A hullámok titka

Összes megtekintés: 77 

Eli Broflovski egész nap csak arra várt, hogy vége legyen a munkának, és mehessen végre Pyramid Beachre szörfözni -, ám az idő csigalassan cammogott, kiváltképp délután. Villanyszerelőként dolgozott egy kis településen Perthtől délre, új könnyűszerkezetes házakba húzták be az elektromos kábeleket. Február közepe volt 32 fok árnyékban. Az óceán hívogatóan zöldellt, óriási fehér tarajos hullámok ostromolták a partot.
– Viszlát srácok, holnap nyolckor ugyanitt! – búcsúzott a munkatársaitól. Beugrott a kopott fehér furgonjába, amibe már reggel gondosan berakta a szörfdeszkáját meg a motyóit, aztán irány a strand.
– Jó szörfözést – kiáltottak a többiek utána.
Elég erősen fúj ma a szél és nagyok a hullámok – gondolta torkában dobogó szívvel. Szörfözés előtt mindig izgult kicsit, pedig már nem számított kezdőnek. Tudta, hogy sokat kell még tanulni és fejlődni, hogy elérje a profi szintet, de nem is ez volt a lényeg. Egyszerűen szerette csinálni, imádta az adrenalinlöketet, amit a deszkázás nyújtott, teljesen ki tudott kapcsolni a hullámokon, szinte egyé vált az óceánnal.
Vezetés közben megkordult a gyomra emlékeztetve, hogy ebéd óta nem evett semmit. Most fél öt fele járt az idő – jó lenne bekapni valamit szörfözés előtt – jutott eszébe. Majd beugrik a Beach Caféba egy hamburgerre meg egy kólára. Isteni házi hamburgert készítenek, ahogy rágondolt máris összefutott a nyál a szájában. Még pár perc és odaér. Nemsokára fel is tűnt a part, rutinosan végighajtott a bekötőúton, majd leparkolta a járgányt.
A Beach Café előtt székek és asztalok sorakoztak, voltak már páran – Joe Mander és a barátai, illetve rajtuk kívül még néhány szörfös arc, akiket látásból ismert.
– Helló srácok! Mi a pálya? – köszöntötte őket Eli. – Jók a hullámok?
– Ja királyság!- mondta Joe -, óriási hétméteresek jönnek, mi már teszteltük. Csak haladóknak! A többiek helyeslően bólogattak.
– Akik nem dolgoznak azoknak könnyű – nevetett Eli, majd a pulthoz lépett.
– A szokásosat? – kérdezte Nelly a pultos lány.
– Igen, egy hamburgert szeretnék, meg egy dobozos kólát – ha lehet cukormenteset… Ez a lány egyre szebb – gondolta miközben az arcát fürkészte.
– Rendben! Négy dollár ötven lesz. – mosolygott vissza rá a lány.
Adott egy ötöst, és nem kért vissza belőle. Jóízűen beleharapott, miközben csatlakozott Joe-ékhoz – evés közben szívesen hallgatta a többi szörfös történeteit.
– Mondom vagy négy méter hosszú volt, ritka egy rusnya bestia, pont ott úszott el a szörf mellett vagy másfél méterre, a kezemmel meg tudtam volna érinteni… – mesélt éppen egy Tim nevű magas vékony srác, miközben kezeivel hevesen gesztikulált.
– Ne paráztass haver – mondta egy rasztás gyerek, miközben a többiek nevettek.
– Nyugi, ezen a parszakaszon már hónapok óta nem láttak cápát – jegyezte meg flegmán Joe.
– Isten bizony láttam – esküdözött Tim, még a kalauzhalak is ott úsztak mellette!
Eli épp a dobozos kóláját bontotta, de annyira lekötötte a történet, hogy nem figyelt oda, és az alumínium nyitó megsebezte.
– Au! – kiáltott, majd gyorsan a szájába vette vérző hüvelykujját. A francba ezt jól bevágtam. Csak lassan állt el a vérzés. Mindegy gondolta, a sós víz csodákat tesz. Ideje indulni, ha akar még egy-két órát szörfözni.
– Na cső srácok, majd még ütközünk!
Visszament a furgonhoz, kivette a deszkát meg a kis hátizsákját aztán elindult le a partra. Rákötötte a lábára a szörföt, majd futva begázolt a vízbe, ami kellemesen hűs volt. Libabőrös lett a karja meg a combja, miközben ráfeküdt a deszkára, és nagy tempókkal evezni kezdett befelé. Már látta az első hullámot, ott fodrozódott előtte, igaz csak másfél méteres, de bemelegítésnek megteszi. Felállt a deszkára, szépen ráfordult a hullámra, ahogy tanulta, majd azt meglovagolva tovasiklott. Beljebb lesznek a nagyobbak, csak be kell oda menni – gondolta. Itt is a következő -, na ez most jobban sikerült, de hopp, igen, az első esés is megvolt. Visszamászott és folytatta -, egyre jobban belejött, miközben nem vette észre, hogy messze elsodródott a parttól. Épp egy hétméteres hullámot nézett ki magának és vadul evezett felé, amikor alulról valami tompán, de határozottan meglökte.
– Cápa! – futott át az agyán – miközben szíve a torkában dobogott.
Érezte ahogy a jeges félelem felkúszik a gerincén. Teljes erőből evezni kezdett – csak a nagy hullámot érjem el – fohászkodott. Valahogy megérezte, hogy az állat a nyomában van, és ahogy hátrasandított a válla fölött, meglátta a kiálló hátúszót, és a hal sötét körvonalát a zavaros vízben. Maga se tudta, hogy érte el a nagy hullámot, a másodpercek csigalassúsággal teltek, de valahogy sikerült -, felugrott a szörfre és a hullám gyorsító erejét kihasználva a partnak vette az irányt.
– Az a nyavalyás vérző ujjam, biztos az csalta ide a dögöt – esett le neki, miközben egész testében reszketett.
A kellemes szórakozás hirtelen rémálommá vált -, a cápa valószínűleg üldözni fogja, mert követi a vérszagot. Csak akkor van esélye a túlélésre, ha minél előbb kiér a partra. A hullám lecsengett, úgyhogy célba vette a következőt, miközben vadul forgatta a fejét, de nem látott semmit. Eltűnt? Lerázta? Igen, valószínűleg igen. Újra az evezésre koncentrált, pedig már fájt és görcsölt a karja meg a lába a nagy erőfeszítéstől. Csak jusson el a partig… Hirtelen újra megfordult, és megdöbbenve vette észre az ijesztő hátúszót, vagy tizenöt méterrel maga mögött.
– A rohadék végig a nyomomban volt! – suhant át rajta a felismerés.
Sőt mi több, azon a cápán kívül, ami őt követte, még vagy négy-öt másikat is felfedezett a távolban -, sajnos azok is gyors tempóban közeledtek.
A pánik új erőt adott neki – megjött a hullám – ilyen gyorsan még soha nem állt fel a deszkára, felemelkedett és máris csúszni kezdett.
– Belőlem nem esztek! – ordított eszelősen, miközben profikat megszégyenítő ügyességgel egyensúlyozott a hétméteres habokon.
A nagy hullám hosszan elvitte, a part már egész közelinek tűnt, jól ki lehetett venni a fürdőzőket, és a többi szörföst.
– Cápa, cápa! – üvöltötte torkaszakadtából, aztán megfordult, és belefagyott a kiálltás. Világossá vált számára, hogy itt a vég.
A nagy hátúszók utolérték, bekerítették, és alámerültek a zöld vízben, buborékfelhőt hagyva maguk után, hogy aztán hirtelen mellette ugorjanak ki nagy sebességgel a vízből. Az állatok játszottak, vidáman kergetőztek, volt amelyik még bukfencezett is a levegőben. A vízpára, amit kifújtak, és a vízszintes farokúszó egyértelművé tette Eli számára a helyzetet. Kíváncsi, játékos delfinek bukkantak fel körülötte, és követték, de ő a nagy izgalmában cápának nézte őket. Úgy látszik túl nagy hatással volt rá Tim sztorija a Beach Caféban. A megkönnyebbülés hatalmas sóhaja szakadt fel Eliből. Hanyatt feküdt a deszkán, becsukta a szemét, aztán csak hagyta, hogy a hullámok csendben ringassák. Izmai még sajogtak a megerőltetéstől, a kimerültségtől szaporán vette a levegőt, pulzusa nehezen állt vissza a normális szintre, de elmúlt a veszély és életben maradt. Nem emlékezett rá mennyi ideig pihent így, de lassan megnyugodott -, átfordult a hasára, majd a part felé kezdett evezni. Esteledett, a lemenő nap vörösre színezte a csipkés felhők széleit. Jött egy jó hatméteres hullám, de már nem akarta meglovagolni – elment a kedve az egésztől. Végre kiért a partra, megtörölközött, felhúzta a pólóját, majd komótosan összeszedte a holmijait és berakott mindent a furgonba. Ezt most megúszta, szerencsére az ijedségen kívül más baja nem történt, otthon majd iszik pár sört és megnyugszik, de ezt a kalandot soha nem fogja elfelejteni az egyszer biztos. Beszállt az autóba, felkapcsolta a lámpát majd elfordította a slusszkulcsot. Pyramid Beach fényei csodásan ragyogtak az alkonyatban. Lassan kitolatott a parkolóból és hazafelé vette az irányt.

“A hullámok titka” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!