ÚJ A CSIZMÁM

– Jó napot!
– Tiszteletem uram! Miben lehetek szolgálatára?
– Minőségi reklamációm lenne!
– Éspedig?
– A múlt héten vettem Önöknél ezt az új csizmát!
– Iiigen! Emlékszem Önre uram… És? Szorítja?
– Nem, de nézze meg legyen szíves a sarkantyúját!
– Nézem uram, nézem… Igen… De nem látok benne semmi kivetnivalót! Azt hittem, letörött, de a helyén van, mégpedig stabilan!
– A színét nézze uram!
– Kellemes vörhenyes színe van. Nem tetszik uraságodnak ez a színárnyalat?
– Nem az árnyalatával van bajom, hanem a sarkantyú felületével!
– Pontosítana uram?
– Hát nem látja, hogy rozsdás?
– Látni látom, de ez nem lehet minőségi kifogás! Maga a csizma ugye, passzol a lábára? Nem nyomja sem a sarkát, sem a bütykét, a talpa sem lukas, a vizet sem ereszti át…
– De a sarkantyúját megette a rozsda! Egyetlen hét alatt!
– Ezt igazán sajnálom uram, de tudja, a mostani savas–esők nagyon hamar tönkre tesznek mindent! És, mivel magát a savas-esőt nem a Cipőipari Szövetkezetünk állítja elő, így, jogilag nem vagyunk felelősek érte…
– Na, álljon már meg a menet! Ha a sarkantyúkról nem spórolták volna le a rezezést, még most is csillogna, mint Salamoné!
– Ön fémipari szakember, uram? Mert én csupán egy szimpla eladó vagyok, nem igazából értem a problémáját…
– Pedig pofon egyszerű: ha két, de inkább három rétegben vinnék fel a rezet a sarkantyúra, még most is szikrázna a napsütésben! De, hogy egy hét alatt csupa rozsda legyen, az már igazán érthetetlen! És ezért a gagyi áruért utaztam ide 100 kilométerről, majd haza ugyanennyit csak azért, hogy újabb 100 kilométer után újra itt legyek! Én nem lopom a pénzt, kérem, tisztelettel!
– Teljesen megértem uram! Csak azt nem értem, Önnek miért érthetetlen ez a gyors rozsdásodás, hiszen éppen most világított rá, hol követte el a gyártó a hibát!
Én annyit tehetek ez ügyben, hogy felkérem a vállalat vezetőségét, írjanak a szállítónak egy levelet, és hívják fel a figyelmét erre a nagyfokú hiányosságra!
– Miért nem ír maga? Nem gyorsabban menne? Most ír a feletteseinek, a Reklamációs Osztályra, aztán, mi lesz? Semmi! Bizonyára nem fogják véresre kaparni magukat az illetékes személyek az ügy mielőbbi megoldását illetően!
A törvényben előírt 30 napig a fülüket sem fogják mozgatni, utána pedig majd küldenek egy sokszorosított levelet, melyben sajnálatukat fogják kifejezni, és megígérik, hogy ki fogják vizsgálni a dolgot.
Persze, a kivizsgálásra már nem vonatkozik a 30 nap, így szépen elaltatják a dolgot!
Nem hiszem, hogy a törvény tiltaná egy boltvezetőnek a pozitív kritika megtételét, hiszen, a jobbító szándék viszi előre a gazdaságot! Igazam van, uram?
– Maximálisan!
– Ha nincs borítéka, bélyege, szívesen hozok, és az expressz-ajánlott postai költségeket is átvállalom! Viszont, ezt a slampos munkát egyszer, s mindenkorra ki kell küszöbölni! Ebben is igazat ad nekem, uram?
– Maximálisan! A problémám csak az, hogy nem tudok kínaiul…
– No, erre én nem is gondoltam! Már a rámás csizmát, is a kínaiak gyártják?
– Nemcsak azt, a lajbit, a kacagányt, de még a ködmönt is! A subáról már ne is beszéljek!
De maradjunk a csizmájánál: a megrendeléseink alapján vagy magyaros motívumokkal kiszínezve, vagy szegeccsel kiverve, avagy a bőrbe égetett népi motívumokkal küldik nekünk a portékát…
Sajnos, ma már kis hazánkban nem készítenek se csizmát, se cipőt, de még a kalocsai hímzésű papucsokat is ott állítják elő…
– Na, akkor most nem tudom, mi tévő legyek?
– Mondja uram: hol tárolja a csizmáját? Kint a ház előtt, vagy a fészerében? Tudja, a nagyfokú rozsdásodás miatt kérdem…
– Ugyan már, hova gondol? A fűtött lakásban, a spájzomban tartom, egy jó erős szögön, és ez a bajom!
– Ha megvilágítaná a gondját uram, talán találnánk valamiféle megoldást rá…
– Nézze: új a csizmám, mégis a szögre van felakasztva, mert a sarkantyúját belepte a rozsda! Ön szerint ez rendben van így?
Hiszen, normális esetben a lábamon kellene lennie, nem a szögre akasztva, vagy például, mint most is, a kezemben tartva!
– Iiigen, azt hiszem, ebben is maximálisan igaza van!
– Na, látja! Legalább eddig eljutottunk! Most már csak az a kérdés, milyen megoldást tudna javasolni ezen áldatlan állapot megszüntetése érdekében, hiszen az már csak nem járja, hogy egy ilyen méreg drága csizmát ne tudjak használni!
– Tökéletesen igaza van uram! És már mondom is, milyen megoldásokban gondolkodhatunk! Az egyik lehetőség az, hogy itt hagyja a lábbelijét, és én minőségi kifogással visszaküldöm a központunknak.
– S majd ők küldenek nekem egy másikat?
– Nem, kérem, ők tovább küldik a kereskedőnek, aki viszont tovább küldi a kínai csizma–gyárba.
– Én pedig hónapokig várhatok, míg küldenek egy másik, hasonló színű csizmát nekem, ugye?
– Igen! Ön most is fején találta a szöget!
– De ez a megoldás nekem nem felel meg! Amíg ez a herce-hurca megy, addig járjak mezítláb? Vagy menjek a bankomba hitelért, és vegyek egy újabb csizmát? Adósítsam el magamat? Na, nemár! Milyen megoldása van még?
– Kérem tisztelettel: visszaadom a pénzét, s ezzel kártalanítottam uraságodat…
– És a visszakapott pénzt tekerjem a lábamra? Ezt ugye, nem gondolta át kellőképpen!?
– Sajnos, hirtelenjében más, használható ötletem nincsen!
– Gondolkozzék uram! Mi lenne, ha kicserélné ezt a rozsdás vacakot egy vadonatújra? Ugye, nem tiltja a kereskedelmi szabályzatuk?
– Ha óhajtja, itt, és most, már ki is cserélem! De semmi értelme nem lenne!
– Aztán, már miért nem?
– Mert haza vinné. Száz kilométert tenne meg csak azért, hogy egy-két hét múlva újra visszajöjjön!
Tudja, ha nyugdíjas lenne, és sok ideje lenne, illetve, ingyen utazna, még sétának sem lenne utolsó, de így semmi értelme az egésznek, tiszta ráfizetés lenne ez a jövés–menés! Nekem legalábbis ez a véleményem…
– Akkor, most már tényleg nem tudom, mi tévő legyek!
– Ebben a szituációban szerintem, már csak az segítene, ha a saját kezébe venné a megoldást!
– Ez alatt mit kellene értenem?
– Mivel a rozsdásodás foka meghaladta a normálisat, akár ki is cserélhetném magának a lábbelijét.
– Hogy aztán rövid időn belül újra boldogítsuk egymást?
– Várjon már, legyen szíves, egy kicsikét! Ezt már megbeszéltük, ez nem járható út, illetve ezt a járhatatlan utat szeretném kiküszöbölni! Megváltani a világot nem tudom, de egy kísérletet azért megér a dolog!
Nos: arra gondoltam, hogy előbb rozsdátlanítani kellene a sarkantyúját, utána pedig valamilyen krémmel bekennénk. Ezzel a megoldással egy darabig megakadályozhatjuk a vasoxid újra megjelenését, miközben visszakapná a csillogását. A rozsdaoldó, és a krém természetesen a cég ajándéka lenne, hiszen nem kért lábbeli cserét. Nos, mit szól ehhez?
– Szerintem még ez a leggyorsabb, legolcsóbb, s egyben a legcélravezetőbb megoldás. Rendben, kezeljük le a sarkantyút itt, aztán viszem az ápoló krémet, s otthon hetente egyszer átkenem!
– Nos, akkor hozok valami reszelőt, vagy smirglit, aztán, próbálja leszedni a rozsdát, rendben?
– A csudákat! Kinek van ideje ennyit vacakolni vele? Összeverem olyan betyár módra, hogy mind egy szálig lepereg a rozsda róla!
– Akkor ne tartsa vissza magát uram!
– Na, akkor a rozsdátlanítás indul! Hej, de szépen lejött az utolsó szem reve is!
– Rendben, akkor most én jövök, és bekenem firnájsszal, az oldja a rozsdát, így, ni! Már most milyen szépen csillog! Na, egy kis krémet neki! Úúúgy ni! Nos, hogy tetszik?
– Tökéletes! Nagyon köszönöm a segítségét!
– Szóra sem érdemes! Mint ígértem, adok még egy kis tégely krémet, ez a cég ajándéka, aztán Isten áldja uram!
– További szép napokat! A viszontlátásra!
A vevő eltávozása után a kereskedő egy jó nagy lapot tett ki a kirakatába:

Tisztelt Vásárlók!

Sajnálattal közöljük Önökkel, hogy a kínai lábbeli gyártók egyre silányabb sarkantyúkkal szállítják a csizmákat.
A gyors rozsdásodás megakadályozása érdekében javasoljuk a csizmákat betyár módra összeverni!
Miután mind egy szálig lepergett a rozsda róluk, kéretik fémápoló–krémmel bekeni!
Ezután visszaakasztható a szögére!

Megértésüket köszönjük!

Cipőipari Szövetkezet Vezetősége