Egy kósza megérzés

Már egy ideje foglalkoztatott a téma, hogy mi lesz akkor, ha véletlen elromlik a tolókocsim a koronavírus alatt. Egyszercsak a fürdőszobában bevillant egy megérzés, tönkre megy a kocsim. Na ne, kiáltottam fel magamban, ez már csak vicc lenne, ha pont velem, pont most történne. Mikor gyakorlatilag, most minden elérhetetlen. Lapítok róla, mint nyúl a gazban, fel se hozom a témát anyunak.
Napokkal később, szombat hajnalban, arra ébredtem, hogy nagyon fáj a lábam, és csak hánykolódom ágyamban. Így hát felkelek, mert nincs erőm tovább küzdenem a fájdalommal. Belebújok a cipőmbe, s picit ülök, várom, hogy enyhüljön csípőmben az undorító, feszítő, csontig hatoló fájdalom. Tolókocsimat mindig az ágyamhoz közel parkolom le, hogy könnyen elérhető legyen. Bekapcsoltam, és csak villog. Mi a fene van már, sokadik próbálkozásra sikerült egy kicsit előrébb hoznom, ennyit működött még a joystick. De akkor még nem gondoltam rosszra. Ismét elkezdett villogni a lámpa az adapteren, kikapcsoltam, s beleültem, de már semmire se megyek vele. Na, ez bedöglött, megint bejött a hatodik érzékem, s dühösen visszafeküdtem. Reggel anyát megkértem, hozza be a motorom, mert hajnalban bedöglött a kocsim. Jó hogy a meggybordó
mopedem még bírja a strapát. Így nem kell a tolós kocsit használnom, ki nem állhatom, olyan vagyok abba, mint egy tehetetlen hasábfa.
Vajon mikor tudják megcsinálni? Ha meg kell várnom a vírus végét, amíg lejönnek, az borzalmas lesz. Motorral való közlekedés macerás dolog bent a lakásban.
A tolókocsi szervizét, már hétfőn felhívtuk. Meglepetésünkre dolgoztak a koronavírus ellenére is. Nagy szerencsém volt, hogy itthon állt le a kocsim, és nem valahol útközben, ahol egyedül bolyongok. Mondjuk Pécsen, a patak felé, ahol nem is tudom éppen milyen utcában gurulok. Azért írom, hogy gurulok, mert barátom megjegyezte, hogy még járni sem tudok, akkor hogy is sétálnék. Ez most teljesen mindegy, csak azt számít hogy imádok kint lenni a természet lágy ölén. Ellenben utálok a pécsi városi buszokra felszállni, amiért egy buszsofőrnő a következőket mondta a barátnőjének, miközben lenyitotta a rámpát. Felszállás közben megbillentem, s hanyatt hátra leestem volna, ha a sofőrnő barátnője el nem kapja a lábam. Ő meg a hátam mögött mondta a magáét ezerrel, ahelyett, hogy megfogta volna a tolókocsim háttámláját, hogy ne billenjek hátra. \”Na látod, – szólt a barátnőjének – ezért nem szeretem ezeket felvenni!\” – mondta gúnyosan. Azt, amit akkor gondoltam, most hadd ne írjam le, mert lángra kapna a papírom.
Ezért sokkal kényelmesebb \”sétálnom\”, jobban mondva gurulnom. Ez nem olyan idegtépő, mint buszozni. Igaz, ennek is meg van a maga veszélye.
Most is, mint mindig, nagy szerencsém volt, hogy itthon történt a baj. "Nem gondolod anya, hogy rám valaki nagyon vigyáz odafent?" "Lehetséges kislányom!" – mondta anya, aki bele se mer gondolni, hogy mi lett volna, ha Pécsen történik ez velem.
Hálaistenek a szervizből, még a leállás előtt lejött egy szerelő, hogy megcsinálja a kocsimat még ebben a kritikus időszakban is. Hálásan köszönöm a szerelő jó munkáját.
2020. április. o4

Szólj hozzá!