Jó dolog ám kerékpározni!

Jó dolog ám kerékpározni!
– Bizony, én is sokat estem-buktam, amire igazán ura lettem ennek a jószágnak. De azután még versenyző is lett belőlem – meséli kedves unokaöcsém, Gyárfás.
A Körös-parton táboroztunk, mikor értem jött a csapatból két fiú, hogy tartsak velük a következő szakaszon.
– De nincs itt a biciklim, ott maradt Vásárhelyen.
– Semmi vész! Zsiga lesérült és nem tud nyeregbe ülni. Tekersz az ő bicajával.
Nos, így került Gyárfás az Erdélyi Kőrtúra kellős közepébe. Egy 100 km-es szakasz következett, keresztül a Király-hágón, érkezéssel Bánffyhunyad központjába.
– Vigyázz Zsuzsikámra!
– Hogy?
– Így becézem a bicajt. Sz\’al vigyázz rá, ne törd össze, ha lehet – kérte Zsiga, mikor átadta Gyárfásnak a kerékpárt.
Gyárfás átvizsgálta a pléhszamarat és minden rendben talált – a kormányt, a fékeket, váltót, pedálokat, kerekeket. Felpattant rá és tett egy próba kőrt.
– Juhé! Megy minden!
Reggel hatkor indult a következő versenyszakasz a Szent László térről. Nem volt véletlen az indulási hely választása. A Szent László napok záróeseményeinek része volt a kerékpár verseny. Minden évben nyárelején már évek óta sor kerül erre a mozgalmas eseménysorozatra, s mos először a kerékpárosok is részei lehettek.
A hajnali hűvösön jól tekertek a fiúk. A Király-hágó meredek szerpentinje kisé megízzasztotta őket, de lefele aztán megeresztették a gyeplőt. Lett is néhány bukfenc. Előfordult, hogy a kanyar kirepítette egyik-másilat, de a füves martoldalak kifogták az esést. A célba éréskor mégis komolyabb bukás történt, s éppen a Gyárfás előtt hajrázó versenyzővel.
A biciklizés igazából egy ízig-vérig csapat sport. Az csak látvány, hogy egy -egy versenyző elszáguld és elhagyja a többieket, majd nagy ovációval célba ér. A csapat, a jó csapat nélkül ez nem sikerül. A hosszú versenyszakaszon, mint ez a mostani százkilométeres, a darvaktól tanult módon kell haladni. Mert hogy repülnek a darvak a hosszú útjukon? Elől repül az egyik felnőtt madár, s utána laza vonalban a többiek. Időnként az elöl haladó cserél, hátra marad, s a mögötte levő veszi át a helyét. Azután ez is cserél a mögötte levővel. Így sorra minden felnőtt madárra sor kerül.
Ezt a módszert használta a csapatuk is. Öten voltak és a táv feléig az élen egymást váltva a középmezőnyben tekertek. Nem fárasztva magukat, arra ügyeltek, hogy egyikük se maradjon le, vagy nehogy felbukjon. Úgy kellett manőverezni, hogy az elöl haladót védjék, ne előzzék meg, ne tudjon senki elébe vágni. A pálya felétől lehetett a tempót fokozni, s a közép bolytól elszakadni. Ez nem ment könnyen, hiszen az ellenfelek is keményen hajtottak.
A Király-hágó meredek szerpentinje megfogta a kerekezők nagy részét. Itt mutatkozott meg Gyárfás csapatának az előnye, hisz nagyon sokat edzettek hegyi utakon. Könnyen sikerült elszakadni a középmezőnytől és megközelíteni az élbolyt. Hárman maradtak az ötből és utolérték az elől tekerőket. Legelöl Viorel hajtott keményen, egy Szebeni fiú, mögötte az üldözői négyen, mind különböző csapatokból. Ezek mellé sorakoztak fel az éllovas mögé Gyárfás és társai.
Házak közé ért a csoport, kisé emelkedett az út, ami nekik előnyt jelentett, mint már említettem, s máris elmaradtak az üldözők, csak Viorel tekert továbbra is megszállottan, s tartotta az előnyét.
– Éreztem magamban a győzni akarás lázát – folytatta kedves unokaöcsém, Gyárfás -, s centiről centire megelőztem Pistit, a társamat, aki előttem balról hajtott kitartóan. Már ott volt közvetlen előttem Viorel hátsó kereke, és feltűnt a célkapu úgy száz méternyire. A vér dobolt a fülemben, de nyomtam a pedált. A cél már csak ötven, húsz, tíz méternyire van … Két méter! És akkor egy roppanás, Viorel kirepül a nyeregből fejjel előre, kezei kinyújtva, mintha tornagyakorlatot végezne. Pillanatra megtorpanok, de aztán még keményebben rátaposok a pedálra. Túl vagyok a célvonalon!
Karok ölelnek, veregetik a vállamat …
– Viorellel mi van? – kérdezem.
Fekszik a földön, alatta az átszakított célszalag. Látom emberek veszik körül, orvosér kiabálnak, megyek én is közelebb. Felemeli a fejét és kérdően nézi a körülötte levőket. A polgármester, a verseny védnöke közelebb hajol és úgy mondja
– Érvényes a beérkezésed. Győztél!
A fiú elmosolyodik, a feje lecsuklik – elájult. Érkezik az orvos, a mentő, Viorelt kórházba viszik. Az eredményhirdetéskor a dobogó felső fokán nem áll senki, helyette egy összetört kerékpár jelzi, hogy van győztes. Egy meglazult fogantyú esett a küllők közé és blokkolta az első kereket, a lendület pedig kirepítette a nyeregből a versenyzőt. Kulcscsont- és bordatörés az eredmény, de másnapra magához tért Viorel. Bementénk hozzá, meglátogatni, ott szorongott a kórház folyosóján szinte az összes versenyző. Csapattagok, ellenfelek, mind eljöttek, gyógyulást kívánni neki. Polgármester is megjelent és ott, a kórházban a nyakába akasztotta a megérdemelt érmet.