Munkám végére érve, nagyon fáradtnak éreztem magam. Érdekelt a könyv, melyet javítottam, ezért a kíváncsiságom néha felülmúlta az erőmet, s a vége felé, már igencsak vonzott a napnak bármely szakában édesanyám széles kanapéja. Itt jókat tudok aludni baloldalamon, annak ellenére, hogy ismét nagyon fáj a jobb csípőm.
Régi szép időkben, ha fáradt voltam, csak kimotoroztam a természet lágy ölére csacsogó patakomat hallgatni, és feltöltődve tértem haza.
Gyakran itt a városban is megtettem, míg nem volt karanténos helyzet. A szabályokat betartva szájkendővel néha motorozom, s akkor előjön a régi szép érzés. Direkt "harapom a friss levegőt", s zöldellő fák újra egymásba kapaszkodva bölcsőt alkotva, ringatják egymást.
Egyik nap, ahogy elnéztem ezt a gyönyörű látványt az előszobából, hirtelen édesanyám azt mondta: "Olyan, mintha az erdő szélén laknánk." A hatás egyértelmű, körbe vesznek a fák, csak nem tudok közéjük bújni.
A járvány miatt kialakult helyzet félelmet kelt, s a bezártság egyáltalán nem tesz jót senkinek sem . A konyhában szoktunk reggelizni, a nyolc órási hírekben sajnos mindig közlik, hogy hányan vesztették életüket. Borzalmas hallanom, mert meggyötör lelkileg. Gondolni sem akarok rá, de érzékenyebb napjaimban előjön a haláltól való félelmem. Nem szeretnék olyan embereket elveszíteni, akiktől örömöt kapok naponta.
A minap láttam egy filmet, a kis tóparti ház rengeteg fával lenyűgözött, s a látványa könnyeket csalt szemembe. Gondolataim szárnyra kaptak, s elképzelem milyen jó lenne abban a kis tóparti házban lakni. Ott semmi bajom nem lenne, rögtön megtanulnék ki-be menni a tóba, és úszhatnék naphosszat.
A bezártság ellenére is, vannak néha kisebb-nagyobb örömeim, amelyek a kusza mindennapokban nagyon fontosak, hogy kizökkentsenek az egyhangúságból, s akkor egy pillanatra fejem felett kisüt a nap, amely eltart egy darabig.
Nekem nagyon fontos édesanyám egészségi állapota. A gyógyszer nevét nem írom ki, az a lényege, hogy a gyógyszert napi szinten kell szednie. Sajnos a karantén miatt teljesen kifogyott a bolt is belőle. Anya ezt tudta, csak elhallgatta előlem, mert nem akarta, hogy idegeskedjek. Láttam rajta, hogy nyugtalan. "Anya, mi a bajod?" kérdeztem egy kávé mellett. "Elfogyott a gyógyszer, s nem tudják mikor lesz újra szállítás." "Mióta tudod?" kérdeztem. "Egy hete." válaszolta. "S mért hallgattad el előlem?" kérdeztem. "Mert tudtam, hogy ideges leszel!" Persze, hogy ideges vagyok, a rossebb egye meg. Egy hét se telt bele, s itt volt a gyógyszer, amint leleveleztem egy kedves szaktanácsadóval.
Nagyon szerettem volna egy farmer kapucnis zipzáros kabátot. Tudom, sok a bajom, mert általában csak derék, s gombos kabát van. A gombokkal csak bajlódom, s a derék kabát nem előnyös. Nem divatra kell, hanem hogy kicsit melegítsen is. A boltokban nem lehet kapni, mindez megint csak álom marad, gondoltam magamban.
Édesanyám ajánlott egy oldalt. Soha nem rendeltem netről, s nem is szeretek. Azért megnéztem, illetve néztük, ki is választottunk egyet, de azt simán elbuktam, mert a kódot, amivel aktíválom a terméket, azt is nekem kell megkeresni, s halvány ibolyám nem volt, hogy hol találok egy árva kódot. Aztán feliratkoztam a hírlevélre, s avval kaptam egyet. Az a feneség ebbe, hogy nagyon hamar elkapkodják a jó cuccokat, így buktam el az első farmerkabátom. De a második már sikeres rendelés volt. Hiába, az ember állandóan tanul, hogy érvényesüljön a világban.
2020. május 3.
