Film Novella

Összes megtekintés: 40 

Varga Zsolt Márk. Minden jog fenntartva!
A Szövegek, szellemi tulajdonomat képezik. Minden jog fenntartva! Tilos ezen, kiadvány bármely részét, akár grafikusan, akár elektronikusan, vagy netalántán mechanikusan, vagy bármely más módon sokszorosítani, és információs rendszerben tárolni és sugározni, a jogtulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül. Tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítóval és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. Az események jövőbeli történelmet ölelnek fel, kitalált történet. A benne szereplő nevek, személyek, helyek és események a szerző képzeletének szüleményei. Bármely valós személlyel, eseménnyel vagy helyszínnel való azonosság, pusztán a véletlen műve. Az alkotó elme szüleményeinek minősül. Előzetes írásos engedély nélkül a honlap tartalmi elemei nem helyezhetők el sem nyilvános, sem zárt adatbázisban. A honlap tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

Filmforgatókönyv novella.
A panorámázó kamera, vízszintesen körbefordul, saját tengelye körül, megmutatva a nézők számára, a futurisztikus város sokszínű látványképét. Az a benyomásunk támad, hogy a mesék birodalmában járunk, és a hihetőség határait súroljuk. A kamera, a legnagyobb képmezőből, a legkisebb képmezőbe, mozdul át. Gyorsan ráközelít, egy terméskőből épült ősi várkastélyra.
A riporternő, exkluzív interjúra érkezik, egy nemesi ház, arisztokratikus képviselőjéhez. Kezében, egy masnival átkötött dobozkát szorongat. Körültekintő gondoskodással óvja, törékeny portékáját. A lélegző lyukakkal ellátott kis csomagját, egy vele átellenben álló, asztalkára helyezi. Kíváncsiságtól vezérelve, a könyvtárrészlegbe siet. Elhalad, a díszőrségben posztoló, lovagi páncélok sorfala előtt. A szerző nemesi kastélya, szöges ellentétben áll környezetével. A hipermodern házak mellett, a régi klasszikus stílust képviseli. Lakosztályában, harmonikusan megfért az antik és a modern. Változatos gazdagságú összképet nyújtva, a külső szemlélőnek.
A hölgy, körbejáratja tekintetét, a roskadásig megpakolt könyves polcokon. Mélyen beszívja, a régi ősnyomtatványok érett papír illatát. A tekintélyes mennyiségű könyv gyűjtemény, szinte felbecsülhetetlen értéket képvisel, a gondolkodó ember világában. A szavakkal megszentelt lapok, egy másik univerzum szellemi táplálékát testesítik meg, megfoghatóvá téve általuk a megfoghatatlant. Elvarázsoltan megközelíti, a szentély központi szívét. Leemel egy kötetet, a szinte végtelennek tűnő sokaság közül, s nagy ügybuzgalommal bele lapoz. Szemeivel mohón falja az olvasmányos műremeket. Ellenállhatatlan késztetést érez, hogy minél több könyvbe, bele olvasson. Csillapíthatatlan tudásvágy hajtja, hogy mihamarabb befogadja, a sokrétű tudást.
– Vannak olyan könyvek, amiket ha egyszer kinyitunk, soha többé nem tudunk, utána becsukni – harsan fel egy vészjósló hang a semmiből. A riporternő, zavartan felpillant a könyvéből, és váratlanul szembe találja magát, a fölébe tornyosuló házigazdájával. Szégyenpír ömlik széjjel, szépséges orcáján. Zavarában idegesen matatni kezd, éjsötét hajában. Keresi a szavakat, de nem igazán leli meg őket. Az adandó alkalomhoz, valahogyan nem passzolnak.
– Kérem, bocsássa meg nekem a tolakodásom, de interjút szeretnék készíteni önnel – szólal meg kisvártatva mentegetőzve, némi szünet után folytatja. – a Sárkányfog napilapom, azzal a nem titkolt szándékkal küldött ide, hogy mélyreható interjút készítsek önnel. A szerző, ragadozó macska módjára, rá szegezi smaragdzöld tekintetét. Nem sokáig tudja állni, a férfi fürkésző pillantását. Rövidesen kissé zavartan, ismételten lesüti a szemét. Van valami az író tekintetében, ami határozottan nyugtalanítja. Mély levegőt vesz, belevág mondandójába.
– Kérem, engedje meg, hogy beszélgetésünket rögzíthessem, e kis készülékre – mondja pironkodva, miközben a zsebéből előhalássz, egy kerekded szerkentyűt. Amit boszorkányos ügyességgel, azonmód be is üzemel. Halk hangot hallat végül a kis gépezet. Az író, némi kíváncsisággal szemléli, ezt a közjátékot. Nagyon vonzónak találja, az éjsötét hajzuhatagú hölgyet. Némi mosolyféleséget erőltet az arcára, és megcsillanttatja a nő előtt, lovagiasságát.
– Részemről nincs akadálya a dolognak, essünk hát túl rajta. – szólal meg kissé fagyosan a szerző. Majd udvariasan hellyel kínálja a hölgyet, egy vele szemben álló, ülő alkalmatosságra mutatva. A hölgy méltóságteljesen elhelyezkedik a széken. Kisvártatva neki kezd a kényes interjúhoz. Rafináltan teszi fel, az első körmönfont kérdését.
– Mit jelentenek önnek a könyvek?
– Tudja a könyvektől az ember olyan csodát vár, amely kiutat mutat, a megszokott szürke hétköznapok egyhangúságának körforgásából. Néha nehezen viseljük, ha nem jutunk olvasnivalóhoz. A mély filozofikus mélységek életbölcseleteitől, többekké váltak az egyszerű halandók.
– Tehát a könyv a lélek spirituális tápláléka? – kérdezi kíváncsi áhítattal a szépséges hölgy, és nagy idő után először, ismét az íróra emeli a tekintetét. Döbbenten tapasztalja, hogy az még mindig rá mered, és tetőtől talpig végigméri, teste minden egyes porcikáját. Szemérmetlenül legeltetteti rajta, mohó férfiúi szemeit. Kívánatos ínyencfalatként mustrálgatja. Minden önuralmát összeszedve, megfogalmaz egy nagyon ravasz kérdést, az írónak.
– A klasszikus tündérmesei elemekkel operálva, bármilyen elbeszélést kreálhatunk. Csak tudni kell jól eladni a piacon. A marketing szakemberek vadászmezejére tévedve, nekem is fel kellett vennem a fegyvert. Igazi farkastörvények uralják a csatateret. Az erős életben marad, a gyenge elbukik. Az életképesebb egyedeknek jut az a sorsául, hogy tovább vihetik, a genetikai állományuk tovább örökítését. Sajnos örök érvényű igazságok ezek.
– Van valamilyen története, amit szívesen megosztana velünk? – szegezi a kérdést az írónak a hölgy. Az író, mélyen elgondolkodik a hallottakon, kisvártatva bele is fog, egy régi históriába. A riporternő, csendesen lélegzet- visszafojtva hallgatja. Nem tudja az okát, de kezdi vonzónak találni a férfit.
– Gyerekkoromban kell, hogy kezdjem. Akkor még naivan hittem abban, hogy az életben minden magától megoldódik. Tehetségem hamar megmutatkozott. Kis kockás füzetekbe kezdtem írogatni, a friss zsengéimet. Rendszeresen fel is olvastam őket a családomnak. Néha megdicsértek, néha meg korholtak. Mindenesetre nagyon korán megmutatkozott, a tehetségem. A Határozottan az volt az érzésem, hogy a sors játszik velem, keserű fintorral. Nem rejtettem véka alá, e fölött szerzett örömömet. Bőbeszédűséggel lefegyvereztem ellenfeleimet, egyszer s mindenkorra.
– Nem rossz, igazán figyelemre méltó kis szösszenet, de te ettől jobbat is tudsz írni – suttogja édesapám, miközben feltápászkodik a karosszékéből, s némi idő után, még hozzá teszi – ám kétségtelenül azt el kell ismernem, hogy gazdag fantáziával vagy megáldva. Az építő jelegű kritikákból csak tanulhatsz és fejlődhetsz. Több sebből is vérzik a sztorid, és a szereplőid is papírmasék. Vigyél több életet az ábrázolásuk kidolgozásába, a szó eredeti értelmében. Mindezt nevelő szándékkal teszem irányodban, hogy ezután írásaid magukon viseljék, legismertebb megkülönböztető jegyeidet. Le kell ásnod, lelked legmélyebb mélységeibe, s szembesülnöd kell, saját félelmeiddel. Ettől új megvilágításba kerülnek, a hétköznapi dolgaid. Még csak a felszínt karistolod, de nagy reményeket fűzök hozzád. Az életben semmit sem adnak ingyen, mindennek megvan a maga ára. Most menj, írd át az egész műremekedet, és valósítsd meg önmagadat. Akkor a társadalom, megbecsült tagja leszel.
Meghatódottan bólogatok, és szobám száműzetésébe visszavonulok. Mélyen belém ívódnak a gondolatébresztő bölcsességek. Lázas sietséggel látok munkához, fáradhatatlan buzgósággal ragadok tollat. Tanulva hibáimból, kiküszöbölöm a csorbát irományomban. A végeredménnyel ő is maradéktalanul elégedett. Büszkén hátba vereget, és a lehető leghízelgőbben nyilatkozik, irományom iránt. Nagyon boldog vagyok e pillanatban.
– Vannak íratlan szabályok, és ha betartod őket, többé nem lesz gondod semmire. Az első szabály: Képesnek kell lenned, hogy meghoznod saját döntéseidet, ám ha ezek a döntéseid hibásak is, képesnek kell lenned, együtt élni mindezek következményeivel. A második szabály: Rendkívül hatásoson jelenítsd meg, főhőseid jellemvonásait, gesztusait, mozdulatainak aprólékos kidolgozottságát. E révén, nagyon hiteles leszel az olvasóid körében. Harmadik szabály: A speciális effektusok, szabadalmaztatott technológiájával, forradalmian új technológiát dolgozhatsz ki. Legyél első mindenki előtt, az újítások terén. Így még, az ellenségeid is tisztelni fognak.
– Hát ilyenek a szülői intelmek – mondja őszintén a szerző, és szélesen a szépséges hölgyre mosolyog. A nő most először, végre vágyakozó pillantással viszonozza, a férfi pillantását. Ennek kifejezetten örül. Fiókjából nagy áhítattal, előveszi régi kéziratait, s átnyújtja őket a riporter hölgynek, elolvasásra. Aki megtestesíti, a női klasszikus szépség ideállt. Kezd kibontakozni kettőjük között, a szerelem édesen andalító mámora. Jelentőségteljesen összenéznek, s felhőtlen derű csillan szemükben. Kezdenek, egyre közelebb kerülni egymáshoz. Így hát nem sokat hezitálnak, megragadják az alkalmat, hogy kimutassák valódi érzelmeiket, egymás iránt. Kezdenek kibontakozni és megoldódni kettejük között, a szerelmi szálak. Testi beszédük mimikáit, a kívülálló megfigyelők, kétségkívül jól értelmeznék. Már belekóstoltak mind ketten ugyan, a csalódás keserű kínjába, de megadják maguknak az esélyt, hogy ez alkalommal talán, nem fognak szerelmi sebet szerezni.
Az író megfogja a hölgy kezét, és kézcsókkal illeti tenyerét. Szíve egyre hevesebben ver. Kivételes szerencsében van része, amikor a riporternő viszonozza érzelmeit. Ő is megfogja a kezet, és fejét tenyerébe hajtja. Mélyen beletúr a vállára omló hajzuhatagába. Gyengéden simogatja és babusgatja kedvesét. Megfordul fejükben, hogy végre feltűnik valaki a magánéletükben. Kik felvértezve harci kedvvel, bekopognak egymás szíve kapuján. Mindketten, javíthatatlanul romantikusok, és szentimentálisan érzelgősek. Gyönyörű meghitt pillanatok ezek.
– Mindennek ellenére, többé – kevésbé sikerült is, toronymagasan felülmúlnom a kortárs művészeket. Szakadatlanul arra kell törekedni, hogy megvalósítsuk önmagunkat. Titkolom az érzelmeimet. A magánéletem, nem valami mozgalmas eseménydússágáról híres. Csendes visszavonultságban élem életem. A művek megalkotásának szentelem életem.
– Az írói pálya futása során, belekóstolt a filmrendezésbe is – mondja kissé fellengzősen a riporterhölgy.
– Bürokratikus útvesztők labirintusába is jutottam vele – jegyzi meg, kissé szomorkás hangvétellel.
– Nem álltak a rendelkezésemre, olyan nagy volumenű pénzösszegek, amikre építhettem volna a karrierem. Kis költségvetésből gazdálkodva, mégis egyedi képi alkotásokat tudtam létrehozni. Művészfilmes pályám, végül is hozott némi betevőt a konyhára. Mindig is, maximalista voltam világ életemben. Saját álomkölteményeimet is rögzítem. Formabontó csúcs technológiával. A tökéletességre törekszem. A mostani technológia szerencsére, ezt lehetővé teszi. Olyan mintha a gondolatokkal festenénk képet. Különösen jól érvényesül a vásznon. A képzeletnek ilyenkor semmi sem szab határt. Vadul szárnyalhatok, az általam, alkotta fantáziában.
– Nagyon művészien hangzik – jegyzi meg csendesen a nő, és rákacsint az íróra.
– A mozi varázsa, hihetetlen perspektívákat nyitottak meg számomra. Ám a filmrendezés örömeit nem sokáig élvezhettem. Eddigi életem a rendületlen igazságkeresés nehézségeiről szólt. Szeretnék feledhetetlen szórakozást nyújtani embertársaimnak. Talán éppen ez állttal, maradandó kéznyomot hagyok magam után. Mindazonáltal, véresen komolyan is gondolom az egészet.
– Mi a legfőbb vágya? – teszi fel az újabb kérdést a nő, miközben megsimogatja a férfi arcát.
– Az hogy tegeződjünk össze – suttogja mély hangon a férfi, és szenvedélyesen megcsókolja a hölgyet.
– Ó majdnem elfelejtettem. Kérem, engedd meg, hogy e kis csekélységgel had kedveskedjek neked – suttogja a hölgy, és felveszi a kis asztalról a masnival átkötött dobozt.
– Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet benne – jegyezi meg, miközben bontogatni kezdi a csomagját. Egy sötét színű nősténymacska, lapul a doboz alján. Keservesen nyávog, a megilletődöttségtől. Az író, a gyámoltalan kismacskát, szeretetteljes gyengédséggel kézbe fogja, és magához emeli. Látszik rajta, hogy nagyon meghatódik örömében. Ujjaival simogatja kis cica bundáját. Aki erre halkan dorombolni kezd.
– Úgy látszik kölcsönös vonzalmat, éreztek egymás iránt – jegyezi meg a nő, az idilli képet látva.
– Belzenida lesz a neve – jelenti ki a férfiú határozottan.
– Mint láthatod otthonomban, jól megfér a régi az újjal. Életkörnyezetem szerves formái uralják életteremet. Mindenesetre látom, hogy nagyon felkészültél belőlem. Ami rögtön pozitívumként értékelhető a számomra. Nem titkolom tovább te előtt. Tetszel nekem. Kedves és vonzó női teremtés vagy. Igazán boldog vagyok, hogy megismerhettelek.
– Kiscicám, cirkalmas macskakaparással karistold ide óhajod, és ha teljesíthető, akkor tőlem megkapod – mondja az író a macskának, és nyomatékul az asztalon lévő papírlapra, mutat. A kis cica ijedt, egyszersmind furcsán fürkésző pillantást vet a férfira, mintha azt gyanítaná, hogy gondosan leplezett titkáról, leránthatnák a leplet. Az író, macskatápot helyez a kis házi kedvence elé. A nősténymacska udvariasságból nem mond ellent, habár egyáltalában nincs ínyére az étek. Éhsége csillapítását a férfi fürkészőpillantással, végigkíséri. Igazi szívjóságról tesz tanúbizonyságot, hogy az utolsó morzsáig felfalja az ételt. Gőgös felszegett fejjel, nemesi viselkedéssel kisétál.
Hőseink, mélyen bensőséges viszonyba bocsátkoznak egymással a hálószoba intimitásában. Gyönyörű színekben pompázó képsorok, precízen megkomponált jelenetek, igen változatos sorrendben követik egymást. A szépséges hölgy szája szögletében, hamiskás mosoly játszik. A nő szerelemre kiéhezett testét a férfiú minden földi jóval elkényezteti. Gyengéden összeölelkeznek a hangulatos gyertyák fényében. Testük összeforr a csillapíthatatlanul lüktető vágyak, mámoros tűzében. A női test és a férfi test, kibogozhatatlanul összegabalyodik. Szemérmes szégyenérzetükben, ízlésesen a jótékony homályba burkolóznak. Nem kell mindent láttatni, hagyjuk meg az olvasó kreatív képzelőerejére bízva. Mert a tisztelt közönség fantáziája, túlszárnyal minden elképzelhetőt.
– Kandúrom, nem bírsz ma magaddal, igazán nem férsz a bőrödbe – incselkedik a hölgy érzéki mosollyal az arcán. A férfi kissé szórakozottan néz maga elé, majd hirtelen szembefordul kívánatos kedvesével, és szenvedélyesen megcsókolja.
– Ezt az ügybuzgalmat nagyra értékelem benned. A dolgok bensőséges mélyére hatolsz. Hatalmas erőt birtokolsz – feleli a férfinak és kissé átszellemült arccal, viszont csókolja, majd ismét megszólal. – A magam részéről mindent tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében. Végre felcsillant egy reménysugár előtte, hogy átélhetem én is a felhőtlen boldogságot – mindezt egyetlen szuszra mondja el, egy kedélyes huncutságú mosoly kíséretében. Később. A gyönyörű szépségű újságírónő, elköszön kedvesétől egy hosszú forró csókkal. Nagyon meghitt képsorok követik egymást.
– Mennem kell, kandúrom. Meg kell még írnom a cikkeket, és le kell adnom lapzárta előtt.
– Értem én a célzást. Ám holnap feltétlenül látni szeretnélek.
– Ezt el is várom ezek után – suttogja a hölgy alig halhatóan, majd kedvese fülébe súg valamit. Aki erre kissé elmosolyodik.
– Nem hangzik ez kicsit kacifántosnak? – kérdezi miközben jókedvét, palástolja. Miután a szépséges tünemény eltávozik az író, még sokáig fennmarad. Feje alá hajtja két karját, és maga elé képzeli kedvesét. Lassan leragad az ólomnehézzé váló szemhéja. A fáradság Legyűri. Így hát pihentető álomba merül. A gyertyák lassan csonkig égnek, jelezvén az idő könyörtelen múlását. Álom és valóság határmezsgyéjén, minden olyan gyönyörűséges

Szólj hozzá!