Nem hitte el, hogy újra költöznie kell, egyszerűen utálta. Mérgében olyan erővel ikszelte ki az e-mail ablakot, hogy beletört az egerének egy gombja is. Gyorsan megnézte, hova kell mennie, 230 km-el arrébb, valami napszámos munka miatt, pedig éppen kezdett beilleszkedni. Ebben az indulatban benne volt talán egész életének feszültsége. Áfrának születése pillanatától küzdenie kellett, küzdenie a saját életéért. Elkezdett pakolni és kezébe akadt az újszülött kis babaruhája, amit egyetlen kötelékeként féltve őrzött. Amikor megpillantotta mindig feltört a sok fájdalom és nehézség, amikor végig futott az agyán és a szívén, hogy szülei még a kórházban lemondtak róla, hiszen otthagyták. Egyedül küzdött az életéért, mert olyan szinten volt már újszülötten is heroin addikcióval megáldva, hogy hetekig szoktatták le az orvosok a kis csecsemőt, talán pont ezek a nulladik pillanatban elkövetett embertelen gaztettek sorozata vezetett oda, hogy 25 éve nem tudott megszólalni. Egy árva szót sem beszélt. Még a nevét is a kórházban kapta a nővérektől, Áfra, annyit tesz afrikai nő.
Másnapra össze is pakolta összes holmiját, 1 bőröndbe és egy hátizsákba bele is fért mindene és várta az őt felkaroló alapítvány sofőrjét, hogy jöjjön érte. Nem szeretett költözni, mert így még beilleszkedésének a minimális esélye sem volt meg, de valahogy minden lakhely váltás reménnyel kecsegtette, hátha most jobb lesz, hátha most maradhat, hátha most nem egyedül kell \”élnie\” egy 20 négyzetméteres lakásban.
Útközben Áfra a tájat csodálta, csodálatos hegyes vidéken keresztül vezetett az útja, a sofőrrel nem beszélgetett, valószínűleg nem tudott jelelni, de Áfra is utálta a kommunikációnak ezt a formáját használni, inkább rajzolt, vagy írt.
Megérkeztek, már-már utálatát legyőzve kíváncsian szállt ki az autóból, sokszor álmodozott róla, hogy egy hegyvidéki kis faluban éljen és most itt van. Hála született meg a szívében és el is határozta, hogy esti imájában ennek a hálának helyet ad.
– Süket is vagy, vagy csak néma? – Hangzott a sofőr goromba megjegyzése türelmetlenkedésében.
– Hagyja már azt a szegény lányt, majd én felkísérem, maga mehet! – Áfra szállásadója törte meg a gorombaságot.
A lány rámosolygott az idős hölgyre, fogta a holmiját és követte őt a gyönyörűen előkészített kis tetőtéri szobájába, mint egy igazi királylány-lak úgy volt berendezve. Nem is mert belegondolni, hogy Ő ezentúl tényleg itt élhet és már félt attól a pillanattól, hogy el kell innen mennie egyszer. A hölgy hagyott neki időt a kipakolásra, elmondta, hogy jelelni sajnos nem tud, de elkezdte már tanulni, valamint, hogy érezze otthon magát és bármire szüksége van csak szóljon bátran, dolgozni holnaptól tud. Áfra csak állt papírt keresett, amire leírhatná, hogy mennyire köszöni, de annak híján csak megölelte szállásadóját.
Másnap Áfra dolgozni ment, nem volt nehéz munka, kukoricacímerezés. Végre nem valami sötét kis irodában kellett papírokat tologatnia, hanem kint lehetett a levegőn, fürdőzhetett a napfényben. Talán azt merte hinni, hogy itt boldog lesz. Este kimerült volt, de egy üzenetet hagyott cetlin. Read asszony boldogan olvasta a neki hagyott kérdést és mosolyogva konstatálta, hogy vasárnap Áfra megy vele templomba. Persze a lány ezt így nem jelentette volna ki soha, inkább engedélyt kért rá.
Két dolgos munkanap után – mert a szombat nem volt mindig pihenőnap – Végre elérkezett a vasárnap, Áfra nagyon várta, mert szeretett templomba járni, szerette Istent és mélyen hívő volt, mindannak ellenére, hogy mennyire küzdelmes élete volt, de gondolta, hogy csak eddig. Egyébként is a nehezebb sorsúak a kevesebbért is hálásabbak.
A templom látványától elakadt a szava, gyönyörű volt, hófehér magas, letisztult, tágas. Gyönyörű, beléptek és elkezdődött az istentisztelet. Áfra úszott a boldogságban, kitudja mióta először. Az összes éneket ismerte kívülről, az élet iróniája, hogy sosem énekelhette. Az igehirdetést is magáénak érezte, nagyon közel állt hozzá Mózes története.
Read asszony az istentisztelet végén mindig szóba elegyedett a gyülekezet más tagjaival, fiatalokkal, idősebbekkel, zárt közösség volt. Áfra türelmesen várta, miközben őt pont róla kérdezgették.
– Honnan jött?
– Meddig marad?
– Nem zavar, hogy fekete?
– Szerinted Ő a mi istentiszteletünkre való, tetszik ez Istennek?
Read asszony szó nélkül hagyta a goromba kérdéseket és bőszülten távozott a templomból, gondolta, hogy ez a lelki alkalom aztán megérte az időt.
Áfra fél füllel hallotta a kérdéseket, de mindketten úgy tettek, mintha semmit sem történt volna.
A hét közepe felé, amikor a kukoricásban dolgozott Áfra, három fiatal ember látogatta meg és nyomatékosan megkérték, ne jöjjön többet templomba, mert nem látják szívesen és Isten sem látja ott szívesen. Áfra nem szólt egy szót sem – nem mintha tudott volna -.
Összetörve hajtotta álomra a fejét, valahol egy tündérmese ért számára véget ma délután, majd eljött a hétvége. Read asszony vasárnap reggel már templomba készülődött és feltűnt neki, hogy Áfra sehol sincs, ezért bekopogott hozzá, a lány az ágyában ülve zokogott és leírta a történteket az asszonynak, aki felháborodott az olvasottakon és rá parancsolt a lányra, hogy készüljön, mert mennek. Mindketten.
Megvető tekintetek és lenéző megjegyzések kísérték megérkezésüket, amikor beléptek Isten házába, de Áfra megint csak hálás volt, hogy itt lehet. Furcsa érzés volt neki, hogy valaki kiállt mellette, ezt nem tapasztalta élete során sokszor. Az alkalom végeztével beszélgetés és köszönés nélkül távoztak a templomból.
Több napos zuhogó eső következett a hegyvidéki kisvárosban, Áfra nem tudott dolgozni otthon töltötték a napokat kettesben, sokat kommunikáltak, elmesélte a lány az életét, Read asszony nagyon megkedvelte és vigasztalta.
– Tudod Áfra, az emberek sokszor nem viselkednek bölcsként és emberként, de ez nem szabad, hogy hatással legyen Rád, te Isten egy gyönyörű gyermeke vagy, akit láthatóan nagyon szeret.
Áfra nyugalmat érzett magában és megkönnyebbülést, lehet, hogy nem csak törődnek vele, de végre valaki szereti is, először életében? Megölelte Read asszonyt és boltba indult, ilyenkor mindig Read asszony írt egy listát, amit Áfra csak átnyújtott a boltosnak.
Boldogan ment bevásárolni, ilyenkor mindig azt érezte, hogy kicsit ő maga is gondolkodhat, viszonozhatja azt a sok jót, amit ilyen rövid idő alatt itt kapott.
A boltból visszafele jövet egy autó állt meg mellette, amibe berángatta ugyanaz a három fiatalember, akik pár napja már meglátogatták a kukoricásban.
Kivitték a város szélére, és ütni vágni kezdték. Közben azt ordibálták, hogy megmondtuk, hogy ne gyere a templomunkba többet! A lány nem tudott segítségért kiállítani, de valószínűleg nem is hallotta volna senki a zuhogó esőben, mintha közben Isten sírt volna a történtek láttán. A védtelen lány összegömbölyödve tűrte és várta a végét, nem ez volt az első, hogy bántalmazták és közben imádkozott. Már végeztek a fiatalemberek, de az egyikük még visszafordult egy jó nagy rúgás kedvéért, amitől Áfra lezuhant a hegyvidékes domb oldalán, vére nyomott hagyott az ott heverő sziklákon és akkor abban az utolsó imában, kilehelte a lelkét.