Volt egyszer két fiatal.

Volt egyszer két fiatal. Nagyon szerették egymást.
A lány félt a házasságtól, mert nagyon komolyan vette és húzta az időt. Halasztást kért, időt… először azért, mert még csak alig két hete ismerték egymást és meghökkent a fiú lánykérő szavain (szerintem igaza volt)… másodszor pedig azért, mert a fiú elment katonának, és 6 hónap hosszú idő, arra gondolt a lány, hátha a fiú a kimenőjén találkozik valaki mással és elfelejti, hogy már szinte vőlegény… ezt a 6 hónapot pedig, a tanulás mellett a háztartás fortélyainak ellesésére, és főzni, vasalni stb. tanulással töltötte, így készülvén az esküvőre és a házasságra – közben a fiú az egyetlen hosszabb szabadságán, amikor hazajöhetett, nem a lányt kereste meg, hanem azt a leányzót, akivel összeismerkedett a vonaton…

A fiú a lány komoly gondolkodását az újabb ismeretség miatt átértékelte elutasításnak, és… és szó nélkül elhagyta a lányt, egyik napról a másikra.

Teltek, múltak az évek. A lány fájdalmában hozzáment az első kérőjéhez, azzal, ha nem mehetett ahhoz, akit szeretett, akkor mindegy kivel él, nem érdekli – és talán egy kisgyermek megvigasztalja majd.

Több gyermeke is született, iskoláztatásukhoz szükség volt egy számítógépre, testvére meg is lepte eggyel – munkahelyi géppark modernizálásakor a kiárusított régi irodai gépekből.

Egyszer kapott egy telefonhívást: osztálytalálkozó lesz, regisztrálj a facebook-ra te is, hogy téged is elérhessünk… – így kezdte ő is használni a gépet.

A fiú pedig élte az életét. Remekül keresett, jó szakmája volt, így anyagi gondok soha nem gyötörték, (bezzeg a lányt…)

Pár év után megismerkedett valakivel, akiért szó nélkül elhagyta a feleségét, aki annak idején bedobta az ősi női trükköt, de nemlétező kis magzata természetesen a nászúton már elment…

Újabb neje is csak hitegette évekig, ő meg közben felnevelte annak a gyermekét.

Eltelt pár év, egy társaságban ivott a haverokkal, észrevette, hogy a másik asztaltól nagyon nézi egy nő. Erre elkapta a búbánat, hogy miért is ne vegye az adást, hiába nős, idegen gyermeket nevel… és azon az estén szó nélkül elhagyta második nejét is, végleg.

Hármaska özvegy volt egy gyermekkel… teltek-múltak az évek, az új család egyre gyarapodott – de csak anyagilag. Hármaska nem óhajtotta feláldozni karrierjét egy újszülött kedvéért sem, beadagolta férjének, hogy biztos benne van a hiba, azért nem esik teherbe, hiszen ő már szült… viszonyuk úgy nézett ki, véglegesen megromlott, a hatalmas hitvesi ágyról leköltözött inkább egy kis szobába hősünk.

Itt eszébe jutott, hogy pár éve látta a lányt a postán. Csekkeket adott fel, és idegesen pislogott a nagy faliórára – talán etetési idő lehetett, mert kisbabája sírt a babakocsiban, a nagyobbik pedig a karjában szunyókált. Hirtelen ötlettel hívószámot cserélt vele, hogy hamarabb sorra kerüljön, majd elsietett, nem váltott vele néhány szót sem.

Amikor hátranézett, a lány éppen a szemét törölgette – azt gondolta AKKOR, hogy csak a jótett miatt…

Vajon mi lehet vele?

Már többször gondolta, hogy beírja a nevét facebook-on, hátha fenn van ő is – de butaság, biztos nincs ideje ilyesmire, hiszen gyermeke van! – Ezzel a gondolattal hessegette el magától folyton a megkeresés gondolatát. De mi lenne, ha most megpróbálná? Felesége még dolgozik, nevelt lánya iskolában…

Ám szinte még végére sem ért gondolatainak, meglátta a lányt: kedvesen, mosolygósan nézett rá, mint mindig. Szíve nagyot dobbant: képzelődöm talán? Majd a szeme rátévedt kép fölötti szövegre: Kit ismerhetek? Azt hitte, a szíve is kiugrik a helyéből, akkora izgalom fogta el… és a lány… a lány NEM asszonynéven szerepelt, özvegy szegény? Vagy csak elvált?

De erejéből csak egy \”Szia!\” – ennyire futotta…

Azt ígértem, arról írok, 20 felett nem változik az ember – hiába nyújt Isten segítő kezet. Ugyanis a fiú a fénykép megjelenését annak vette.

A lány beleegyezett egy találkozásba.

Úgy beszélgettek, mintha csak tegnap váltak volna el egymástól. A fiú megvallotta neki, hogy ha nem is minden nap, de minden héten gyötörte a bűntudat, amiért úgy elbánt vele annak idején. A lány megbocsátását pedig biztatásnak vélve, következő találkozásukkor megkérte a kezét.

A lány elmorzsolt egy könnycseppet, és ezt válaszolta:

Most még nem válaszolhatok erre a kérdésedre. Azt mondtad, válni szeretnél, mert nem vagytok boldogok egymással. Ha lezártad azt a kapcsolatot, engem csak akkor kérdezz. Még nős ember vagy, nem kérdezhetsz tőlem ilyet! Én tisztán, őszintén szeretem azt, akihez hozzámegyek, és nem azért születtem, hogy válóok legyek! Ilyen áron nem leszek a 4. feleséged, ha már az első nem lehettem… ha valóban el akarsz válni, az a te dolgod, oldd meg, utána kérdezz csak engem erről.

Az ember nem változik.

A fiú, aki mindent megkapott életében, aki szépségével sorra hódította a nőket, a lány komoly, megfontolt válaszát bizonytalannak vélte, \”nem\”-nek értékelte… és soha többé nem találkozott vele.