A drágagyöngy

Összes megtekintés: 155 

Anna árva kislány volt, szülei rég meghaltak. Egyedül lakott egy kis kunyhóban. Beszélgetni senkivel se tudott, mert körülötte mindenki kőbálvánnyá változott abban a városban egy varázslat folytán.
Egy ékszeresdobozban volt egy drágagyöngye, abban gyönyörködött mindig. Ez az édesanyjától maradt rá. Valahányszor elővette, az különös csillogással fénylett, ragyogott, hogy még a nap sugarai is sápadtnak tűntek mellette, úgy sziporkázott! És megszólalt! Énekhangja csendült, bondult, hullámzott, hárfaként játszott a dallam, majd mennydörgőmély hangra váltva hatalomról zengett, tengervíz zúgásához hasonlított titokzatosan, bongott ünnepélyesen aztán és újra égi zenébe csendült át, legszebb aranyhárfák hangjához hasonlatosan, angyali dallammal játszva a kislány szívén, melyet nem földi, nem halandói otthonná változtatott át, hogy a kislány szíve lakóhelyévé váljon a legszebb égmuzsikának, s így úgy fényeljen a leányka lelke, hogy az arcán is átsugározzon, csillogjanak a szemei, béke övezze a homlokát és arcáról a legnagyobb, legmélyebb derű sugározzon árvasága ellenére is. Örömpillangók röpködjenek körülötte láthatatlan kedve színes mezején, virágok illatozzanak és mint a liliomok, királyi pompásodjanak a körülötte levő édenkert-hangulatban álmai ékes fényei, a koronák, melyek diadalmasan hirdették, hogy jó ebben az országban lakozni, hová Anna mindig eltalált, valahányszor a drágagyöngy énekét, dallamát hallgatta.
-Óh! Bárcsak lenne egy testvérem, akivel együtt hallgathatnám ezt! – sóhajtott fel a kislány, nagyon szomorúan egyszer. Irtóan bánatos volt.
Fogta a drágagyöngyöt, kiment vele az utcára, ott az egyik kőbálvány felé tartotta a parkban.
A drágagyöngyből illat szállt fel az ég felé, míg zenélni kezdett, szívszaggatóan, minden szirének hangját felülmúló hívással, lélekolvasztó, kőolvasztó tüzes lánggal.
Ekkor megmoccant a kőbálvány keze, kinyújtotta karját a kőszobor és lám! A tenyerére szállt valami, mely a drágagyöngyből röppent ki, madárként, egy másik drágagyöngy és ott zenélni kezdett, a kőbálvány tenyerén, furcsa égmuzsikát játszott, melyet földi halandó ritkán hall. Liliomzene ez, virágpompa, ékesség tobzódik benne és angyalok csókja fürdik égi fényben rejtélyesen.
A kőbálvány megrázkódott, kinyitotta a szemét és élt. István állt a kislány előtt, egy kisfiú.
-Testvérem leszel! szólalt meg Anna.
-Igen – felelte István -, de menjünk, költsünk fel még több kőbálványt, hogy sok testvérünk legyen!
Elröppentek szinte örömükben, ébresztgették a kőbálványokat a drágagyöngyök hangjaival, a felébredt kőbálványok újabb kőszobrokat ébresztgettek… mert mindegyik megmoccant kőszobor tenyerére odaszállt madárként a felköltő drágagyöngyből egy másik drágagyöngy, ami szintén életet adó, életvarázsló, halottból feltámasztó, kőszoborból földi halandóvá változtató bűvüs erejű gyöngy volt. Sőt! A feltámadottak nem is földi halandókká változtak, hanem halhatatlanokká, mert szívük az égi zene befogadásakor a szeretet lakóhelyévé vált, ami a halhatatlanság birodalma, hol a szeretet dallama cseng állandóan, virágként illatozik, liliomtól szebben pompásodik királyian, mennyeien.
Élet költözött a holt városba, örök élet. Anna és István boldogan élt sok-sok testvéreivel, időtlenségben, mert megszűnt az idő, csak örök ífjúság uralkodott királyi koronával homlokán, pálmakoszorúk közepette, olajfák között, gránátalmacsillogással diadalmasan, derűsen és békével.
-Menjünk el más városokba is, ahol holt világ él, uralkodik és tegyünk ott is csodát, költsük fel a kőbálványokat drágagyöngyeinkkel! – tanácsolta Anna.
Elmentek, szétszéledve sok-sok város felé, és kezdték költögetni a kőszobrokat, hogy az egész Univerzumot benépesítse aztán az új dallam, a csengő-bongó öröm muzsikája, a boldogság hazája legyen a mindenség, a szeretet dallama csengjen hangosan messzire, annak életet fakasztó tettei világítsanak fáklyáktól erősebben, Naptól ragyogóbban, mennyei fényédességgel, békésen, simogató kedvességgel és tavaszkedvvel. Örök tavaszkedvvel! Az örök ífjúság mezején! Mindenkor! A szeretet hazájában. Hol tér és idő nincsen.

“A drágagyöngy” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Ági!

    Örömmel fedeztem fel a "Tükörben" antológiában az írásod, " A gyűrű"-t. Hoztad benne a szokásos, szerethető stílusod. Bizony bölcs dolog lenne, ha hallgatnánk azokra, akiket tisztelünk.

    Szeretettel: Rita(f)

  2. Szia Ági!
    Szépen fogalmazott, gyönyörű szavakkal leírt írásod,(f) nagy tetszéssel olvastam.
    Szeretettel gratulálok Rózsa(l)

  3. Kedves Ági!

    A szép zene a szeretet hangja, a legcsillogóbb drágykő, ami a megkövesedett szíveket is életre kelti.
    Sok szeretettel gratulálok
    Magdi

  4. Kedves Ágnes
    Zsuzsa (Vaszily) hozzászólása nagyon találó a "rokokó szeretet-ódáról". És a Te egyik válaszod, (Jordán) kapcsán hozzátehetem: barokk-egzaltáltság, lélekből.

  5. Nekem a rokokó építészeti stílus túldíszítettségét adja vissza a vers, mely így akarja kiemelni a szeretet kiváltságosságát. Nagyon érdekes lett így, igazi "szeretet" óda. Szeretettel, Zsuzsa. :]

  6. Édes Rita!

    Van egy hang bizony, szavak, melyek feltámasztják a halottakat, az élő halottakat és az élet vizei áradnak akkor azok bennseiben.

  7. Köszönöm, Marika, bár nem az én írásom, olyan értelemben, hogy Szellem diktálja írásaim, az a Szellem, ki a Jordán vízénél is ott volt egykoron…

  8. Kedves Ági!
    A zene hatalma maga a szeretet az írásodban és a jelképei, a gyöngy és a bálványok, mind azt tükrözik vissza, hogy a szeretetnél nagyobb öröm és kincs nem létezik.(f)

  9. Kedves Ágnes!
    "a boldogság hazája legyen a mindenség, a szeretet dallama csengjen hangosan messzire"
    Gratulálok csodás írásodhoz!
    Szeretettel: Marika(l)

Szólj hozzá!