Itt ülök egy padon egyedül, piásan, és nézek magam elé bután -, egyre csak az elmúlt hetek történései járnak a fejemben. Nem tudok másra gondolni, csak a szakításra, és arra, hogy mindent felégettem magam mögött. Igen ez menekülés volt, de egyszerűen nem bírtam már, a sok hazugságot a színlelést és az állandó veszekedést. Nem lehet így élni hosszú távon, kikészített, szóval leléptem, csak úgy. Igazából Lili hiányzik nagyon, a kamasz lányom, aki valószínűleg többet az életben nem akar majd látni. Az anyja végleg ellenem fogja hangolni és valljuk be joggal. Sajnos megérdemlem. Nem voltam jó apa és férj, pedig szerettem volna az lenni, meg is próbáltam többször, de elbuktam, kudarcot vallottam, és a végén elárultam őket. Ez van. Nem vagyok rossz ember, csak gyenge, esendő és gyáva. Most már ezt is tudom. Legalább az ember magának ne hazudjon. Ismerd meg önmagad! – ez most sikerült – gondolom szomorúan… Bumm! – lassan elérem a mélypontot, a részegségnek azt a fokát amikor az alkohol többé nem segít. Szörnyű, utálom magam! Legszívesebben… Tényleg miért is ne, mit tartogat még az élet számomra? Nem jobb lenne itt és most befejezni? A környék elhagyatott, az a fa ott szemben megfelelőnek látszik, az övem is rajtam van, alkalmas a feladathoz. – Végül is miért ne? Gondolat nélkül, robot módra cselekszem, leveszem a derékszíjjam és elindulok dülöngélve a fa felé, bal kezemmel a nadrágomat tartom, hogy le ne essen. Szánalmas. Hideg őszi szél csap az arcomba, nem fáj, nem érzem. A fa mellett észreveszek egy retró, fémvázas padot, még a hetvenes-nyolcvanas évekből maradhatott itt. – Fura, hogy ilyenek még léteznek. Elkezdem vonszolni, van súlya, nehézkesen odahúzom a fa alá, majd ráállok – így már át tudom dobni az övemet az egyik alsó vastagabb ágon. Igen így jó lesz. Fájni fog? Kit érdekel? -, így is fáj már épp eléggé. Inog alattam a pad ahogy egyensúlyozok rajta. Reszketek, amilyen gyáva vagyok még ezt sem tudom tisztességesen végigcsinálni. Hirtelen kicsúszik a telefon a zsebemből, tompa puffanással landol a nedves fűben. Hosszan nézem -, ez az utolsó dolog, ami még e világhoz köt. Mindegy, nekem nyolc… A telefonon hirtelen bejövő hívás, a "Take Five" dallama csendül fel -, szving öt negyedben -, nagyon szürreálisan hat ebben a szituációban. Érdekel még ki az? Úgy néz ki igen, mert lassan kihúzom a fejem a hurokból, lerogyok a padra, majd lenyúlok a telefonért. Kicsit várok, majd rutinos mozdulattal veszem fel -, hangom nyugodt és barátságos, mint mindig. Nem hallatszik, hogy épp az imént akartam végezni magammal…
– Halló. Faludy Peter – tessék! Teri te vagy az?
Hallgatok. Teri beszélni kezd, bár neki is nehezére esik, azért csak mondja -, neki picit könnyeb, hisz nőből van. Hallgatom az ismerős dallamos orgánumot -, úristen, hogy szerettem ezt a hangot valaha, még az elején, amikor csak ketten voltunk. Később megszületett Lili és dolgok elkezdtek valahogy rosszra fordulni. Egyre kevesebbet beszélgettünk, egyre többet dolgoztam és ittam, egyre később jártam haza, nem töltöttem elég hasznos időt velük -, eltávolodtunk egymástól. Nem Lili tehetett róla, szerintem csak nem voltunk elég jók a feladatra. Legfőképpen én.
Teri mondja, folytatja, súlya van a szavainak. Figyelek -, nagyon meggyőző tud lenni -, néha hümmögök vagy igennel válaszolok. Zaj a háttérben, hallom ahogy Teri azt mondja: Adom apádat, beszélj vele! Tényleg Lili az, kamaszos daccal a hangjában kérdezi: Szia Apa, mikor jössz már haza? Mi ez az egész? Csend, hallgatok, a fülemben dörömböl a vér. Percek telnek el, aztán valahogy megjönnek a szavak.
– Sietek, haza szívem. Mond meg Anyunak, hogy egy fél óra múlva otthon vagyok. Megbeszéljük a dolgokat. Szia!
Bontom a vonalat, felnézek az égre, kicsit várok, lenyalok egy könnycseppet, majd a Volán taxi diszpécserközpontját tárcsázom: 333-333. Kedves fiatal hang jelentkezik.
– Jó napot kívánok, Faludy Péter vagyok, és szeretnék egy autót kérni a… – magamban lázasan gondolkozok hol is vagyok, majd kiszúrom az utcatáblát az egyik romos házon – Rigó utca 12-be, legyen szíves!
A diszpécser nyugtázza, küldi -, és tényleg, tíz perc múlva befordul a sarkon a taxi, egy sárga Opel. Addigra már visszabújtatom az övem a nadrágomba -, elég vicces lenne, ha így állítanék haza. Elered az eső, lassan szemerkél. Vizesen szállok be a taxiba -, ma duplán eláztam. Bemondom az otthoni címet, és az autó elindul, közben a nedves ablakon keresztül bámulom a város színes fényeit. Belül csendes boldogság árad szét bennem -, mintha az életemet ébren álmodnám. Talán ma kaptam egy új lehetőséget.
“Lili” bejegyzéshez 7 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Igen, nem sikerült igazán, nem fókuszál a lényegre, néha elkalandozok, illtev szerencsésebb lett volna 1/3-ban megírni. Egyébként átírtam van egy második verzió is, de azt már nem akartam megosztani… 🙂
Remek ötlet a kép alapján! Igazán tetszett. (f)
Kivéve a végszitu egyik apró részletét, aminek semmi köze a mű remekültségéhez – csak a valósághoz, a férfi-nő viszonyhoz.
Máskor lécci mondasd a pasival a telefonba, hogy bocs drágám, de eláztam a miattad való bánkódásom okán… Hidd el, így a hölgy kevésbé zordul majd a férfiból áradó piaszag miatt.
🙂
Ez nem rólam szól 🙂 – Egy irodalmi játékra írtam, egy kép alapján, amin egy férfi ül egy padon, és a háttérben ott egy kislány. Ki kellett találni egy történetet, amit csak a férfi szavaival lehet elmondani. 🙂
Szép monológ a lelkedben, befelé…szól, de nem hazudik.
Kezdődik egy új élet! Tetszett nagyon az írásod.Jól ismered magad!
Gratulálok szeretettel…Babu(f)
Tetszett a történet, az újrakezdésről…
Köszi! Egy kép alapján írtam az inspirált… 🙂
Lélektanulmány ez az írás. Tetszett.(f)