Erdő szimfónia

Nyitány. Az erdei parkolóban állítom le az autót, majd kiszállunk. Csend van. A csendből indulunk, a zene mindig a csenddel kezdődik. Szememmel a kitaposott ösvényt nézem. Add a kezed, és gyere velem, teszünk egy sétát az erdőben.
Adagio. Lassan haladunk az ösvényen, lépteink úgy dobbannak a kavicsokon, mint hatalmas üstdob tompa puffanásai. Jó fogni a kezed, nézd ahogy a pillangó keresztezi utunkat, vékony narancs szárnyai vibrálnak a tavaszi napsütésben. Színek és fények mindenhol, a hegedűk és fuvolák lágyan vezetik elő a témát. Méhek és szárnyas rovarok rajzanak, szerelmi táncban, egymás és a virágok között. Folyamatosan haladunk beljebb és beljebb. Kicsit hűvös van, Kedves, kérlek vedd fel a kardigánodat. Ha felnézel fölöttünk már összeérnek az ágak. Énekes madarak dalolnak az ágakon, ők a szólisták, rigók és poszáták, elképesztő triolák improvizációja mindenfelől. Kis patak folyik mellettünk, csak egy kis csermely, a hullámok boldogan ugrálnak a kavicsokon, allegro non troppo.
– Nézd de csodás – mutatom – amott a fény lágyan beszűrődik a szétnyíló lombok között. Hárfák szólalnak meg lágyan és halk dobpergés.
Végre kiérünk a kis tisztásra, itt a tavacska, ami megkoronázza sétánkat, álljunk meg egy percre. Érezd a harmóniát. Itt a legszebb, vadkacsák és hattyúk úsznak a fodrozódó vizen. Hatalmas fehér habos felhők az égen, szikrázó napsütés, lassan átfogom a derekad és közelebb húzlak. Feltámad a szél, borzolja hajunk. Ellenpont. A Férfi és a Nő.
Most egynek érezem magam a nappal, a széllel, a vízzel, az erdővel és a szeretett Kedvessel, tudatunk összekapcsolódik. Együtt lélegzünk, tetőpont, fényvillanás Forte, Fortissimo! Beledermedünk az álomba és megáll az idő. Szünet.
Harmadik tétel. Allegro. Lassan elindulunk, kéz a kézben, körbe sétáljuk a tavat, szívünk nyolcvanat ver a boldogság ütemére. Tartsd a ritmust, érezd a lüktetést. Jó a sound, csak tovább, haladjunk, Grazioso.
Azon az ösvényen megyünk visszafelé, ahonnan jöttünk. Lent egy sünit veszünk észre – Grave – lassan, nagy zajjal halad az aljnövényzetben. Nagy fekete bogár repül el mellettünk, tenor hangon döngicsél. Csellószóló, a hangnem D dúr vagy inkább A. Jókedvvel galoppozunk, hatnyolcadban. Egy két há\’, négy öt hat.
Utójáték. Visszaértünk a parkolóba, megállunk és egymás felé fordulunk, némán mosolyogva nézzük egymást.
– Szeretlek! – mondom, miközben szívemben egy halk gitár ezüstös húrjai énekelnek.
A zene mindig a csendből indul és a csendbe tér vissza. Elbúcsúzunk az erdőtől.
Kadencia. Az autóban visszafelé, kellemes beszélgetés. Jó volt itt lenni, úgy érezzük ismét gazdagabbak lettünk sok szép emlékkel.