GYÁVA BANDA!

– Gyermekeim! Mindenki nagyon jól figyeljen, mert csak egyszer mondom el!
Szóval: az osztálykirándulás a jövő hónap első szombatján lesz. Találkozás az iskola előtt fél nyolckor. Mindenki időben kelljen fel, mert maximum tíz percet tudunk várni!
Aki elkésik, sajnos itthon marad! Pedig, igen csak fura lenne, ha az érettségi előtt álló, csupán huszonnégy fő közül nem lenne képes mindenki időbe beérni, így a delikvensek lemaradnának az utolsó kirándulásunkról…
– Akkor tehát meg vagyok értve? – kérdezte az osztályfőnöknő, de választ sem várva már mondta is tovább: – Gyöngyösön állunk meg legelőször.
Egy órás séta a városban, aki akar, vehet szuvenírt, és pénztárcától függően fagylaltot, vagy bármit! Kivétel persze, a cigaretta, és az alkohol! Gajdos! Meg vagyok értve?
– Na, de tanárnő kérem! Miért éppen engem tetszett kipécézni?
– Mert a tavalyi buszkiránduláson ugyan többen is megbuktak a cigivel, de hulla részegre csak te ittad le magad, édes fiam!
Rájöttem, hogy ahol te megjelensz, ott kő kövön nem marad! De ami a legrosszabb, hogy még a jobb tanulók egy részét is beviszed a bűnbe, mint például Kerecsényit!
Őszintén szólva, nagyon örülnék, ha nem is jönnél, mert veled eddig minden osztály–kiránduláson csak a baj volt!
Sajnos, azonban nem zárhatlak ki, ezért csupán barátilag figyelmeztetlek: nincs több dobásod, ha újra csinálod a fesztivált, felültetlek az első vonatra, és haza küldelek!
Meg vagyok értve? – kérdezte újfent, de most várta is a választ.
– Igen, tanárnő kérem! – mondta leszegett fejjel, alig hallhatóan a tanuló.
– Na, azért! – csattant fel elégedetten az osztályfőnöknő. – Akkor folytatom is: nos, Gyöngyösről egyenesen Miskolc felé vesszük az irányt. Mielőtt azonban odáig eljutnánk, megállunk a Korona csárdánál, ott fogunk megebédelni.
A menü húsleves lesz cérnametélttel, sertés szelet rizi–bizivel, csemege uborkával, desszertnek pedig vegyes palacsinta.
És itt álljunk meg egy pillanatra! Mint hallhattátok, a múlt héten előttünk – Piroska néni vezetésével –, itt járt a negyedik bé, és nagyon kellemetlen helyzetbe kerültek: egy, magáról megfeledkezett tanuló eltulajdonított pár evőeszközt.
Szegény tanárnő majdnem igazgatói megrovást kapott, amiért nem volt képes rendet tartani. Az eszcájg eltulajdonítása lopás, a lopás pedig bűncselekmény, és bármilyen szerény értéket is képviselt, az étterem élt a feljelentéssel, és rendőrségi ügy lett belőle.
Örülhet a fiú, ha ki nem rúgják érettségi előtt! Tehát: el a kezekkel az étkészletektől, pár ezer forintos tétel miatt senki se legyen meghurcolva! Értve vagyok?
– Igeeen! – kurjantottak egyszerre a nebulók.
– Te is megértetted Gajdos?
– Igen, Olga néni. De már megint én?
– Azért, édes fiam, mert aki képes bagózni, magát hányásig leinni, az mindenre képes!
De rajtad fogom tartani a szememet, én nem fogok az igazgató úrhoz menni raportra! Ugye, értve vagyok? – tette fel már többedszerre a költői kérdését, de már folytatta is a mondókáját: – Ebéd után elfoglaljuk a szállásunkat, és szabadprogram lesz estig.
Mindenki maga rendezi a vacsoráját. Aki tele van pénzzel, az mehet felőlem a Royalba is kajálni, de ha valaki szűken van eleresztve, az vegyen valami hideget a szupermarketben!
Nyolckor találkozunk a kollégium előterében, és a megvásárolt ételeket el lehet fogyasztani az előtérből nyíló, kollégiumi étteremben.
Sajnos, hűtő-kapacitással nem tudnak szolgálni, ezért mindenki csak annyit vásároljon, amit azon melegében el is tud fogyasztani! Ez különösen a felvágottakra vonatkozik, melyek másnapra megromolhatnak, de a kenyér is kiszáradhat. Itt, az előtérben lehet tévézni, hátul, a sarokban biliárdozni, de aki álmos, szó nélkül elmehet lefeküdni.
Ébresztő másnap reggel hét órakor.
A kollégiumban nem lesz reggeli, hiszen értünk nem fog bejönni a konyha személyzete, de a kint megvásárolt élelmiszert – úgy, mint előző este –, el tudjátok fogyasztani az étkezdében. Reggeli után irány Aggtelek! A cseppkőbarlang bejá-rása után indulunk is hazafelé. Számításom szerint – a barlang látogatók számának, így a csoportok indításának függvényében délután egy és kettő körül leszünk ismét a csárdában.
Zöldborsó leves lesz csipetkével, valamint Brassói aprópecsenye céklával és Rákóczy túrós. Ebéd után Gyöngyösön ismét megállhatunk, de csak abban az esetben, ha nem leszünk késésben. Este hatra feltétlenül vissza kell érnünk, hogy az agglomerációból bejárók is időbe haza érhessenek. Kérdés, óhaj, sóhaj, bánat, panasz? Tehát, nincs. Rendben! Akkor előre is jó utazást kívánok mindannyitoknak!
Szombat reggel nagy volt a sürgés–forgás, traccsolás az iskola előtt, az osztály rosszabb volt, mint egy felajzott méhkas.
A csajok egymást méregették, kinek, milyen a legújabb rucija, melyik butik melyik kollekcióját megvásárolva tette – esetleg –, tönkre a családi költségvetést. A srácok egy része a suli sarkának takarásában cigizett, árgus szemekkel figyelve a buszmegálló irányába, várva az osztályfőnöknőt.
Aztán megérkezett a busz, majd mindenki az osztályból. Csűrös Peti, a maga készítette látcsövével vagizott a csajoknál, akik azt egymás kezéből kapkodták ki, és akarták kémlelni az iskolát körülvevő bozótost. Nem egyszer láttak már a labor–terem tetőtéri ablakaiból szeretkező párokat. Gondolták, egy kis szerencsével megint láthatnak valami izgalmasat… A szerényebbje beérte a suliba, korábban beérő srácok figyelésével.
Pár percnyi késéssel aztán el is indultak, s minden a tervek szerint folyt.
A csárdába való bemenetel előtt azonban az osztályfőnöknő még egyszer eligazította a társaságot: – Tehát, ahogyan azt megbeszéltük! Nincs semmiféle lopás, ez az osztály ne hozzon szégyent az iskolára!
Mert, ha igen, biztosan ki leszünk tiltva ebből a vendéglátó ipari egységből! De nekem sem hiányzik egy igazgatói megrovás! Meg vagyok értve? – kérdezte már fene tudja, hányadszor.
– Igen! Igen! – hangzottak a feleletek, aztán bemasíroztak a csárdába. A már régóta kialakult baráti körök egymás mellett foglaltak helyet, az osztály fekete báránya Gajdos pedig, az osztály esze, Kerecsényi mellé.
Ruhatár hiányában mindenki a szék támlájára akasztotta hátizsákját, vagy sportszatyrát, aztán folytatódott a duruzsolás.
Olga néni pedig gyorsan összeszámolta őket, nem maradt–e kint pár lurkó bagózni, aztán a Kerecsényi – Gajdos páros mögé állt:
– Azt hiszem, nyugodtabban fogok tudni ebédelni, ha közétek ülök! – felkiáltással odakanyarított egy széket magának, ráakasztotta a ridiküljét a háttámla félgömb díszére, és beült a két, megrökönyödött srác közé.
– Biztos, ami biztos, de ugye, nem haragszotok? – toldotta még meg, de választ sem várva intett a pincéreknek, kezdhetik a tálalást.
Elkezdődött az ebéd. A leves elfogyasztása után pedig a sandítás jobbra–balra: vajon ki mer ellopni valamit is, hiszen az evőeszközök valami különlegesen szép, és nemes anyagból készültek, csillogtak-villogtak, mint a napsugár…
A nyeleken végig futott egy stilizált szőlő inda, nagy levelekkel és apró virágokkal, a végén pedig egy ötágú korona, finom mívű dombornyomással.
Ilyet eltulajdonítani igenis, betyáros cselekedet lett volna, nem véletlenül figyelték egymást az emberkék! Nagy hős lett volna az, aki csupán egyetlen egyet el mert volna emelni! De egyelőre semmi sem történt…
Már a palacsintánál tartottak, amikor a tanárnő gyorsan előkapta a ridiküljét, belekukkantott, majd az ölébe tette:
– Mielőtt valamelyikőtök belecsempészne valamit! – mondta félhangosan az őt értetlenül bámuló nebulóknak.

Az étkezés befejeztével felállt:
– Na, lehet kimenni és a busz előtt várakozni! – adta ki az ukázt, s erre, mint a vadkanok, úgy csörtettek ki egymást lökdösve a fiúk egy gyors cigi elszívása reményében.
– Ágikám! – szólt a legutolsó kifelé igyekvőnek – gyere, rakjuk össze legalább nagyjából ezt a disznóólat! Mit gondolnak rólunk az itteni emberek?!
– Mindjárt jövök tanárnő kérem, de… tetszik tudni… azok a nehéz napok…
– Jól van, menj csak, visszafelé azért nézz be légy szíves, hátha még nem végeztem! – ezzel elkezdte egymásba rakni nagy stószba a lapos, illetve a kistányérokat (a mélyeket – a kanalakkal együtt – menet közben már elvitték).
Külön tányérba kaparta az ételmaradékokat. Már éppen készen lett, mikor Ági visszajött a mosdóból:
– Úgy látszik, elkéstem… Na, nem baj, majd legközelebb! – mondta, s indult az ajtó felé.
– Ágikám! – szólt utána a tanárnő.
– Igen? – fordult meg az érintett.
– Légy szíves, számold meg a nagyvillákat és a nagykéseket, valamint a desszert villákat és a desszert késeket! Ne félj, segítek neked.
– Jaj, ne Olga néni! Nem elég, hogy fáj a hasam, nem vagyok jól, most még ilyenekkel vacakoljak?

Az osztályfőnöknő elgondolkodott, de csak egy pillanatig: – Igazad van kislányom! Ha hiányzik, hát hiányzik, én, a magam részéről minden óvintézkedést megtettem! Amúgy sem állhatok mindenki mögött, és különben sem vagyok rendőr!
Most kirándulunk, nem eszcájgot számolgatunk, az legyen a pincérek dolga! Menjünk is, mielőtt tréfából itt hagynának ezek a pernahajderek! – azzal kiléptek a napra.
A busz előtt várakozó társasághoz lépett:
– Gajdos fiam!
– Parancs, Olga néni! – húzta ki magát a megnevezett, miközben szalutált.
– Ne bohóckodj édes fiam, inkább mutassad a táskádat!
– Már hozom is! – tüsténkedett az érintett, de Olga néni szavai gyorsan lehűtötték: – Hagyd a csudába, hiszen most jut eszembe, volt időd átpakolni a Kerecsényiébe, vagy máséba.
Nem vagy egy nagy ász, de annyira dilis sem, hogy magadnál tartsd a bűnjelet! Na, gyerünk felszállni, hosszú még az út Miskolcig!

Szép volt a cseppkőbarlang, a vízesés, a táj, a pisztráng-telep, kényelmes a szállásuk, sutyiban ihattak, szívhattak, s megelégedve utaztak visszafelé a kora délutáni órákban.

A Korona csárdában meglepődve vették tudomásul, hogy a megszokott, kiglancolt alpakka étkészletet a személyzet lecserélte alumíniumra. Kétségtelen, hogy ezeken is ugyanaz a motívum futott, szemre is tetszetősnek mutatta magát, azonban, egy finom, rozsdamentes öntvényt hozzá sem lehet hasonlítani holmi alumíniumhoz. Bármennyire is csillogott–villogott, és akármennyire is ki voltak azok glancolva.
Az osztályfőnöknő magához intette a pincért, és bosszúsan kérdezte:
– Ez meg mit jelentsen? Jó, hogy már nem fából készült kanalat, meg villát szervíroznak fel. A bugyli bicskáról nem is beszélve!
A kérdezett, kezeit tördelve nyögte ki:
– Tetszik tudni, a tegnap esti rovancsoláskor hiányzott két tucat kiskanál. Én biztos vagyok abban, hogy nem Önök voltak, hiszen láthatták, több diák-csoport is megfordult tegnap nálunk. Nos, az étterem vezetősége azonnal elrendelte a drágább étkészletek lecserélését iskolai csoportok esetében…
Ezt tehát ne vegyék személyeskedésnek, minden gyerek-csoportnál így fogunk eljárni a továbbiakban. Tudom, hogy ez Önöknek roppant kellemetlen, ha kéri, ide küldöm az üzletvezetőt, és beszélje meg vele a dolgokat, én szívből sajnálom a történteket… – serénykedett az alkalmazott.
– Hagyja a csudába! De hogy ide többé nem jövünk, az, biztos! Na, ne nézzen rám olyan bután, inkább kezdjék szervírozni az ételt! A mindenit! – tette hozzá mérgesen.

Az ebéd elfogyasztása után a gyerekek érezhetően lassabban, kissé elgondolkodva sétáltak ki a buszhoz, mely a csárda bejáratától mintegy ötven méterrel arrébb, a fás-ligetes részen parkolt.
– Aztán nehogy itt hagyjatok, míg elintézem a számlát! – kiáltott növendékei után Olga néni az ajtóból, majd visszament az üzletbe.
A tanulók egy része felkecmergett a buszba, mások élénken vitatkoztak ezen az incidensen, néhányan, a jármű takarásában gyorsan rágyújtottak, kezükben tartva a már kibontott rágógumikat.

– Mocskos banda! – dühöngött az osztályfőnöknő! Minket meggyanúsítani! Én biztos vagyok benne, hogy egyetlen tanulóm sem tett ilyet! – dohogott tovább, majd levonván a konklúziót, kiadta a parancsot: – A busz mellett felsorakozni! Táskákat, szatyrokat kinyitni!
A nebulók szó nélkül megtették, amit mondott, és örömmel konstatálták, hogy senki sem bukott meg a becsületesség próbáján. Fellélegeztek.
– Felszállni! Adta ki az ukázt az osztályfőnöknő.
A buszban kinyitotta a ridiküljét, és dühösséget tettetve mondta: – Na, veletek is ki vagyok a vízből! Gyáva banda!
Ezzel az orruk elé dugta a kézi táskáját:
– Szuvenír gyerekek, szuvenír! Ne vesszetek össze rajta, mindenkinek jut egy darab!
Ezzel szétosztotta a kéttucatnyi, szőlőindás, virágmintás, koronával ékesített kiskanalat…

Winczheim Tibor novellás kötetei megrendelhetők a szerzőnél:
WINCZHEIM TIBOR profilja a Holnap Magazinon és elérhetősége:
WINCZHEIM TIBOR

E-könyv formátumban 490.-ft-os áron megvásárolhatóak a Holnap Magazin web áruházában:
http://webaruhaz.holnapmagazin.hu/index.php?route=product/category&path=73&page=2

“GYÁVA BANDA!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ezért szeretek novellát írni, mindig van a végén egy csavar! Szeretettel: Tibor B) B)

  2. Tetszett a végén a csattanó. Ez olyan volt,amit a végigolvasás alatt nem feltételeztem volna.

Szólj hozzá!