HIRDETÉS FELVÉTEL

– Kézcsókom kisasszony! Szeretnék egy házassági hirde-tést feladni!
– Semmi gond! Kérném, fiatalember, ezt a lapot értelem-szerűen töltse ki, majd hozza vissza nekem! Tollakat talál a pulton.

– Parancsoljon, készen vagyok!
– No, lássuk a medvét! Azt mondja: HUSZONNÉGY ÉVES, 172 CENTI MAGAS, BARNA SZEMŰ, BARNA HA-JÚ, BAJSZOS, BUDAPESTI INFORMATIKUS KERES KOR-BAN HOZZÁ ILLŐ LÁNYT HÚSZ ÉVES KORIG HÁZAS-SÁG CÉLJÁBÓL. „LAKÁS MEGOLDHATÓ” – jeligére a Hirdetési Újságban.
– Szép az írása fiatalember!
– Köszönöm! De megtudhatnám, mennyit kell fizetnem?
– Bocsánat! Az annyi, mint annyi, ezt a blokkot legyen kedves befizetni a pénztárban, s már készen is vagyunk!
– Azt is meg tudná mondani, mikor jelenik meg a hirdeté-sem?
– Látom, nincs még gyakorlata a hirdetések feladásá-ban…
– Eddig még nem akartam megnősülni, tetszik érteni?
– Értem. Nos: mindig, a feladást követő harmadik na-pon.
– Vasárnap?
– Elnézését kell kérném, kiment a fejemből, hogy hétvége lesz. Természetesen hétfőn fog megjelenni.
– S ha lenne érdeklődő, arról miként értesülhetnék?
– A leggyorsabb, de egyben a legdrágább megoldás egy sms küldése. Ha kéri, ezt a kockát beikszelem, s nyugodt le-het: mihelyt válasz levele érkezik, azonnal tudni fog róla. Ez a szolgáltatásunk minden nap működik – vasárnap kivételé-vel –, de ez ugyebár érthető…
– És mennyibe kerül 1-1 sms küldése?
– Sajnos, nem olcsó, drágább, mint két, hasonló hosszú-ságú hirdetés. Ha kéri, már írom is fel a mobil számát!
– Á! Annyit nem ér az egész, inkább bejövök személye-sen, úgyis csak pár villamosmegállóval arrébb dolgozom.
– Ahogy gondolja. Viszontlátásra!
– Csókolom a kezeit!

– Szép jó napot kisasszony!
– Jó napot! Miben segíthetnék?
– Érdeklődni szeretnék, jött-e válasz a házassági hirdeté-semre?
– Legyen kedves ide adni a felvételi szelvényét a jeligéjé-vel! Köszönöm! Már keresem is… Sajnos, nem érkezett sem-mi! De várjon még pár napot, hátha…
– Mire várnék? Ha egy hét alatt senki sem jelentkezett, el lehet felejteni az egészet, hiszen az, az újság már úgysem kapható!
– Logikus, amit mond! Akkor, próbáljon meg egy újabbat feladni!
– Azt hiszem, azt fogom tenni! Kitöltsek egy újabb űrla-pot?
– Csak abban az esetben, ha meg szeretné változtatni a szöveget!
– Gondolja, hogy akkor nagyobb esélyem lenne?
– Nézze: én, mint szakember bizton állíthatom, hogy az embereknek nincs idejük végig böngészni az összes hirdetést. Még a hirdetést olvasóknak sincs! A mai ember rohan. Azt veszi csak észre, ami a szeme előtt feltűnik. És mi tűnik fel nekik? Az olyan hirdetés, ami különbözik a sok ezer átlagos hirdetéstől!
– Mint például?
– Mint például: a vastagon szedettek!
– De az már egy vagyon lenne!
Ugyan már! Gondoljon csak bele: amely kislány férjhez szeretne menni, az, eleve a házassági – és nem a lakáshirde-tést olvassa. Ebből a logikából kiindulva nem kell kiemelni magát a „házasság céljából” szavakat. Azt sem, hogy buda-pesti, hiszen, ha egy nő férjhez szeretne menni, édes mind-egy neki, hogy Alsó-Piripócson, vagy a fővárosban fog lakni. Az is mellékes, hogy a férfi milyen szemű és hajú, hiszen, ha egy nő nagyon férjhez akar menni, teljesen mindegy neki, milyen szemű, a fekete– vagy kék szeműhöz is éppen úgy hozzámegy. Persze, ha vak lenne az illető, az már más elbí-rálás alá esne…
Ezt a logikát tovább gondolva annak sincs sok jelentősé-ge, hogy a hőn szeretett férfinek barna-, fekete-, vagy szőke haja van, sőt! A kopaszok is közel annyi idő alatt kelnek el, mint a vöröses-fekete, bongyorkás hajúak!
– Akkor mit érdemes kiemelni? Az „évjáratomat”?
– No, azért aztán tényleg nem érdemes egyetlen petákot sem kidobnia! Régen – bár én akkor még nem éltem, csupán hallomásból tudom –, az volt a módi, hogy a férfi 5-10 évvel volt idősebb a nőnél. Na, de a mai világban? Már teljesen elfogadott, hogy a nők tartanak maguknál 5-10 évvel fiata-labb szeretőt, kit érdekel már, hogy a férfi idősebb legyen?
– Mond valamit kisasszony! De nem tartom fel kiskegye-det?
– Engem? Munkaidőben? Ugyan már! Kérdezzen csak nyugodtan, amúgy is van még fél tucat kolleganőm, akik hirdetésfelvétellel foglalkoznak! Mit szeretne még tudni?
– Hogy a foglalkozásomat emeltessem ki?
– Látom, maga nagyon régimódian gondolkodik! Ez per-sze, lehet jó is, vagy Önre nézve hátrányos, mindenesetre hallgasson meg engem, mint szakembert: kit érdekel manap-ság az, ki, mivel keresi a kenyerét? Régen a tanárok vitték a pálmát, nagy becsben tartották őket, de manapság? Még az a pedagógus is, akit személyesen ismerek, még az is letagadja a foglalkozását, hiszen annyira alul vannak fizetve, hogy min-den értelmes nő menekül tőlük, mint a pestisesektől!
A másik oldalon viszont a sírkövesek, gumisok, sírásók aratnak, pedig néhány évtizeddel ezelőtt még szégyen volt ez a munka. Mondjuk, a maga munkája jól hangzik, de any-nyira azért mégsem nyerő, hogy kiemeljük!
– Akkor mit javasol, – csókolom! –, mi legyen vastagon írva? Az, hogy: „korban hozzám illő”?
– Felejtse el! Amelyik nőnek nagyon házasodni lesz ked-ve, az első randin úgyis azt fog hazudni, amit maga hallani akar! Higgyen nekem: mind húsz év alattinak fogják magu-kat mondani! Aztán, az első együtt töltött éjszaka után vagy kirúgja a 24–26 éves Macákat, vagy beadja a derekát, s elve-szi valamelyiket. Már csak azért is, mert manapság nem ciki, ha a nő idősebb, de erről már ejtettünk szót…
– Akkor mi maradjon? Az, hogy milyen magas vagyok?
– Például. A nők szeretik, ha a pasijuk magasabb náluk, ezt feltétlenül ki kell emelni!
– És még mit?
– Hát, a lényeget! Lakás megoldható! Ez mindennek az alfája és omegája! Tudja, hány tízezer nő kujtorog az or-szágban, akik rokonoknál, ócska albérletekben húzzák meg magukat, vagy alszanak a hidak alatt? A lakás egy bűvös szó! Azt feltétlenül ki kell emelni!
– Nagyon köszönöm a segítségét! Akkor ekként legyen feladva, kérem! Egy hét múlva jövök, addig is: kézcsókom!
– Viszontlátásra fiatalember!

– No, hány száz levelem érkezett kisasszony?
– Mindjárt utána nézek, kérném a feladási cetlijét, annak száma miatt! Köszönöm! No, azt mondja, hogy: sajnos, nem kapott választ!
– Furcsa! Pedig kiemeltük a múltkor a legfontosabbakat, mégsem?…
– Nézze, nem beszélek mellé: nekem tulajdonképpen tel-jesen mindegy, kap-e levelet, vagy sem! Emiatt nekem sem több fizetésem, sem (később) több nyugdíjam nem lesz, de ha ezrével kapna ajánlatokat, akkor sem kapnék dicséretet a főnökeimtől!
– De akkor hogy-hogy senki sem ugrik egy ilyen jó aján-latra?
– Valószínűleg azért, mert egyrészt manapság már nem sikk a házasság! Sok nő nem akar otthoni takarító– vagy mo-sónő lenni, vagy hosszú időre lekötelezni magát. Új szelek járnak, a nők döntő többsége inkább szeretne egyéjszakás kalandot, mint a házasság nyűgét! Persze, ez nem hirdethet-jük, ugye, megérti… Sajnos, megváltozott a világ! A saját bőrén tapasztalhatja, hogy manapság nem bizsergeti meg a lányok szívét az a szó, amiért az édesanyjuk még talán ölni is képes lett volna, de az élet már csak ilyen!
– Igen, belátom. Ez tehát az „egyrészt”. Mi a „másrészt”?
– Mint szakember mondom magának: ilyen erkölcsi laza-ság mellett nagyon nehéz „halat csalogatni a horgára”!
– Lenne valami ötlete kiskegyednek?
– Lenne, de már egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy értelme lenne egy újabb hirdetés feladására. Ho-gyan szeretne feleségnek valót találni, ha a nők döntő több-sége nem akar férjhez menni? Ennek pedig – többek között – az, az oka, hogy a környezetükben túlságosan sok válást láttak, illetve, az el nem váltak nagy része is kényszer–házassági kapcsolatban vergődik. Nos, ebből nem kérnek, de ugye, érthető!
– Akkor mit tanácsol? Érdemes lenne még egy kísérletet tennem?
– Mint szakember kétszeresen is javaslom, hogy egyszer még fusson neki!
– Mi ez a kétszeres izé?
– Nézze kedves fiatalember: egyrészt nem az én pénzem. Minél többször hirdet, annál több lesz a cég bevétele, tehát nekünk is több lesz a prémiumunk, más néven a csúszó–bérünk.
– Másrészt?
– Másrészt meg lehetne próbálni keretbe tenni! Igaz, ez kissé húzós lehet, mivel az egészet duplán kellene felszámol-nom, de ha új szöveggel adná újra fel, az lehetne sokkal rö-videbb! Márpedig, ha csupán fele annyi lenne a szöveg, ak-kor még pénzénél maradna! Mint szakember, ezt a változa-tot javasolnám magának! Nos, hogy dönt?
– Maradok az kezdeti szövegnél, és nem érdekel, ha még annyiba is kerül! Legyen kedves úgy kitölteni a fizetési pa-pírt. Nagyon köszönöm! Egy hét múlva újra jövök, csókolom a kezeit!
– Minden jót fiatalember!

– Kezeit csókolom asszonyom! Az eddigi kisasszony hol van? Csak nem beteg?
– Szerencsére nem, valami „ügy”miatt kéredzkedett el. Hogy ez most ügyvéd, ügyintézés, vagy magánügy, nem tudom, mert, ahogy öregszem, úgy rosszabbodik a hallásom. Na, de nem tartom fel magát, fiatalember, adja a számát, hogy utána nézhessek az esetleges válaszolóknak! Azt mondja, hogy…: sajnálattal közlöm, csupán egyetlen hirdető válaszolt Önnek. Kérem, itt írja alá az átvételt, köszönöm! És minden jót!
– Kézcsókom, asszonyom!

A huszonnégy éves, 172 centi magas, barna hajú, barna szemű, bajszos, budapesti informatikus izgatottan bontotta ki a borítékot, majd elolvasta a rövid levelet:

TISZTELT HIRDETŐ!

HIRDETÉSE FELKELTETTE FIGYELMEMET. HA ÖNNEK IS MEGFELELNE, E HÉT KEDDJÉN DÉLUTÁN FÉL NÉGY ÉS NÉGY KÖZÖTT LEGYEN A BLAHA LÚJZA TÉRI SZÖ-KÖKÚTNÁL! EGY SZÁL FEHÉR SZEKFŰ LESZ A KEZEM-BEN!
SZERETETTEL: ILDIKÓ
 
Azt tudta, hogy ma éppen kedd van, de az időt még csak megsaccolni sem tudta. A téren szerencsére volt villanyóra, de még több, mint két órája volt a találkáig. De hova menjen ilyen rövid ideig? Haza már nem mehet, annyi ideje nincs, moziba sem érdemes beülni, hiszen úgysem tudna koncent-rálni a filmre, de azt sem tudni, nem jön–e korábban Ildi-kó?…
Leült hát a kis tér egyik – árnyékban lévő – padjára, s fi-gyelte a járókelőket. Az idő csak nagyon lassan vánszorgott, egyre izgatottabb lett, de fehér szegfűs nőt nem látott. Aztán, elmúlt a négy óra, majd a negyed öt is…
„Na, ennyi volt! Ez az én szerencsém! Úgy látszik, minél inkább házasodna egy fiatalember, annál kevésbé sikerül! De már megyek is haza, csak útközben bemegyek egy étterembe, mert mindjárt kidurran a hólyagom!” – ezzel felállt a padról. Ahogy megfordult, a hirdetést felvevő lánnyal találta magát szemközt. Már azt hitte, ő írta a levelet, de nem látott kezé-ben szegfűt. De semmi más virágot sem, így egyértelmű volt, hogy csak véletlenül sétált erre…
– Kézcsókom kisasszony! Ezt a véletlent!
– Nem véletlen ez László! Én írtam a levelet! Már csak az a kérdés, megfelelek–e neked?
– Már hogy a csudába ne! De hogyhogy eddig nem je-lentkeztél? Heteken keresztül – javaslatodra –, újra– és újra feladtam hirdetéseket, miközben már kiszemeltél magad-nak!? De akkor miért nem szóltál ott, helyben? Te egy fekete özvegy vagy! Behálóztál, és most nem engedsz el! Elvesztem!
– Lacikám! Az adatlapodat leadva a nevedet azonnal megjegyeztem, de a megvárakoztatásom már nem olyan egyszerű! De menjünk be a sarki kiskocsmába, biztosan sze-retnéd már felkeresni a mosdót, ugye?
– Na, még ez is! Boszorka is vagy, avagy gondolatolvasó?
– Mindjárt mondom, de előbb érjünk oda. Majd én fogla-lok asztalt! Siess!
 
– Na, itt vagyok! Mondjad, ne kímélj!
– Mire lennél kíváncsi?
– Arra például, miért nem hoztál magaddal szegfűt?
– Ne légy már ennyire földhöz ragadt! Azzal kezdeném, hogy fél négytől bent ültem a szemben lévő kávéházban. Onnan néztelek téged… Egy virág ennyi idő alatt kétszer is elszáradt volna!
– Miért csak néztél? Miért nem jöttél ide?
– Azért, mert nagyon kíváncsi voltam, vajon tényleg any-nyira állhatatos vagy–e, mint a hirdetések feladásában? Meg arra, türelmes vagy-e, vársz–e 10-15 percet egy hölgyre? Komolyan gondoltad-e a házasságot?
– Ravasz vagy te Ildi! És mire jöttél még rá?
– Arra, hogy illemtudó vagy, tisztességes, rendes, és na-gyon jól nevelt. Manapság csak az úriemberek köszönnek kézcsókommal! Ragozzam még tovább?
– Ó, hogyne! Szeretem, ha szuperlatívuszokban beszélnek rólam! Nos?
– Megfogott a munkád: Tudod, én is egész nap kompu-terrel dolgozom…
– És?
– Ha nagy ritkán elromlik, raplizok, és a rendszergazdát az anyjába kívánom! Aki ilyen ketyerékkel foglalkozik, az nemcsak intelligens, és okos, de a végtelenségig türelmes is, különben hogyan tudná kiszűrni a hibát, majd megjavítani azt? Egyéb kérdés esetleg?
– Mi lett volna, ha valaki – a nagy várakozásodban – el-csaklizott volna előled?
– Az kizárt volt Lacikám!
– Mert?
– Azért, mert a bejött, nem kevés jelentkezők leveleit minden nap apró fecnikre téptem, és lehúztam a WC-ben. Tudod, nem szeretem a konkurenciát! De most, hogy csak én maradtam neked, nyugodt szívvel állíthatom, hogy jól ki fogunk jönni egymással!
– Miért vagy te ebben annyira biztos?
– A hirdetések feladásakor rengeteg embert ismertem meg, és százakat próbáltam kielemezni! A hozzám passzoló-kat nem csak szemrevételeztem, de megpróbáltam kitalálni: ha valamelyikük feleséget keresett, feltettem magamnak a kérdést, vajon, én elfogadnám-e férjemnek? Megmondom neked őszintén – bár már évek óta foglalkozom hirdetésekkel –, eddig még nem volt olyan férfi, akire azt mondtam volna: na, ő mindenképpen kellene nekem! És akkor jöttél Te! Logi-kus, hogy – bármennyire is megtetszettél már az első pilla-natban –, nem ugorhattam a nyakadba!
Vártam, és minden módon húztam az időt, hogy minél jobban megismerjelek! Nos, mindent egybe vetve: számtalan-szor elmondtam, hogy szakember vagyok! Márpedig egy szakemberre neked is illene hallgatnod!…
Nos, rendelj valami egyszerűt, finomat, zsírmenteset, vi-tamindúsat és olcsót! És rendelj hozzá passzoló bort! Hiszen ebben te vagy a szakember, s ebben a kérdésben én hallgatok rád!