EGY LEGENDÁS PEDAGÓGUS EMLÉKÉRE

EGY LEGENDÁS PEDAGÓGUS EMLÉKÉRE
ERDŐS ALBIN, A LATIN TANÁR

1961-ben nagy bizakodással megkezdtük középiskolai tanulmányainkat a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban.
Bátyám, dr.Csató Kárly osztályfőnöke Erdős Albin bácsi tanította a latin nyelvet és irodalmat. Mi kizárólag a latinos osztályba ( I./C.) kértük a felvételünket, több balatonszárszói általános iskolai osztálytársunkkal, barátunkkal egyetemben.
Szerencsére ez sikerült is.
Erdős Albin nagyon szigorú ember volt, a maga száz kilójával, valaha birkózott. Akkoriban még Zamárdiban lakott, ugyanazzal a reggeli vonattal jött Siófokra, mint mi. A siófoki vasútállomáson fel kellett sorakoznunk, és így együtt mentünk az iskoláig minden nap, Fejünkön a gimnázium egyensapkája, a szép balatoni jelvénnyel.
Albin bácsi nem tűrt semmilyen lazaságot. Ő volt egyben a gimnáziumi menza vezetője is.
Ott is sorakoznunk kellett a folyóson, ebédidőben. Ha valaki feljebb akart furakodni a sorban, ő azonnal észre vette. Az illető büntetésként még hátrébb került a várakozók sorában!.
A középiskolai menzán akkoriban egyébként nagyon jól, háziasan főztek a szakácsnők.
Viszont volt bőven argentin marhahús, nálunk abban az időben valahogyan hiánycikk volt a magyar marhahús, ezért a messzi Dél_Amerikában található országból importálták.
Fagyasztva, nagy fehér géppel betekerve hozták hűtőhajóval és kocsikkal. No, persze azért vígan elfogyasztottuk a belőle készült jó pörköltet.
A magyar marhahús persze finomabb volt, különösen, amit Novotny bácsi, a balatonszárszói féllábú hentes vágott le és a Balaton jegéből vágott jégdarabokon hűtöttek, a nádtetős jégveremben.
Albin bácsi, amikor mérges volt, rázta hatalmas kulcscsomóját.
Amikor latin órára bejött a tanterembe,az íróasztalra, a katedrára dobta ezt a kulcscsomót.
\”Vigan megyünk tönkre – írta Arany János, mondtam én!\”
Vagy máskor: \”Rövid és nehéz az élet- írta Arany János, mondtam én!- felkiáltással.
A gimnáziumi menzán minden héten más osztály szolgálta fel az ételt, jutalmul megkaptuk a zöldséget, a főtt húst és velős csontot, amikor húsleves készült ebédre. Vagyis igazi finomságokat.
Egyszer az egyik gyerek megbotlott az asztalnál és a nyakunk közé borította a forró gulyáslevest. Nos, \”szépen\” néztünk ki utána.
A latin órákat személy szerint én nagyon szerettem. Szerencsénk volt, hogy Albin bácsi személyében egy ilyen szigorú, de emberséges, nagy tudású, kiváló tanárt kaptunk! Ugyanis a latin nyelvet csak így lehet elsajátítani.
Tavaly már az 52 éves érettségi találkozónkon vettem részt, de elmondhatom, hogy még mindig tudom a főné- és igeragozásokat, a közmondásokat, szállóigéket,( proverbia, sententia), a memoritereket ( Catullus, Horatius, Ovidius, Vergilius, Cicero, Cato stb.) A Phedrus, Esopus
tanmeséket ( Lupus et agnus, Rana rupta est bos, Vulpes et ciconia stb.)
\” Levegőt be, terrát ki (terra,ae= föld ( singularis genitivus.)\”! így szólított fel bennünket a gyors főnév ragozásra. Ez azt jelentette, hogy pillanatok alatt, hibátlanul persze el kellett ragozni a terrát egyes és többes számban (singularis és pluralis).
A múlt időket is nagyon kellett tudnunk, ebből pedig van néhány a latin nyelvben.
A felelésre kihívottaknak így szólt sztentori hangján: \”Na édes fiam, lányom mond meg nékem
a praesens imperfectum indicativi activit! No gyorsan, gyorsan! Vagy nem
tudod! No, akkor \”Doszvi danyija\”! (viszontlátásta!) Albin bácsi orosz órákon is helyettesített, beugró tanárként.
Ilyenkor akkora egyest írt be naplóba, hogy még négy kockát is átütött!

\”ELMEGY A DISZNÓ A SAJÁT ÖLÉSÉRE\”

Erdős Albin bácsi a II. világháborúban, Tibilisziben volt hadifogságban. Erről is sokat mesélt nekünk. A hadifogságban megtanult oroszul is.
Ő volt az a középiskolai tanár, akinél egy latin órán belül akár három ötöst, vagy egyest is lehetett kapni.
Erdős Albin tanár úr nagyon szerette a jó ételeket és az italokat. Ezzel persze nem volt egyedül Siófokon.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Bátyámtól, dr.Csató Károlytól már sokat hallottam Albin bácsiról, mielőtt még én is megkezdtem volna középiskolai tanulmányaimat.
Bátyám 1955-1959. között volt a Perczel Mór Gimnázium tanulója. A B osztályba járt, amelynek Erdős Albin volt az osztályfőnöke.
Csepeli Attila is mesélt nekem ilyen eseményekről, aki Bátyám osztálytársa volt
Ugyancsak Bartos Gábor, és annak öccse, Bartos László, az én osztálytársam, aki azután később kiváló idegsebész osztályvezető kórházi főorvos lett.
Ez akkoriban még tiszta fiú osztály volt. Én 1961-1965, között már koedukált osztályban tanulhatta, szerencsére. Ugyanis lányok nélkül, elég nehéz és sivár az élet!
Nagyon sok történetet hallottam Karcsi bátyámtól a disznóvágásokról. Mivel főleg falusi gyerekek jártak az osztályba, így szinte mindenkinél volt télen disznóölés. Néhány családban több alkalommal is megtörtént ez.
Nos, ilyenkor illett kóstolót vinni az osztálynak.
Albin bácsi mindig kisorsolta, hogy kié legyen a kóstoló. Természetesen a sorsolás után közösen elfogyasztották a finomságokat, a hurkát, kolbászt, disznósajtot és tepertőt.
Ilyenkor a lurkók megúszták a felelést.
Télen több alkalommal is kért felmentést a tanítási nap alól egy gyerek.
Mikor már a hatodik alkalommal nem jött iskolába, Albin bácsi gyanút fogott és megkérdezte, hogy hányszor vágtok még malacot?
Persze az illető tanuló arra mindig nagyon vigyázott, hogy minden alkalommal hozzon magával másnap kóstolót az osztályba ( a rokonságban gyakran vágtak disznót, így tudott hozni belőle kóstolót).
Tehát ez egyáltalán ne volt nehéz, hiszen a rokonok, a szomszédok is vágtak disznót többször, és ők is adtak kóstolót az említett tanuló családjának. Akkoriban ez így volt szokás. Szerintem faluhelyen még most is így dívik.
Amikor mi jártunk a gimibe, mi is vittünk kóstolót a latin órákra, főleg a kötcseiek ( a későbbi kiváló mezőgazdászok: Fenyvesi Henrik, a nagy hírű balatonszárszói termelőszövetkezet elnöke, országgyűlési képviselő; Reichert Zoltán, a közös gazdaság főmezőgazdásza; a teleki születésű Szende László pedig növényvédelmi szakmérnökként tevékenykedett
Balatonszárszón (Sajnos Szende László és Reichert Zoltán barátunk már az égi barázdákat műveli.)
Ők demizsonban jó kis kötcsei fehér és vörösbort is hoztak kiváló tanárunknak.
Albin bácsitól származik a jókedvű , híres mondás a kolbászról: \”Elejét rágod, a végét nem látod!\”, \”Vége, hossza egyenlő legyen!\”
Felejthetetlen tanárunkról, akinek a komoly latin tudásunkat köszönhetjük, számtalanszor megemlékezünk.
Hogyan is tanította nekünk a gerundiumot és a gerundivumot: \”Elmegy a disznó a saját ölésére…\”
Dr. Dudás Károly balatonkiliti író barátom is számos írásában megemlékezett Albin bácsiról.Neki az osztályfőnöke volt Erdős Albin 1967-71. között. A Magyar szó a tajgában című regényében is szó van Albin bácsiról.
Hála és köszönet Albin bácsinak a polihisztornak ( a latinon kívül földrajzot, biológiát is tanított, de helyettesített orosz, magyar és történelem, sőt még matek órán is).
Neki köszönhetem, hogy a latin után az olasz nyelvvel is megbarátkoztam.

TERMET NEVEZTEK EL RÓLA A GIMNÁZIUMBAN

Nem véletlen, hogy a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban immár egy terem is az Erdős Albin nevet viseli!
Ilyen tanárokra lenne ma is szükség a középiskolákban! Eddig megjelent könyveimben számos esetben felidéztem felejthetetlen alakját.
A latin nyelv ismerete nekem nagyon lényeges ma is. Büszke vagyok arra, hogy megszereztem a latinos műveltséget. Utána az olasz nyelvet is megtanultam. Szerencsére a latin után sokkal könnyebb elsajátítani.
Amíg élek birtokolom ezt a tudást. Osztálytársaim: dr.Gamauf András, dr. Bartos László, dr. Tóth Jenő, dr.Mencz Zsuzsanna, dr.Széjbély Ernő, dr.Szakács László, Kövecses László, dr. Győrfi István, dr,Balogh László, dr. Zsolnai László, Németh György,a Cicero is kiváló latinosok voltak. Azonban a többi osztálytársam is sokat profitált a középiskolában szerzett klasszikus tudás által. /Dömsödi Ferenc, Pajor Árpád, Szincsák Margit, László Mária, Fenyvesi Henrik, Reichert Zoltán, Szende László,, Pongor Márta, Blényesi Anna. Dónucz Margit, Ódor Attila, Palaczkos Zoltán, Franczia Mária, Solti Veronika, Sajni Katalin, Horvátovics Magdolna, Vörös György és még sorolhatnám tovább a neveket…)
Szerencsére most már van kinek átadni a latin ismereteimet. Kilenc éves , kedves unokám, Csoknyai Nikolett nagyon érdeklődik a latin nyelv és irodalom iránt. Eddig megjelent könyveimben olvasta a latin idézeteket. Tavaly a nyári szünidőben már megtanult vagy húsz latin szót. Ezeket időnként újból átvesszük és újakat tanulunk hozzá. A főnév- és igeragozás már egy későbbi feladat lesz.
Mivel még nem tanult egyetlen idegen nyelvet sem (nemsokára angolul tanul majd az általános iskolában), később hasznára válhat a latin.
Amikor a földet mutatom, már mondja is, hogy terra, a fánál, hogy arbor és így tovább…. Sőt úgy mondja: terra,-ae, arbor,- is.
Vagyis tudja a singularis genitivusát is a szónak.
\”Terra Italia, paeninsula magna, in Europa est.\” Nekünk ez volt az első latin mondat anno a nyelvkönyvünkben, 1961-ben. Ez magyarul annyit jelenti: Itália egy nagy félsziget, Európában van.
Akik állítólag manapság latint tanulnak, vagy tanultak (sajnos nagyon kevesen vannak), tőlük megszoktam kérdezni, hogy mi az első mondat a latin nyelvkönyvben? Nem tudták a választ! Pedig ez az, amit néhány sorral feljebb leírtam.
Azonban lehetséges, hogy már más tankönyvet használnak. Viszont. akkor is le kellene tudni fordítaniuk a mondatot. Azután beszéljünk Catullusról, Horatiusról, Ovidiusról, Vergiliusról, a kiváló szónok Ciceróról, és a nagy római történetíróról Tacitusról, avagy a nagyszerű római államférfiról, drámaíróról, filozófusról, pedagógusról, esztétáról, Senecáról.
\”Historia est magistra vitae!\” ( A történelem az élet tanítómestere!) Ez az első proverbia (közmondás) a latin nyelvkönyvben.
Lehetne tovább folytatni, számtalanul, a bölcsebbnél bölcsebb közmondásokat, szállóigéket.
Még néhány történetet megosztok a kedves olvasóval Erdős Albin, latin tanárunkkal kapcsolatosan.
Mivel kedves latin tanárunknak a gimnáziumban rengeteg elfoglaltsága volt, így nem mindig ért be pontosan az óra kezdetére. Azonban a fegyelem természetesen adott volt, ez azt jelentette, hogy mindig megbízott egy jó latinos tanulót: addig amíg ő nem ér be az órára, akkor sem teljen hiába az idő. Ilyenkor a nyitott tantermi ajtó előtt az osztály kórusban mondta az igeragozást: laudabam, laudabas…, bo, bis, bit , bimus bitis,, bunt stb.
Még a légy zümmögését is meg lehetett hallani, olyan csendben vártuk a tanárunkat…
Most az ilyen sajnos már elképzelhetetlen lenne egy középiskolában. Pedig a mi osztályunkban, a C-ben ötvenketten voltunk….
Egy mai tanár hátast dobna, ha ennyi tanulót találna az osztályteremben.
Persze a diákok sem olyanok már, mint amilyenek mi voltunk.
Én is tanítottam hat évig a székesfehérvári Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskolában, az újságíró szakon.
Tanulóim már érettségizettek voltak és két évet töltöttek el nappali tagozaton az iskolapadban, az OKJ-s képzés során.
Nálam azonban akkor is fegyelem volt, és mégis szerettek a diákjaim. Néhányukkal most is rendszeresen tartom a kapcsolatot.
Sajnos sok helyen nincs már fegyelem, a tanárnak sincs szinte semmi eszköze, ahhoz, hogy fegyelmet tartson (tisztelet a kivételnek!) És ez borzasztó nagy hiba és baj. Hová jutunk így? Csak a káoszba és a rendetlenségbe.
Ezért nagy tisztelettel és elismeréssel kell szólnunk a mi tanárainkról, különösen Erdős Albinról, de osztályfőnökünkről, Dávid Tiborról; a történelem tanárunkról, Zugor Pálról; orosz tanárunkról, Fitos Gyuláné Editkéről; magyar tanárunkról Beró Pálnéról; tornatanárunkról, Koltai Istvánról és feleségéről, Gizikéről; matematika oktatónról, Bartha Tiborné Borikáról, a földrajz szakos Papp Lászlóról és a többiekről.
Emberséget, tisztességet tanulhattunk tőlük és persze átadták nekünk a tudásukat is.
Ez tehát az arany középút egyik megtalálása a részünkről.
Mi pedig persze élni tudtunk ezzel a tudással, később továbbfejlesztve, kibővítve a látottakat és hallottakat
Ezt bizonyítja a 26 kitűnő és jeles érettségi vizsga, az utána megszerzett számos doktori és egyéb egyetemi, főiskolai diploma.

LATIN KÜLÖNÓRÁK ÉS PHILIPPI

A latin nyelv és irodalomból a gyengén tanulók különórára járhattak Albin bácsihoz.
A latin órák során, ha a különórára járó diák nem tudta a feladatát, akkor Erdős Albin nagyon mérges lett.
Dezső barátunkat egyszer kihívta felelni. Az egyik olvasmányunk mondatát kellett lefordítania. De ő csak egyetlen sort tanult meg belőle, de pechjére, nem az a mondat jutott neki. (\” Pedig arra számítottam\” – mondta a felelés után.)
Albin bácsi sztentori hangján megszólalt: \”Dezső fiam, hülye vagy te, azonnal menj a helyedre! Beírok egy egyeset. Majd találkozunk Philippinél!\”

Dezső megszégyenülten kullogott vissza a padsorba.
Nos, nem az egykori sorsdöntő római csata, amely Philippinél zajlott , helyszínére várta természetesen Albin bácsi a leszerepelt diákot, hanem az irodájába.
Nos, nem volt éppen kedvező jel, ha Albin bácsival itt kellett találkozni..
Persze ezeket a történeteket csak a tetthelyre invitált osztálytársaimtól tudom. Mivel én a négy év alatt mindig jeles voltam latin nyelv és irodalomból, így természetesen nekem nem kellett tiszteletemet tennem a baljós helyen.
Az biztos, hogy ilyenkor jól leteremtette és megdorgálta tanárunk a hanyag diákokat.
A feleléseket is nagyon nehéz volt kiszámítani a latin órákon. Albin bácsi felütötte naplót, és ahol kinyílt, az azon a lapon szerepelőket hívta ki.
Hiába felelt valaki már az előző órán, attól függetlenül még számíthatott egy újabb megmérettetésre más alkalommal is.
A latin szavakat általában nem szokta kikérdezni. Néha azonban, mint derült égből a villámcsapás, a kihívottaktól az éppen esedékes, legutóbb tanult szavak iránt érdeklődött makacsul. Nos, nem kis riadalmat okozva ezzel.
Tehát lett is ebből nagy bukta, meg jó néhány egyes osztályzat, avagy karó.
Azután jött a főnév és igeragozás, a szöveg fordítás . Egy latin órán belül akár három ötöst, vagy pedig egyest is lehetett kiérdemelni. Így egy-egy félében elég sok osztályzatot kaptunk.
Általában azonban mindig az egész éves anyagból kérdezett. Értelemszerűen elsőben az egyéves, a negyedikben pedig már a négyéves anyagot kellett tudnunk!
Nos, valószínűleg ezért volt jó az osztályunk, mert szinte mindenki valamilyen szinten tudta az anyagot. Elégségesen, közepesen, jól, vagy pedig kiválóan.
Bejött az órára és szokásához híven Arany Jánostól idézett: \”Repül a nehéz kő/ Ki tudja hol áll meg/ kit hogyan talál el!\” (Arany János:Toldi).
Ez azt jelentette, hogy hamarosan tömeges feleltetés következik! Egy egész padsort kihívott egyszerre.
. Röpködtek a kérdések és az érdemjegyek.
Ilyen tanár és ember volt Erdős Albin.
Hirtelen haragja, amilyen gyorsan jött,, ugyanolyan gyorsan el is szállt!
Nagyokat derült, amikor valaki hülyeséget felelt, összecserélte a közmondásokat és a a szállóigéket. Például amikor egy szövegben említett két különböző idézetet.. ( A vezérek hajóra szálltak, a csillagok hihetetlen sebességgel keringenek a Nap körül).= Stellae incredibili cum celeritate circa solem moventur. Ez persze már egy másik szállóige volt, semmi köze nem volt a hajóra szálláshoz.
És még lehetne tovább folytatni a történeteket……

“EGY LEGENDÁS PEDAGÓGUS EMLÉKÉRE” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!