Több verse emlékezik kedves történetekre gyerekkorából a Tücsökzenében.
Latin dolgozat
Egy hónap mulva latin dolgozat.
„Lesbia gallinis frumenta dat”,
diktálta a jólismert szöveget
Sinka tanár úr. Negyvenhat ijedt
diák körmölt. „Megvan: frumenta dat?”
„Lesbia eteti a tyúkokat”,
visszhangozta feleselő fejem
a régtudott jelentést. Tíz ilyen
mondatot kaptunk, és én szinte már
csukhattam is az irkát. A tanár
rám szólt: „Mért nem fordítasz?” „Kész vagyok.”
Ő elolvasta a dolgozatot
s leültetett. Tízpercben azután
a tanáriba hivattak. „No lám!”
és: „Ez az!”, mondták és „Mehetsz, fiam!”
„Nagy szó!”, zengte az osztály. Sehogyan
se értettem, mi történt. Valami
baj volt, de elmult: mentem játszani.
Természetesen ő is szerette a Nagyerdőt. Otthon érezte magát benne.
A Nagyerdőn
A Nagyerdőn, hol most a klinikák,
a rejtekeim álltak, dús akác-
cserjék, irtások utóda: oda
húzódtam. Rút, kopasz táj volt, csupa
tönk s tövis, napvert s úttalan; de ha
átvergődtem vállmagas sűrüjén,
homoktisztás várt bent, a közepén,
meg egy belűlről lugassá nyesett,
terebély bokor: zöld árnyként esett
át lombján a fény. Ott, félmeztelen,
sokszor hevertem, könyvön, verseken,
jövőn tünődve, őserdőn, bolond
istennőkön, elnézve, hogy bolyong
lábam ujján a hangya, s hogy lebeg,
agancsával égnek, a tölgyesebb
erdőrész felé a szarvasbogár, –
s nem szűntem örvendezni magamon,
hogy ami tetszik, azzá változom.
A kedves épületek állnak, ha kissé átalakítva vagy megcsonkítva is, mint a Református Főgimnáziumé, a Simonyi úti Dienes villát, ahova fontos érzelmi szálak kötötték Szabó Lőrincet, most kívánják módosítani. Mi eredeti állapotukban szerettük ezeket az épületeket, bizonyára a költő is így szeretné.