EGY KIS GYŐRI ANZIKSZ

A Győr-Sopron Megyei Állami Építőipari Vállalat műszaki könyvtárosaként rendszeresen publikáltam az Építő című újságban, a Jövendő című havilapban és a Kisalföld című megyei napilapban is
Lovasberényből Győrbe mentem dolgozni. Győri időszakomban befejeztem a főiskolát, népművelő-könyvtáros diplomát szereztem.
1972 elején Lónyai Sándor, a Kisalföld főszerkesztője felhívott telefonon, hogy lehetőségem volna újságíró-gyakornokként a laphoz kerülni. Mivel már középiskolás koromban elhatároztam, hogy főállású újságíró leszek, kapva kaptam az ajánlaton. Tulajdonképpen már 1963-tól folyamatosan publikáltam a Somogyi Ifjúság című havilapban, a Somogyi Néplap című megyei napilapban, és az országos Magyar Ifjúságban. Győrben is folytattam ezt a tevékenységemet.
Havi jövedelmem azonban a Kisalföldhöz kerülve sajnos sokkal evesebb lett. Az újságíró gyakornokoknak akkor havi 1800,- forint volt a fizetése. Az építőknél ebben többet kerestem, pontosan havi ötszáz forinttal. Németh Endrével, aki szintén a vállaltnál dolgozott, mégis vállaltuk a gyakornoki státuszt. Tehát január 16-ától a Kisalföld főállású gyakornokai lettünk. Én a belpolitikai rovatban kaptam helyet, Endre pedig a mezőgazdaságiban.
Rovatvezetőm Sindulár Anna volt. Győrött a gyakornokoknak nem volt éppen könnyű az életük, először napokig csak mínuszos és címes híreket írhattunk. De legalább megtanultuk a szakmai alapjait, nem úgy mint a mai újdonászok
Bálint Géza bácsi, a pipás olvasószerkesztő, piros tintával, mártogatós tollal javította a munkatársak kéziratait. Szépen kidekorálta némelyiket (Géza bácsi magyar-történelem szakos középiskolai tanár volt civilben előtte!), úgyhogy újra kellett gépeltetni. Ekkor még nem gondoltuk volna, hogy húsz év múlva már megjelennek a számítógépek a szerkesztőségekben.
A szerkesztőségben dolgozott Szapudi András főmunkatárs, akinek már könyve is megjelent akkoriban a hansági lápvidék titoktatos emberéről, Hany Istókról. A mezőgazdasági rovat vezetője Pék Imre volt, kiváló munkatársai közé tartozott Pákovics Miklós. Az ipari rovatban dolgozott Csiszka Antal, aki szintén az építőipari vállalattól került a laphoz. A rovat vezetője Jakus Lajosné volt.
A belpolitikai rovatban Imre Bélával kerültem jó kapcsolatba, a tapasztalt hírlapírótól később sokat tanultam. Miután már később a Fejér Megyeri Hírlapnál dolgoztam, a különböző budapesti sajtótájékoztatókon sokszor összefutottam Béla Bátyámmal. Mindig megkérdezte, hogy vagyok, mi a helyzet Székesfehérváron?
Egy idő után kértem az áthelyezésemet a mezőgazdasági rovatba, ahol jó volt a kollektív szellem és a műhelymunka. Pék Imre ebben segített.
Ebben a rovatban sokkal jobban éreztem magam, hagytak dolgozni. Sokat jártunk vidékre, és ontottuk a cikkeket. Nagy volt a követelmény, minimum 32 flekket kellett írni havonta, és csak a megjelent írások számítottak bele a teljesítménybe. A normán felüli munkáért mozgó bér járt. Közben Hérics Lajos, a Jövendő főszerkesztője még több munkát bízott rám, a Pék Imre, Kulcsár László szerkesztette üzemi lapokban (Szövetség, MOTIM Híradó) is megjelentek írásaim, így végre behoztam a kezdeti jövedelem kiesésemet, veszteségemet, sőt már pozitív hozamon lett.
A féléves gyakornoki idő után a Magyar Újságíró Szövetség Népköztársaság 101. szám alatti (ma Andrássy út) székházában a Felvételi és Minősítő Bizottság előtt vizsgát kellett tenni a gyakornokoknak (írásbeli és szóbeli). Ha valakinek nem sikerült, akkor annak a munkaszerződését nem hosszabbította meg a lapkiadó vállalat igazgatója.
A sikeres vizsga után újságíró munkatársi minősítést kaptunk és felvételt nyertünk a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájára. A Kisalföldnél határozatlan idejű munkaszerződést kaptam, a határozott helyett, és fizetésemet havi 300 forinttal megemelték.
A munkatárs már magasabb besorolás, mint a gyakornoki, a hierarchiában tehát feljebb kerültünk Németh Endrével a szerkesztőségben.
A kulturális rovatot Gárdonyi Béla vezette, másodállásban ő szerkesztette az Építő című vállalati újságot is Rigó János (az MTI győri szerkesztőségében dolgozott főállásban) után. Továbbra is rendszeresen publikáltam volt vállalatom üzemi lapjában. Gáldonyi Béla pedig a Pedagógiai Intézet továbbtanulással foglalkozó újságjának volt a szerkesztője, ő is többször felkért cikkek írására. Elmondhatom tehát, egyáltalán nem unatkoztam, munka akadt bőven, persze csak ha valaki akart is mellékesen dolgozni.
Ugyanis, ha valaki határidőre, lapzártáig nem készítette el a kért cikket, akkor legközelebb már biztosan nem kérte fel írásra az illetékes szerkesztő. Nos velem ilyen sohasem fordult elő! Mindig megírtam a kért témájú cikket, még ha ez már a késő esti, vagy akár a hajnali órákba is nyúlt. Csak így lehetett pluszjövedelemhez jutni. Az ember az idő múlásával egyre nagyobb ismeretségre tett szert Budapesten is, különösen az egyéves újságíró iskolai tanulmányaim során.
Rendszeresen publikáltam a Szabad Föld című színvonalas országos, igen nagy példányszámú hetilapban is. Szüleimnek Balatonszárszón járt a hetilap, így Géza bátyámmal, és a községbeliekkel együtt olvashatták az írásaimat. Amikor haza mentem, mindig szóltak is, hogy látták az éppen aktuális cikkemet és persze el is olvasták.
Mellesleg a Szabad Föld az átlagosnál nagyobb honoráriumot fizetett a megjelent írásokért.
Németh Endrével szerzőpárosban is publikáltunk az országos hetilapban. Itt a vidéki riportokat, tudósításokat, portrékat nagyon szerették. Mivel a mezőgazdasági rovatban sokat jártuk Győr-Sopron-Moson megye tájait, így volt bőven lehetőségünk jó témákat találni és azokat feldolgozni.
Jó barátságba kerültem Ér László tervező,- és tördelőszerkesztővel, aki igen jó szakember volt, ő dolgozta ki a Kisalföld tulajdonképpeni arculatát. Késő este mindig átment a nyomdába, sokszor vele tartottam és megtanultam sok mindent a lapzárta tennivalóiból.
A Széchényi Nyomdában dolgozott Csiszár László nyomdász, szedő, aki azután később a könyvkészítő csoport vezetője lett. Abban az időben nagyon sok könyv készült a győri nyomdában, a napilap nyomtatása mellett.
Érdekesség, hogy jóval később Csiszár László lett könyveim tervező,- ás tördelőszerkesztője.
Már hét könyvet készített nekem (most dolgozik már a nyolcadikon!), kiválóan, a színes védőborítókat is ő tervezte hozzá. Azon kívül az általam szerkesztett több könyvet is ő tördelte és gondozta, szerkesztette. A nyomtatást a győri Oxygen Press végezte, végzi jó minőségben, minden alkalommal.
Juhász István barátom halála után Laci tördeli a Fejér Megyei Polgárőr Híradó című időszaki lapot, amelynek én vagyok a főszerkesztője.
Jól együtt tudunk dolgozni,
A győri nyomdában az 1970-es évek elején megvártam a lap első példányainak a kinyomását is, igen jó érzés volt a friss, nyomdaillatú napilapot kézbe venni a gyártósorról, különösen, ha az aznapi számban saját írásom is megjelent
Először még újdonság, amikor az ember kinyomtatva látja a saját nevét a cikk alatt. Később azután megszokottá válik, különösen, ha már évtizedeket eltölt a szakmában.
Életemben rengeteg újságcikket, tanulmányt írtam. Biztosan több ezerre rúgna a számuk, de hát ezt pontosan ki tudja nyomon követni? Először még gyűjtöttem a lapszámokat, utána pedig a kivágott írásokat. Egy idő után azonban ez már okafogyottá válik. A lakásban nincs is elegendő hely az ilyen gyűjteményre.
Karcsi bátyám a Szárszóról jöttem című könyvében megemlíti, hogy mázsaszámra gyűjtöttem a könyveket és az újságokat. Elég szép könyvtárat hoztam össze lakásunkban az évtizedek alatt, amely jelentős kulturális értékkel bír. Nem beszélve arról, hogy a ma kiadott regények, ismeretterjesztő könyvek, lexikonok, kézikönyvek milyen sokba kerülnek.
Visszatérve az újságcikkekhez, a pincében azért összegyűjtöttem belőlük egy nagy papírdobozra valót. A könyvek, az újságok, a különböző adathordozók szeretete azt hiszem egészen a halálomig megmarad.
A Kisalföld szerkesztőségében két évig dolgoztam. Németh Endre barátommal egyetemben ezt a lapot tartjuk tanítómesterünknek! Abban az időben az ország egyik legjobb, legszínvonalasabb vidéki napilapjának tartották.
Biztosan tovább is maradok, ha közben nem ismerem meg a tősgyökeres székesfehérvári dr.Varga Zsuzsanna jogászt, aki hamarosan a feleségem lett.
Hamar Imre főszerkesztő-helyettes egy kicsit zokon is vette, amikor házasságkötésünk után, 1973 novemberében bejelentettem, hogy minden bizonnyal hamarosan Székesfehérvárra költözöm. Imre is nemsokára Veszprémbe távozott, az ottani Napló főszerkesztő-helyettese lett. Az 1990-es évek közepén újra együtt dolgoztam vele a veszprémi Pannon Napló szerkesztőségében. Szapudi Bandi Siófokra került, a Somogyi Néplap ottani szerkesztőségét vezette.
A rendszerváltás környékén azután nagyon sokan távoztak a Kisalföldtől, kipróbálva, hogy milyen más, úgynevezett független lapnál dolgozni, közéjük tartozott Német Endre, Pákovics Miklós, Varga Lajos.
Pék Imre még az 1970-es években a győri Richards Finomposztógyár lapjának, a Vetélőnek a felelős szerkesztője, dr. Tóth Katalin, pedig az Építő szerkesztője lett. A Fejér Megyei Hírlaphoz való távozásom után is még évekig írtam a Vetélőbe és az Építőbe is.
1974. január 15-én érzékeny búcsút vettem a győri Kisalföld Szerkesztőségétől, a vezetőségtől és a munkatársaktól.
Jó tanulóhely volt ez a szerkesztőség, örülök neki, hogy hivatásos újságírói pályámat itt kezdhettem meg.
Sokat köszönhetek kollégáimnak, a többi között Bálint Gézának, Ér Lászlónak, Hamar Imrének, Pék Imrének, Szapudi Andrásnak, Pákovics Miklósnak, Németh Endrének, Imre Bélának, Gárdonyi Bélának, Maróti Zsuzsának, Hérics Lajosnak, Tóth Katalinnak, Novákné Magdinak, Szűk Ödönnek. Lehet, hogy valakit kihagytam, az nem szándékosan történt,
Helyemre Varga Lajos szanyi pedagógust vették fel, ő örökölte íróasztalomat és az írógépemet.
Több győri kollégámmal egyébként különböző budapesti eseményeken, sajtótájékoztatókon később is rendszeresen összefutottam, találkoztam.
Németh Endrével együtt jártam a MÚOSZ egyéves újságíró iskolájába, később az Új Hírek című regionális lapnál együtt küzdöttünk. Endre is ma már természetesen nyugdíjas, a győrújbaráti községi lapot szerkeszti, több könyve megjelent neki is már.
Kulcsár Lászlóval, akivel egy szobában dolgoztam a győri szerkesztőségben, rendszeresen tartom a kapcsolatot. Létrehozta az Infóvilág című digitális hírportált, ahol már több írásom megjelent. Megjelent könyveimről is rendszeresen beszámolnak. Laci nemrég kiérdemelte a MÚOSZ rangos életműdíját, az Aranytoll-díjat.
Sajnos több volt győri kollégám már elköltözött az égi ösvényekre: Bálint Géza, Lónyai Sándor, Pék Imre, Hérics Lajos, Ér László, Szapudi András, Rigó János, G.Szabó Mária,
Imre Béla, Gárdonyi Béla, Pethő Lajos.

Szólj hozzá!