Újabb ŐsfAlköz rendezvény

Keserű Imre jenői grafikus kiállítása a könyvtárban

Az Ősfehérvár (ŐsfAlköz) újabb rendezvényt tartott augusztus 29-én, csütörtökön a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár Oskola utca 7. szám alatti patinás olvasótermében.
Lovag Sipos Mari, az ŐsfAlköz vezetője köszöntötte a kulturális esemény szép számú résztvevőjét, a Jenő községből érkezett vendégeket: Keserű Imre grafikusművészt és párját, Grund Piroskát, Kerekes Ildikó polgármester asszonyt, Körmendi Gitta költőt, írót.
Az est kiváló hangulatához a budapesti Matus Mihály tárogató és pánsíp művész járult hozzá ismételten, akit jól ismernek a székesfehérváriak, hiszen már több alkalommal elvarázsolta őket muzsikájával. Elsőként tárogatón játszott, majd pedig megszólaltatta a csodálatos pánsípját is.
Sipos Mari elmondta: Mai meghívott vendégemet, Keserű Imre grafikusművészt egy közös ismerős Oravecz Jutka mutatott be, hívta fel a figyelmemet arra, hogy Jenőben él egy alkotó, akit a sors igen nagy tehetséggel áldott meg. A világhálón felvettük a kapcsolatot, d személyesen is találkozhattunk Jenőben Keserű Imre tárlatán, ahol a településen élő lakosok mint egy nagy család, tisztelték meg Imre kiállítását Jenő község polgármester asszonya, Kerekes Ildikó mondott ünnepi köszöntőt a teltházas tárlat megnyitóján. Ott született meg a döntés és egyben a felkérés is, hogy itt az ősi koronázó városban, a Vörösmarty Mihály Könyvtár patinás olvasótermében is megismerhesse nagyérdemű közönségünk Keserű Imre alkotásait.
Erre a kiállításra kerül most sor „Grafitnyomok” címmel.
Keserű Imre csatlakozott az ŐsfAlköz Alkotóközösséghez és tagja lett az országos Cserhát Művész Társaságnak is, ahol a tavaszi gálán jó néhány alkotását szakmai zsűri értékelt, amelyeket kiválónak, kiállításra alkalmasnak ítélték. Imre az őszi Cserhát pályázaton is elindul, megméretteti magát, de egy antológiában is szerepelni fog számos alkotása, amely majd az ötven éves Cserhát Művészkör jövő tavaszi gáláján kerül bemutatásra és átadásra.
Körmendi Gitta költő, író saját verseivel tette még ünnepélyesebbé az eseményt.
Ezután Sipos Mari felkérte Jenő község polgármester asszonyát, Kerekes Ildikót, hogy mutassa be a kiállító alkotót, Keserű Imre grafikusművészt.
Kerekes Ildikó hangsúlyozta: Figyelmességben és összefogásban nőttem fel ebben a faluban, úgy mint Imre is. Az alkotó 2018 decemberében felajánlást tett kis közösségünk temploma részére, ami maradandó, hiszen egy bibliai témájú nagyméretű grafikát adományozott. Ezt láthattuk az év eleji kiállításon, a kép azóta már katolikus templomunk dísze.
Keserű Imre születésétől fogva Jenő község lakója, azonban a tehetsége még számomra is rejtély volt, egészen az első kiállításáig. Gyermekkorában édesapja műszaki rajzainak papírjára készítette el alkotásait, vagy a lányok emlékkönyvének sarkába írt és rajzolt. A fiatalok részére kialakított terem falára megfestette a Csillagok háborúját.
Imre egy igazi közösségi ember, civilben egyébként kamionsofőr, járművével szorgalmasan rója a kilométereket a hazai és a külföldi utakon.
Büszkék vagyunk Imre munkásságára és valljuk: Barátság és művészet nélkül lehet élni, de nem érdemes!
Lovag Dabóczy Gergely költő, festőművész, kiváló versmondó, az ŐsfAlköz tehetséges, többszörösen kitüntetett alkotója ezúttal is nagy átéléssel szavalta el a kiállító művészt köszöntő verset.
Matus Mihály újból megszólalhatta hangszereit, elővarázsolja a csodálatos dallamokat.
Sipos Mari megnyitotta Keserű Imre tárlatát, amelyet szeptember végéig megtekinthetnek a könyvtárban az érdeklődők, könyvtár látogatók.
A Vörösmarty Mihály Könyvtár és az ŐsfAlköz díszes oklevelét Magony Imre olvasószolgálati könyvtáros adta át Keserű Imrének székesfehérvári bemutatkozása alkalmából.
Az esemény hivatalos része a közös fotózással, és az kiállítás emlékkönyvébe történő bejegyzésekkel zárult.
Ezután az ŐsfAlköz tagsága sok szeretettel és tisztelettel köszöntötte születésnapja alkalmából Lovag Sipos Marit, a Római Sas Birodalma és Rend Quaestor Priorját, írót, költőt, festőt, többszörös Cserhát díjast, az Ősfehérvár Alkotóközösség megálmodóját, vezetőjét.
Lovag Csató József újságíró, író, a Római Sas Birodalma és Rend Quaestor Priorja mondott köszöntőt, amelyben sok boldogságot, örömöt, jó erőt és egészséget, további sikeres kulturális szervezői és alkotó munkát kívánt az ünnepeltnek. Ezután Lovag Mudrony Alojzia, a Római sas Birodalma és Rend Quaestora átadta a közösség ajándékát., és az ünnepi tortát. A köszöntéshez csatlakozott Lovag Tamás Ferenc mestertanár költő, író, a Római Sas Birodalma és Rend Quaestor Priorja, Lovag Dabóczy Gergely Quaestor és Berta István fotós, aki egy szép színes virágos bekeretezett képével ajándékozta meg Sipos Marit.
Keserű Imre pedig egy szép székesfehérvári grafikájával lepte meg Sipos Marit.
Szőcs Sarolta költő, Magyar Rekorder is átadta saját készítésű ajándékát, egy ékszert Sipos Marinak. Bene Edit, Dabóczy Gergely, Pásztor Judit, Kincses Kati, Szőcs Sarolta Sipos Mari versek elmondásával köszöntötték az ünnepeltet.
Mudrony Alojzia, az ŐsfAlköz dalos pacsirtája pedig énekével is bearanyozta az estet.
A rendezvény a fehér asztal mellett baráti beszélgetéssel zárult.
Az ŐsfAlköz következő irodalmi estje szeptember 26-án. csütörtökön 17 órakor kezdődik a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében. Ekkor Lovag Kanizsai K. József írót, költőt mutatja be Kanizsa József költő,író, a Magyar Kultúra Lovagja, Budapest-Kőbánya díszpolgára.

Csató József

“Újabb ŐsfAlköz rendezvény” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Keserű Imre grafikái csodálatosak voltak,nagy tetszést arattak, a Polgármester asszony köszöntője,a szereplők igényessége,valamint a vezetőnk Sipos Mari köszöntése méltán emelte a hangulatot!

Szólj hozzá!