A rendszerváltás vesztesei

A városban lógtunk és utáltuk az egész hajcihőt. A lökött tanáraink megint valami május 1-i felvonulásra zavartak ki minket, de nekünk persze az égvilágon semmi kedvünk nem volt hozzá. 1989. április 30-a volt. Az akkor már felbomlani kész állapotban lévő szocializmusból mi persze csak a kényszert éreztük, a május 1-i felvonulásra kivezénylés kényszerét.
Mint végzős szakközépiskolások, persze nem mertük ellógni az egészet, pedig ezt kellett volna. Alig két hét múlva kezdődött az érettségi, így nem kockáztattunk. Este aztán nyolcan elmentünk és az iskola melletti parkban egy kevés bor mellett beszélgettünk az élet nagy dolgairól. Nyolc sikerre ítélt ember – hittük akkor.
Egy volt a fontos: 25 év múlva, 2014. április 30-án este találkozunk ugyanott, az iskola melletti padokon – úgy este nyolckor. Nem hittem volna, hogy sikerül, de mégis megtörtént. Ez a történet onnan való.

András: az érettségi után azonnal belépett az Ikarusba, ahol a rendszerváltás után kezdődtek meg a nagy elbocsájtások. Ő, mint frissen felvett dolgozó, persze az elsők között repült. Még nem volt 20 éves sem, de már célt tévesztett munkanélküli volt. Akkoriban Fehérváron hirtelen csődbe ment, illetve csaknem megszűnt a Videoton és vele egyszerre az Ikarus is, így rengeteg ember került egyszerre az utcára. András, a jó reményű tanuló így elment a nagyapja földjeire dolgozni, ahol a zavaros tulajdonviszonyok miatt reményei ellenére sem örökölt semmit. A kárpótlással nagyapját kisemmizték és a saját, addig megművelt földjéről is kitették. Az öreg bánatában halálra itta magát, az unokája meg még most is túrja azt a földet, immár napszámosként.

Béka: nem is emlékszem, hogy a tisztességes Bélai Károly névből mikor lett Béka, de valahogyan ez ráragadt. Imádott focizni. Nagy álma volt, hogy a Videoton csapatában rúgja majd a gólokat. Valameddig bírta is, de jött az a rohadt edzőmeccs, ahol egy becsúszó szerepléstől darabokra tört szét a bokája. Alig múlt 22 és a focin kívül semmihez sem értett. Megpróbálta a sportedzői szakot, de az állandó helyesírási gondjai miatt ez nem ment. Most már azt mondanánk rá, hogy súlyos fokú betűtévesztő, de akkoriban ezt még nem vették hibának és egyszerűen elkönyvelték, hogy pocsék helyesíró – így viszont nem lehetett belőle sportedző! Egy pici kis kocsmában lett pultos, meg persze továbbra is kijárt szinte minden meccsre. Sajnos a pult mögött ő is sokszor ivott, ami a májára ment. Jellegzetes borvirágos orra van. Le sem tagadhatná a sok piát.

Dezsőke: mindig olyan furcsán öltözködött. Mindenki hajtotta a lányokat, hogy valamelyikkel le tudjon feküdni, ám ő beszélgetett velük és sok időt volt közöttük. Nem értettük, hogy miért, de akkor ott, 1989-ben bevallotta, hogy szerinte meleg. Soha nem tudott „úgy” hozzáérni a lányokhoz, így lassanként rá kellett jönnie, hogy ő valami más. Nagyon nem volt társa, így a lányok nehezen bár, de elfogadták. Nagyon félt a kiközösítéstől, ezért a suliban soha nem merte bevallani másságát, így megúszta a négy évet. Akkor emlékszem, hogy megdöbbentünk önmarcangolásán és alig hittük el vallomását. 1989. aug. 20-án, a köztársaság kikiáltásának estéjén összeismerkedett egy másik meleg sráccal, akivel hamarosan össze is költöztek. Dezsőke továbbtanult a fővárosi Műszaki Főiskolán, de nem ment neki valami jól. Két év múlva a párja elhagyta, így ő összecsúszott. Évet kellett ismételnie, aztán nagy nehezen összekaparta magát. Mivel Pesten nem tudott érvényesülni, ezért visszaköltözött a szülei falujába, ahol elkönyvelték, mint egy furcsa agglegényt. Mérnökként próbál érvényesülni, de sokszor váltott munkahelyet. Soha nem talált olyan helyet, ahol ne ítélték volna el mássága miatt. Most is két munkahely között van.

Frida: ő volt közöttünk a legeszesebb. Apja ausztrál állampolgár volt, anyja magyar; őt kettős állampolgárként anyakönyvezték. Alig fél éves volt, amikor apja végleg visszaköltözött távoli hazájába, de ő itt maradt anyjával egyedül. Veszettül sokat tanult. Utaztatással szeretett volna foglalkozni, de anyja unszolására a mi építőipari iskolánkba iratkozott be. Világ életében utálta az angol nyelvet, pedig apjától két-három havonta kapott angol nyelvű levelet és némi készpénzt. Amikor anyja a Videotonnál munkanélküli lett, ebből a kevés pénzből tartotta el magát és az akkor már főiskolás lányát. Amikor aztán a Videoton kezdett újraéledni, akkor az anyja sikeresen visszament irodistának. Ő azt hitte, hogy a nagyfőnök mellett lesz mindenes, de egy apró kis üzemben lett sima titkárnő. Frida a jó matematikai képessége miatt elment matematika-fizika szakos tanárnak az ELTÉ-re. Azt elvégezve visszament a volt általános iskolájába, ami aztán a sorozatos átszervezések miatt megszűnt. Őt egy másik iskola vette át, amit azóta összevontak egy harmadikkal. Frida 28 évesen megismerkedett egy kedves, aranyos fiúval, akivel alig egy év után össze is házasodtak, mert Frida terhes maradt. Két éves lett a kisfiuk, amikor Frida rájött, hogy férje megcsalja. Sajnos olyan házassági szerződést kötöttek, ami miatt Frida és a kisfia szinte semmi pénzzel jöttek ki. Még a közös lakásuk is a csalfa férj nevén maradt. Eleinte visszamentek az anyjához, aztán Frida eltartási szerződést kötött egy igen beteges öregasszonnyal, így az ápolásért cserébe ott lakhattak nála. A szerződés megkötésekor az orvosok alig 1-2 évet jósoltak az öreg néninek, de ő még most, 91 évesen is egész jól megvan.

Rudi: osztályunkban ő volt az egyetlen cigány srác. Apja volt a falu vajdája, így sokat költött egy szem fiára. Sajnos Rudi a matek érettségin megbukott, mert csak 16 pontja lett az akkori 18 kötelező helyett. Ráadásul a szóbelije sem sikerült, így nem kaphatott érettségi bizonyítványt. Apja mérgében összetörte azt a kocsit, amit a sikeres érettségiért fiának akart adni. Aztán beállította magához, hogy dolgozzon a színesfém telepén. Akkoriban ez féllegális volt és igen nagy üzlet. Hamarosan jött egy razzia és a telepen találtak feldolgozatlanul egy csomó vasúti kábelt meg jelzőtáblát, így az összes ott dolgozót lecsukták. Rudi, mint résztulajdonos, két évet ült, az apja hatot. A börtönben aztán csak leérettségizett, de szabadulása után kinek kellett egy rovott múltú cigány srác? Megpróbált egy önálló vállalkozást is, de az meg becsődölt. Aztán elment az útépítőkhöz mindenesnek. Itt nem kérték számon a múltját és csak a munkája alapján ítélték meg. Most egy tiszta cigány brigádnál művezető, mert ő „az értelmiségi”. Imádja a feleségét és a fia szín-jeles tanuló a volt szakközépiskolánkban és gyakran kap dicséretet matematikából. Rudi szerint mérnök lesz a kölyök…

Melinda: már a középiskola első osztályában is kitűnt jól látható „adottságai” miatt, így igen népszerű volt a fiúk között. Mindig tudtuk, hogy mikor volt pasi-hiánya, hiszen akkor testhez álló pólót vett fel méretes nagy dekoltázzsal. Aztán harmadik felé eltűntek ezek a ruhák és egyszerű, de csinos öltözékek jöttek helyette. Akkor, 1989-ben vallotta be, hogy összejött egy nála 6 évvel idősebb pasassal, aki nős, de már válófélben van. Ez a kapcsolat 10 évig tartott, amíg Melinda rá nem jött a pasi egy másik szeretőjére, aki ráadásul a titkárnője volt. Még ez előtt Melinda véletlenül teherbe esett és hamarosan meg is született a kis Emőke. Most ketten vannak. Melinda előbb pénztáros volt egy boltban, majd műkörmös lett, de a keze nem bírta a mesterséges anyagokat; így inkább visszament az egyik multihoz újra pénztárazni.

Laci: ők akkori léptékkel nézve elég gazdagok voltak: apja párttitkár volt, anyja pedig a tanács egyik osztályvezetője. A rendszerváltáskor mindkettőjüknek azonnal menni kellett. Kapcsolatai révén az apja szerzett földet, ahol gazdálkodtak. Laci butikot nyitott a ballagásra kapott pénzből. Pár évvel később volt a Postabank-pánik, amikor az emberek megrohanták az akkori Postabankot, hogy kivegyék minden pénzüket, mert azt hitték, hogy csődbe megy. Apja nem tudta az összes megtakarított pénzét kivenni egyből, ám ez annyira megviselte, hogy még aznap éjjel maga ellen fordította a vadászpuskája csövét. A pénzhez hamarosan hozzájutottak, apja tettét meg hivatalosan véletlen balesetnek zárták le. Anyja alig jutott túl férje öngyilkosságán – egy csendes kis önkormányzati irodában aktát tologatott akkoriban. Laci butikja tisztességes jövedelmet hozott, de nem túl sokat; ő pedig megismerkedett Anitával, aztán jött a kislányuk, majd a kisfiuk. Belevágtak egy akkor tuti jónak tűnő svájci frank alapú lakáshitelbe, de sajnos a betonbiztosnak hitt valuta elszállt, így az ő hiteltörlesztésük is többszörösére ment fel, amit már nem tudtak fizetni. Laci eladta butikját és zöldséges lett, amit azóta is folytat. Pár éve az egyik kormányintézkedés után sikerült forintosítani a hitelt, de erre szinte mindenük ráment. Igen sokat dolgozik, hogy meg tudjanak élni.

Zsömle: a végére maradtam én, aki Zsoltból Zsömle lett. Apró voltam világéletemben és igen kövér. Már az általános iskola végén is 99 kilót nyomtam. Állandó vérnyomásgondok, óriási étvágy, megvető tekintetek, de ezt hadd’ ne mondjam. Szóval, az érettségi után nagy hirtelenben a Videotonból kirúgták a szüleimet és meg elhelyezkedtem az MDF egyik helyi irodájában: „valaki” lettem. (Tudod, valaki vigye ki a szemetet, valaki írja meg ezt az iratot, valaki vigye el ezt a folyamodványt,…) Szóval, kulimunkás lettem, bár irodában dolgoztam. Azt hittem, hogy az első választást nyerő MDF-nél jó helyem lesz, de tévedtem. Egyre jobban beletanultam az irodai számítástechnikába, még pár tanfolyamot is elvégeztem, aztán 1998-ban átcsábítottak a közeli SZDSZ irodájába. Mondjuk ebben a csábításban igen nagy szerepe volt egy kedves, aranyos, barna szemű lánynak, aki hamarosan a feleségem lett. Aztán az MDF után az SZDSZ felett is kezdett eljárni az idő, így nekünk váltani kellett. Párthoz nem akartunk menni, mert elegünk lett a bizonytalanságból, így én átmentem az akkoriban még egész jól menő VTCD-hez (Videoton CD-gyár) irodistának, de sajnos az is tévedésnek bizonyult. Most a Videoton gyáron belül keresem a folytatást, hogy a családomat el tudjam tartani. A jövőm megint a köd homályába vész: egyszerűen nem tudom a folytatást.

A rendszerváltás előestéjén olyan tiszta volt minden. Hittünk, bíztunk, sikeresek akartunk lenni.
Ott ültünk nyolcan, akik 1989-ben oly’ bizakodva néztünk a jövőbe, ám 2014-ben szembesültünk azzal, hogy nekünk nem jött be az ÉLET. Mi vagyunk a rendszerváltás vesztesei?!

T. Tamás Ferenc, 2017.