Hiszem.

Szeretnélek utálni, szeretnék rád haragudni de nem megy. Szeretnélek elfelejteni, kitörölni az utolsó csepp emléket is rólad de nem tudom. Nem tudom, hogy mehetne. Hiányzol. Nagyon fáj, hogy kizártál, hogy elhagytál. Fáj, hogy feladtad és nem akarsz szeretni. Pedig tudnál. Tudom, hogy tudnál. Nehéz elviselni, hogy nem akarsz engem többé ölelni, csókólni, érinteni. Nem tudok nem a hangodra gondolni,  vagy nem az arcod látni ha lehunyom a szemem. Nem értem. Nem értem mi történt velünk. Nem tudom, hol siklottunk félre. Nem értem miért adtuk fel s miért nem küzdünk már egymásért. Hová lett a nyugalom a biztonság mit adtál s tán adhattam én is? Hol vannak a lopott percek a lopott csókok, az elsuttogott szép szavak? Hol merült feledésbe a sok nevetés, a kedves percet a jó emlékek? Miért csak a rosszra emlékszünk? Hová lettünk mi? Hová lett a férfi és hová lett a nő akik voltunk vagy kiknek lennünk kéne. Vagy az izzó tekintet mellyel az asztal fölött fürkésztél s mellyel lázba hoztál azzonal? Nem hiszem el. Nem akarom elhinni, hogy ez csak ennyi volt, hogy mi ennyik voltunk csak. Tudom, hogy nem. Több van bennünk érzem. S tudom, hogy többet érzel mint amit ki mernél most mondani. Vagy tán még magadnak se ismered be de én mégsem félek már. Mert őszíntén szeretlek. S ha menni akarsz menj. Tedd amit tenned kell. De ne feledkezz meg rólam. Rólunk. Keresd a boldogságod. S kívánom találd is meg.  Megérdemled. S majd ha erre jársz mert az élet úgy hozza!, találj meg engem. Találj rám újra.
Bár szeretnélek utálni, szeretnélek elfelejteni már akkor sem tenném ha képes lennék rá. Várlak még. Szeretlek még. Akarlak még. Hiszem, hogy nem voltál tévedés és egyszer majd nem leszel csalódás sem. Hiszem, hogy nem volt véletlen, hogy egymásra találtunk. És hiszem, hogy egyszer te is hinni fogsz ebben. Hinni. Kettőnkben. Kérlek..higgy bennünk.

N.J.

Szólj hozzá!