Bessenyei György, a tudósító

Csendes környezetben, a Tisza szomszédságában állt a szülőháza. A körülötte levő természetből sokat figyelhetett meg gyerekkorában, azért tudott olyan szép sorokat írni a Tiszáról is.
A Tiszának reggeli gyönyörűsége című versében így láttatja velünk a körülötte levő tájat:

„Az ég boltozatját kékszín táblájával
Tüzesedni láttam napunk sugarával.
Mosolyodni kezd az hajnal világunkra,
Világosságot nyújt zsibbasztó álmunkra.
Az éjjeli ködök gőzölögni kezdnek,
Hegyeknek tövibe s völgyekbe rejteznek.

…………….

Nagy természetünkben kacagni kezd minden
Melynek nagy lármája elkezdődik rendben:
Zendülnek az erdők sokféle hangokkal,
Szólnak madarai a víg vadászokkal”
„Csendesen állottam, mindennek örülvén”

Sokgyermekes családban nevelkedett. A fiútestvérek közül Sándor és ő került el Bécsbe, Mária Terézia testőrségébe, szerencsénkre. Itt nem pocsékolta el az idejét csak a szórakozásra, igyekezett bepótolni mindent, amit hiányosnak érzett a műveltségében. (5. 6.)
Hazajövetele után Bakonszegen telepedett le, az akkori Pusztakovácsiban. Ott jártamkor hóolvadás után voltak a csodálatos bihari termőföldek, s ahogy beszívtam a természet megújulását ígérő tiszta levegőt, Bessenyei sorai jutottak eszembe:

„ A tavaszi szagok orromba ütköztek,
Melyeket magokkal hordoztak a szelek.”

S ahogy a falusi reggelekről tudósít, ezek ugyanilyenek voltak még az én gyerekkoromban is.
… „A csordások kürtölése, pásztorok sikkangatása, szolgálóknak kiabálása, futkosása láttatott, hallatott minden felől! Füvet, fát, rajtok összefutott harmat gyöngyszínében mutatott, … Minden ragyogott, tündöklött…”
„Városok, faluk, felemelkedett tornyok láttattak széjjel a messze térjeken és ligetek között” – írja a környezetéről.
Szerényen élt a bihari birtokán. A magyar nyelvben ugyan úgy gyönyörűségét lelte, ahogy mi is. Melyik nyelvnek is lehetne több édessége, méltósága, mélysége és könnyű kimondása, mint a magyarnak? – kérdezi. (6.)
Ezen a nyelven tudósít a városi életről is, Debrecenből.

„Debreceni piac! Ó, te boldog térség!
Hol, mint tenger, habot hány a sok eleség,
Hol a búzakenyér, mint a határdombok
Egymás mellett, sorra, úgy mutatják magok.
Gyümölcs, sült, főtt étel, itt mind véghetetlen,
Eszköz, termés szerszám, máshol lehetetlen.”

Az 1802-es évi nagy debreceni tűzvésznek is tudósítója volt a Debrecen siralma című versében:

„ Egekig csapkod már a nagy tűznek lángja
Ölelé a tornyot!… melegszik harangja.
Szelek közt szörböli rémítő ürege
A lángot, gyomrába és hevül hidege.” (6.)

Bakonszegi magányát idős, beteges korában Bessenyei Anna, a gávai költőnő osztotta meg vele, és gondozta őt. Először a kertjében temették el a költőt kedvenc almafája alá, (7.) végső nyugalomra a nyíregyházi temető kapuja melletti sírba helyezték. Talán túl nagy a csend körülötte itt, magányos a síremléke, pedig a városban sok helyen felbukkan a neve iskolákban, köztéri szobron.

IRODALOM:
5.) Széll Farkas : A nagybesenyői Bessenyei- család története
Budapest, 1890. 19. p. 258-288. p.
6.) Bessenyei György válogatott művei
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1953
7.) Harasztosi Csaba levele, Bakonszeg
FacebookTwitter

“Bessenyei György, a tudósító” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Magdolna!

    Nagyon szép megemlékezést írtál. Öröm volt olvasni.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!