, hogy észre sem vette, hogy a Nap már hosszú utat tett meg az égen.
mikor észbekapott.
-Ajjaj! Tomika hazaér és nem lesz kész az étel.
Fogta a kapát, már nem törődve a burjánzó gazokkal, mik a nemes növények életére törnek sietett a házba. ment volna ha a nagy kapkodásban meg nem botlik.
Olyan szerencsétlenül esett, hogy a bal lába jól láthatóan eltört, a szomszédasszony, Etel hallotta meg a jajgatását, hívta a mentőket, kórházba vitték, megműtötték. Mikor az altatásból felébredt tudatosult benn, hogy nem mehet haza, a műtét után még rehabilitálni kell, hogy ismét tudjon járni, kétségbeesetten sírt
-Mi lesz most a kisfiammal? Mit eszik? Nem lesz tiszta ruhája!
Sajnáltak a szobatársak, meg is kérdezték tőle.
-Hány éves a kisfia?
-Harminc – zokogta.
-Nincs felesége, vagy barátnője aki segítene neki, hogy éhen ne haljon?
-Nincs senkije én gondoskodom róla.
Meglepődve hallgattak tovább, már azt gondolták, hogy nem a nők érdeklik, mikor az anya folytatta.
-Voltak barátnői, de milyenek? Csak a szórakozáson, utazáson járt az eszük. Volt amelyiket el is hozta bemutatni, de én láttam, hogy nem hozzávaló, csak a kényelem, az enyelgés kellet nekik. Nem jött ki egyik sem a kertbe segíteni, volt amelyik még a paradicsomot sem tudta megkülönböztetni a krumplitól, szépen hívtam.
-Gyere kislányom nézd meg a kertemet, ahogy meglátta a krumplit, – azt mondta
– Jaj de szép zöld ez a paradicsom, nem sokára érik.
Mondtam Tomikának,
-Édes fiam ez a lány nem való hozzád.
Volt másik az sem tetszett nekem, de nagyon szerelmes volt a kisfiam, azt mondta,
-Ha ide nem jöhet, a lány, megyünk albérletbe.
Elmentek, persze esküvő nem volt. Nem is bántam mert tudtam, hogy nem lesz jó, legalább nem kell elválni.
Egyszer mentem meglátogatni a őket, veszekedést hallottam, az a perszóna Tomikával kiabál, hogy egész nap otthon van és még fel sem porszívózott, mire ő a munkából hazaért.
Nagyon megharagudtam és megmondtam neki a véleményemet
-Mit képzelsz te ostoba liba, hogy beszélhetsz igy a fiammal, a te dolgod a takarítás az asszony kötelessége, hogy az urát kiszolgálja!
-Jól van – mondta – ha ilyen pipogya, hogy pesztrálni kell, akkor vigye megával és dajkálja tovább.
Segítettem neki csomagolni és jött velem haza.
Ha lassan is, de lejart a kezelés Tina távozhatott a kórházból, betegszállítók vitték, de csak járó kerettel tudott egy keveset járni, bíztatták, hogy lassan, de rendbe jön. Ahogy elmentek a betegszállítók, sietett a szomszédasszony Etelka megnézni Tinát.
-Jaj Tina, úgy aggódtam Tomikáért, már azt hittem megbuggyant, futkosott az udvarban körbe megkérdeztem.
-Mit futkosol itt mint akit kergetnek?
-Futtatom az élesztőt! – és futott tovább.
Tina ezt nem értette, jót nevetett, biztos hallókészülék kell Etelnek, ha ilyen sületlenségeket hall.
Kicsit megpihent a beteg, éhes is lett, kiment a konyhába, hátha talál valami ehetőt a hűtőben.
Szerencséjére támaszkodott a járókeretre, igy nem esett el és el sem ájult a látványtól.
A konyhában halomban a sok konzerves doboz, mosatlan edény, némelyiken már életerős penésztelepek fejlődtek sértetlenül, papír dobozok, műanyag zacskókkal karöltve varták, hogy sorsuk beteljesedjen egy szeméttelepen.
Ahogy ott kesergett magában meglátott valami felismerhetetlen kövületet, amit lehet, hogy már régészeknek kellett volna vizsgálni, belépett Tomika.
Nagyon örültek egymásnak pár percig mig anyuka meg nem kérdezte fiától.
-Mi ez a halom itt Tomika?
-Szemét.
– Miért van itt? Nem vitted ki a kukába?
-Miért kellett volna kivinnem? Kérdezte cinikusan.
-Azért mert nincs lába, hogy magától kimenjen – mondta Tina
-Mi ez a fekete szörny?
– Vajaskalácsot akartam sütni, de nem lehetett megenni, rossz volt a recept.
-Mutasd azt a receptet,
Tomika már olvasta is öt dkg élesztőt megfuttatni, lehet, hogy több kört kellett volna futni vele? Csak öt kört futottam, a két tojást, nagyon óvatosan tettem bele el ne törjön, ha kész tegyem a sütőbe, de azt nem tudtam mikor kell kivenni, egyszer csak éreztem, nagy a füst, kinyitottam az ablakot, akkor jutott eszembe, hogy megsült a kalácsom.
Tina ezt hallva, látva, leroskadt egy székre és csak nézett döbbenten a semmibe.
Mikor megszólalt, egy nagy sóhaj után csak annyit tudott mondani.
-Úr Isten! Mit rontottam én el! Ennek a fiúnak társat kell találni, aki talán megneveli.
Azt sem bánom, ha nem tudja megkülönböztetni a krumplit a paradicsomtól. vagy naponta porszívóztat vele, csak legyen valaki mellette.