Demencia

Bár sem ápolónői, sem gondozónői végzettséggel nem rendelkezem, esetenként jártam olyan családoknál, ahol demens személlyel találkoztam, illetve vele volt feladatom.

Közöttük is – akárcsak az egészségeseknél – van olyan, aki elfogadó, kedves, vagy épp ellenkezőleg elutasító és ellenséges.

Azt tapasztaltam, hogy a szeretetet megérzik, akkor is, ha egy óra múlva már arra sem emlékeznek, hogy láttak valaha is.

Kedvencem Katinka néni volt. Olyan jóindulatú, szeretetteljes, figyelmes hölggyel még az egészségesek között is ritkán találkozik az ember, mint amilyen ő volt.

Fiatal éveiben tanárnőként dolgozott. Mikor én hozzájuk kerültem – nyugdíjas családsegítőként – már évek óta beteg volt és az állapota folyamatosan hanyatlott. A lánya alkalmazott hétköznaponként napi három óra időtartamra. Az ódon kastélyszerű épületben három lakás volt, külön-külön bejárattal. Egyikben laktak a szülők – Béla bácsi és Katinka néni – másikban Katalin – a lányuk – a családjával, a harmadikban pedig a fiúk a feleségével. Az ott töltött időbe bele kellett férjen Katalinéknál a listára felírt feladatokat elvégzése – ruhateregetés, porszívózás, viráglocsolás, pórtörlés, mosogatás, stb. – de mellette fel kellett öltöztetni Katinka nénit, megetetni, WC-re kísérni, illetve – Béla bácsi kérésére – Bioptron lámpával kezelni.

Béla bácsi szellemileg jó állapotban volt, azonban járókerettel közlekedett és gyengén látott, illetve valószínű, hogy a hallásával is volt némi gond, mert folyton üvöltött nála a TV. Katinka néni a mellette levő szobában aludt. Mikor őt kelteni kellett, addigra már Béla bácsi jóízűen megreggelizett, méghozzá nem is akármit. Kedvence volt a rák, de nem vetette meg az egyéb ínyencségeket sem. Jó étvágya volt, ami meg is látszott a termetén. Neki a lánya hozta be a kívánságának megfelelő reggelit. Katinka néninek nem volt foga, így őt csak egy kis teljeskávéba, vagy kakaóba mártott kaláccsal kellett megetetnem, a hozatott ebédet pedig turmixszal pépesiteni.

A megbeszélt időben abbahagytam Katalinnál a munkát – kulcsom volt a lakásához – majd visszamentem Béla bácsiékhoz, akiknél viszont már a megérkezésemkor bejelentkeztem.

Tél volt és Katinka néni szobájában nagyon hűvös, mondhatni hideg. Ébresztgettem őt, kinyitotta a szemét és közölte velem, hogy nem kel fel, mert fázik. Átmentem Béla bácsi szobájába és rátettem a jó meleg radiátorra a fehérneműjét, majd a ruháját és miután azok átlangyosodtak, visszamentem hozzá, mondván: Katinka néni nem fog fázni, higgyen nekem! Mikor megérezte, hogy milyen jó melegek a ruhái olyan boldog lett, mint egy kisgyermek, azt se tudta, hogyan hálálkodjon. Béla bácsi szobájába kisértem, ott leültettem a radiátor melletti fotelba és behoztam neki az ugyancsak kellemes meleg folyadékot a kaláccsal. Leguggoltam elé és kanállal etettem.

– Katinka néni ízlik?
– Nagyon finom. Egyen maga is kedves. (Senki másnak nem jutott eszébe, hogy bármivel is
megkínáljon.)
– Köszönöm szépen, én már otthon reggeliztem.
– Aranyoskám, nem zsibbad el így a lába? Nincs ebben a házban valami, amire le tudna ülni?

Erre Béla bácsi, akinek nyilván kínos volt, hogy a beteg felesége figyel rám, közölte, hol találok sámlit, hozzam be és üljek le.

A Bioptron lámpa nehéz volt és kényelmetlen volt a feje felett tartanom, de a férjének meggyőződése volt, hogy ettől a kezeléstől javul majd a felesége állapota. Mivel több oldalról is tartanom kellett az időírt ideig, volt olyan rész, ahol fél lábon kellett állnom, olyan szűk volt a hely a fal és a fotel között. Katinka néni egy idő után megszólalt:

– nem nehéz ezt magának csinálni?
– De igen – válaszoltam.
– Üljön le aranyos.
– Nem lehet, mert akkor nem érek a feje fölé.
– Akkor menjünk arrébb, hogy hozzám férjen. Jó?

Reggelenként, mikor kijöttünk felöltözve a szobájából, Béla bácsi hangosan köszöntötte. Katinka néni rám nézett és azt kérdezte:

– ki ez a nagyhangú ember és mit akar?
– Ő Béla bácsi, a Katinka néni férje.
– Nekem nincs férjem, soha sem láttam ezt az embert.

Béla bácsi erre a járókerettel közelebb jött hozzá és még hangosabban mondta: Katinkám én vagyok a férjed. Nem ismersz meg?
Katinka néni ismét rám nézett és azt kérdezte: kedveském, nem tudja, hogy miért ordibál ez a nagydarab ember?

Soha nem tudta, hogy hol van. Tőlem naponta megkérdezte:

– kedveském maga ismerős, mert én még soha nem jártam itt?
– Igen, Katinka néni, ismerős vagyok.
– Jaj, de jó! Akkor azt is tudja, hogy hol van a WC?
– Igen. Jöjjön, odakísérem.
– Köszönöm kedves. Milyen jó, hogy itt van, mert én nem igazodok ki.

Türelmes volt, kedves, figyelmes, jó indulatú.

Egy idő után átadtam a munkát egy olyan ismerősömnek, aki még aktív dolgozó volt, de épp állás nélküli.

Egy-két év múlva tőle tudtam meg, hogy Katinka néni meghalt. Elkísértem utolsó útjára. Szeretetteljes személyére jó szívvel emlékezem.

“Demencia” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Kedves Ági!

    Megalázó betegség, mert már emberszámba se veszik, hiszen úgy se emlékezik semmire. Kivételes jelenség volt, szelíd, jó természetű.

    Szeretettel: Rita🌷

  2. Szomorú betegség és titokzatos is. Ők már talán a rosszra se emlékeznek életükben, a rossz emlékekre. Azokra meg jó nem emlékezni.

  3. Kedves Rita!

    Jó volt olvasni a kedves Katinka néni történetét.
    Nem ismert meg senkit, de a személyisége megmaradt.
    Sok hasonló beteggel nehéz az élete a körülötte élőknak.
    Sok szeretettel gratulálok
    Magdi

  4. Kedves Rita!

    Örülök, hogy nálam jártál. Igen, tudom, hogy többnyire ellenségesek, gyanakvóak, éppen ezért írtam erről a hölgyről, mert ő egy tünemény volt. A férjét viszont láthatóan nem kedvelte, bár ellenséges se volt vele. Sajnos a gyerekeit se ismerte meg. Nem tudom, hogy a halála előtt milyen volt, mert akkor már nem voltam náluk, de számomra meglepő volt az a szeretet, ami belőle áradt.

    Szeretettel: Rita(f)

  5. Kedves Rita! Nekem anyu és nagyim voltak, ill.anyu még az, demensek, és mindketten ellenségesek, folyton állítólag megmérgeztem, megloptam őket, anyu most emiatt elfekvőben van…szóval, aki fiatalon amilyen, ez a demenciában csak még jobban felerősödik. Nagyon jó volt olvasni novelládat, anyu is Kati…a neve. Szeretettel, Rita(f)

  6. Kedves Rita!

    Örülök hogy megosztottad velünk történetedet mely tetszett.
    Egyszer mindannyian megöregszünk és nem tudjuk előre hogy mi vár ránk. Betegsége ellenére tényleg kedvesnek tűnt a néni.
    Gratulálok!(f)
    Szeretettel: Noémi

  7. Kedves Kitti és Tibor!

    Köszönöm az olvasást. Bizony nem könnyű, mert nem mindenki ilyen jóindulatú, mint Katinka néni, de legnehezebb mégiscsak a családnak lehet.

    Szeretettel: Rita(f)(f)

  8. Kedves Rita !
    Hasonló családokat látogatni gondolom nem lehet valami kellemes
    és aki ilyen munkát végez az minden elismerést megérdemel
    Tetszett a történet
    szeretettel gratulálok
    Tibor

  9. Kedves Rita!

    Anyósom is hasonló betegségben szenvedett, mint Katinka néni. "Kemény" hat évünk volt mellette, sok-sok türelemmel, egészségesen egy tüneményes asszony volt.
    Történetedet olvasva úgy érzem, Katinka néni is nagyon szeretni való, kedves asszonyka lehetett a betegsége előtt. Én úgy tapasztaltam anyósomnál, hogy időnként voltak tiszta pillanatai (percei) olyankor olyan volt mint régen.
    Írásodhoz szeretettel gratulálok(f)Kata

  10. Kedves Éva!

    Köszönöm az olvasást. Senkit nem ismert meg Katinka néni, a lányát és a fiát sem. Viszont ennek ellenére vagy ettől függetlenül szeretetteljes volt, mindüktől különb.

    Szeretettel: Rita(f)

  11. Kedves Rita! Mindig örömmel olvasom emberközeli írásaidat. Bizony az ilyen betegekhez rengeteg türelem kell, de másként ezt nem is nagyon lehet csinálni. Kicsit humoros is, mikor a néni nem ismeri föl férjét, de az élet már csak ilyen, néha nevetünk, néha sírunk rajta… Szeretettel olvastalak: Éva

Szólj hozzá!