ARANYLÓ HÚSLEVES

Összes megtekintés: 88 

– Minden dicséretem a ház asszonyának! Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy az éttermi munkahelyemen ezerszer is főztem húslevest, de amit Te, Krisztina, a mai baráti összejövetelen feltálaltál, az legalább olyan jó – ha nem jobb –, mint az én eddigi húsleveseim! – dicsérte meg a ház úrnőjét Zsuzsi.
– Nana! Annyira azért nem vagyok jó a konyhában! Ez csak véletlenül sikeredett ilyenre! – szerénykedett Kriszti, majd hozzátetette: – Érdekes: havonta legalább két–három hétvégén is főzök húslevest, mégsem olyan az egyik, mint a másik…
– Nem is lehet! Egy–egy leves íze csakis akkor ugyanolyan, ha decire méred ki a vizet, és grammra a húsleves port! Ellenben, ha friss zöldségekből dolgozol, kizárt, hogy eltaláld ugyanazt az íz–hatást. A levesben főtt húsról már nem is beszélve!
Azt hiszem, nem kell egyetemet végezni ahhoz, hogy tudjuk: már alapból egészen más íze van a marhának, más a sertésnek, de a szárnyasoknak is! Még ezen utóbbiaknál is teljesen különböző az íze a csirkének, a kacsának, de a libának is! Ezek után a vadszárnyasokat már meg sem kell említenem!
– Te is lassú tűzön, vagy lehabozva készíted a húslevest? – kérdezte Krisztinát Zsuzsa.
– Normális esetben nagyon lassú tűz mellett, de ha valami miatt elfeledkeznék róla, és felforr, s ezért kissé zavarossá válna, tojásfehérjét keverek el egy kis vízzel, és azzal teszem csillogó tisztává, tudod? Ezt a konyhatechnikai eljárást derítésnek nevezik. Bizony, gyakran zavarosodik meg nemcsak a húsleves, de a csontleves, vagy a kocsonya is. Nos, ezzel a kis „boszorkánysággal” kristály–tiszta levest, vagy átlátszó kocsonyát kapunk.
– Erről még nem is hallottam, s mivel az én húsleveseim sem mindig hab–mentesek, jó tudni ezt! Mert – szerintem –, nincs is undorítóbb a zavaros levesnél! – fejtette ki véleményét Zsuzsi.
– Zavaros levest említettél? Akkor figyelj csak! – csapott le a témára Kriszti. – Egy igazi történetet mesélek nektek! Nos, Münchenben egy olyan étteremben dolgoztam, amelynek főnöke egy török volt. Ennek – ha jól utána számolok –, már több évtizede, de a hapsi nevét mégsem tudom elfelejteni: Mahmud–nak hívták, ami – állítólag –, a Mohammed név egyik változata…
Nos, ez a jóember egyszer megkért, hogy főzzek egy finom, magyaros húslevest. Evett ő már sok mindent élete során, megkóstolta a létező összes nemzeti kajákat – mondotta, de ez az étel eddig valahogy kimaradt a sorból.
Örültem, hogy megtisztelt a kérésével, s a hús kiválasztásával nem is volt probléma, hiszen éttermében csakis marha– kecske- birka- juh- és (előételként) csigahús volt található.
A leves másik legfontosabb kellékéből, a friss zöldségekből is volt elegendő, így a jóízű húsleves elkészítésének nem volt akadálya…
Na, gondoltam, egyen ez a szegény ember életében egyszer valami finomat, ezért, a leggondosabban készítettem el a levest.
A zsírjától, bőnyegétől, és faggyújától megszabadított marhahúst nagyon lassú tűzön egész délután főztem, de megérte: olyan kristály-tiszta maradt a leves, mint egy hegyi pataké. Boldogan vittem neki, kóstolná meg. Hosszasan gyönyörködött benne, sokáig fújkálta, majd két-három kanállal le is nyelt belőle, miközben, meggyőzően bólogatott.
– Nagyon finom! Igazán finom! – mondotta, majd a tálaló pulton, a különböző koktélokhoz előkészített citromokból belecsavart egy felet.
– Ha láttatok már zavaros trutyit, nos, ez, az volt! Undorító, posvány! Ráadásul el tudtam képzelni, milyen savanyú undormány lett belőle!
A húslevesben lévő fehérjét a citromsav kicsapta, így, egy csúnya, gusztustalan, fehéres–szürke hab képződött. Ránéztem, felfordult a gyomrom, és ott helyben már nem tudtam visszatartani a feltörő hányásomat!
Természetesen, azon melegében kirúgott, így, már másnap hazajöttem. Ilyen bunkó, primitív állattal amúgy sem tudtam voltam tovább dolgozni! Mert ő nem volt más, mint egy primitív, bunkó, gasztro-gyilkos!
Hiszen, amit ő tett, az annyira durva volt, mintha mi, magyarok megszórtuk volna az ő nemzeti ételeik közül a döner kebabot (csak azért, mert mi esetleg édes–szájúak lennénk), fahéjas cukorral, vagy a legismertebb desszertjüket a mézes baklavát (a legmagyarosabb fűszerek egyikével), Erős Pistával tálaltuk volna fel!

“ARANYLÓ HÚSLEVES” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Jópofa ez a z írás, örülök, hogy megtanultam belőle a tojásfehérje trükköt, még sohasem hallottam felőle. De lenne egy kérdésem, mi az a "bőnyeg"?Még sohasem hallottam ezt a kifejezést.

    A zsírjától,[b] bőnyegétől[/b], és faggyújától

  2. Kedves Tibor! No ezért maradok én a magyaros kajáknál, legyen bár százszor is egészségtelennek kikiáltott. Ahány ház, annyi szokás, és ez szerintem az ételre nagyon igaz. Egyébként ezt a tojásfehérjés trükköt még én sem hallottam, pedig már kenyerem javát megettem. Legközelebb épp ideje lesz kipróbálnom, ha véletlenül felforr a húslevesem! Örömmel olvastalak! Éva

Szólj hozzá!