Cipó történetei (A bosszúálló angyal)

Összes megtekintés: 113 

Mit Cipó, és a környék lakói enyhe túlzással halastónak neveztek, valójában a falu régi vályogverő gödrei voltak, melyek – köszönhetően az alföldi esőnek és a talajvíznek -, vízzel teltek meg. Buja élet hullámzott bennük, halak, békák tanyáztak itt, hová a környék gólyái jártak reggelizni, de Cipó látott már hattyút is. Két nagyobb, mély részből, valamint számtalan apróbb sekélyebb gödröcskéből állt. Ide engedték ki a környező lakosok libáikat, ide pányvázták lovaikat, teheneiket. Az állóvíz jó szolgálatot tett ezeknek az embereknek, kivált a gyerekeknek, kik e helyen tanultak meg télen jégen csúszkálni, nyáron horgászni, úszni. Csak az tudja igazán, milyen paradicsom ez egy gyermek számára, ki maga is hasonló környezetben nőtt fel!
Cipó míg kisebb volt tiltották tőle, nem sok eredménnyel. Vonzotta a víz, hol pezsgett az élet. S mikor Pepa a szomszédban nyaralt, nagyszerűen töltötték napjaikat: fogdosták a békákat, kalózosat játszottak. Gyermeki tisztasággal szerették, tisztelték a tájat, hozzájuk tartozott, de ezzel így volt mindenki. A fiúk a szomszédos utcákból ide jártak, kiültek pecázni a zöld fűvel borított partokra, s a nyári hőségben itt hancúroztak. Szeptembertől pedig az apróbb gyerekek lettek az urak. Hatalmas indiános csatákat vívtak, kalózkodtak. Ennek az idillnek néha egy-egy idetévedt idegen vetett véget….

A sötét hajú férfi láthatóan horgászni jött, bár nem pecabottal érkezett, jókora halászhálót tolt kerékpárján. Végighúzta azt a gödrökben, vödörszámra gyűjtve ki a halakat a legkisebbektől a legnagyobbakig. Napokig így tett, a gyerekek messziről figyelték. A halakon kívül békákat is fogdosott. Cipó otthon elmondta, de apja hajnalban ment dolgozni, és késő este ért haza, így nem tudott segíteni.
Az idegen szokásává vált a halgyűjtés utáni meztelen fürdés. A gyerekek távolabb játszottak, nem törődött velük, bizonyára úgy vélte, azok sem vele. Fürdés előtt a halászhálót, és ruháit az egyik olajfa tövébe rakta, kerékpárjához. Itt álltak a vödörrel teli halak is. Az egyik nagyobb gödörben úszkált szívesen, mely a parttal párhuzamosan könyök alakban hajlott meg, Amint a görbületet elhagyta, nem látott rá dolgaira. Cipóék ezt használták ki.

Az olajfa virágának illata tekergette a kislány orrát. Apró kezével megdörzsölte, s azon igyekezett, nehogy eltüsszentse magát. Pepa ott szuszogott nyomában. A férfi vidáman lubickolt, csapkodta a vizet, széles karmozdulatokkal. Lebegett a tetején, csak a lábával tempózva. Megfordult, és úszott, végig a könyök alakban. Ekkor takarta el a part mentén húzódó dombocska előlük.
– Most ! – suttogta Cipó, és Pepával a fa alá szaladtak. Az óriási két olajfa közül ez nőtt közelebb a temetőhöz, a másik tőle háromszáz méterre lehetett, hol a gyerekek szoktak játszani. Itt volt a kalózvár.
Felkapták a fűben heverő ruhákat, és mint a nyíl suhantak a fűben, az ő olajfájukhoz. Még a halakért vissza akartak menni, de előbb volt egy kis tennivalójuk. Az olajfa egyáltalán nem mondható barátságosnak. Hatalmas tüskéi vannak, s igaz, hogy virágai fűszeres illata örökre bevésődik az ember emlékezetébe, de gonosz is tud lenni, s karmolásai nehezen gyógyulnak. A ruhákat az előre odakészített kövekbe csavarták, és karjukat meglendítve néhány pillanat múlva a legfelső ágon, mint győzelmi lobogó díszelgett a rövid nadrág, és az ujjatlan trikó. A papucsokat is feldobálták a fára. Cipó elégedetten nézte művét, s már indultak volna a halakért, mikor Pepa megérintette vállát:
– Vigyázz jön!
Kerülővel visszaloholtak, és a temető sarkán álló bozótos sűrűjéből figyelték a férfit. Az ráérős léptekkel közeledett holmijához, fejét megrázta, sűrű üstökéről záporoztak a vízcseppek. Halkan fütyörészett, valamilyen divatos slágert, s pipiskedve, lábujjhegyen egyensúlyozva próbált átlépkedni az olajfa melletti sűrűre nőtt szúrós növényzeten. Lehajolt, hogy felvegye ruháit, és arcára furcsa kifejezés meredt. Meglepődés, és bosszúság keveréke. Majd akkorát ordított, hogy Cipóék ijedten rezzentek össze. Eddig jól mulattak, kuncogva lesték a kárvallottat, most azonban megrémültek ettől az artikulátlan üvöltéstől, egymáshoz bújva lesekedtek az ágak közül. Azt tudták, nem láthatja meg őket, hiszen mikor a nagyobbakkal bújócskáztak, e rejtekhelyet azok sem fedezték fel, de ez más volt, ez felnőtt, és veszélyesnek látszott….
– Hol vagytok, kis vízi patkányok?
Azt vélnénk, hogy hasonló helyzetbe kerülve minden épeszű ember igyekszik csendben maradni, meglapulni, és az éjszaka beálltával – ha nem találja meg holmijait – haza oldalog. Ez azonban nem akart megbújni, kereste a tolvajokat! Azt hamar kitalálta, hogy a két apró kölyök lehetett a ludas ruhái eltűnésében, s abban reménykedett, kiugrasztja őket valamelyik bokorból…
Sasszemmel pillantgatott körbe, miközben kerékpárja csomagtartóján lévő zsákkal úgy-ahogy elfödte magát.
– Gyertek elő, akasztófavirágok! -ordított még egyet, s tehetetlen dühében az ágakat csapkodta. Valószínűleg megláthatta a másik olajfa ágán lengedező ruháit, mert egyenesen arra tartott. Amint odaért és szemrevételezte, rájött, nem tudja sérülés nélkül holmijait leszedni onnan, a rejtekig hallatszott üvöltése.
Cipó apja abban a pillanatban jelent meg a rét szélén, füttyszóval hívta a gyereket. Előbb tudott hazajönni egy vonattal. Hogy nem kapott választ, lejjebb ment a vízhez, és ott kereste őket. Az idegenhez lépett, és a leselkedők néhány pillanat múlva csak annyit hallottak, hogy hangosan kiabálnak egymással. A szavakat nem értették, ezt már Cipó apjától tudták meg A férfi rákérdezett, hogy övé e az a két szaros kölyök, kik itt szokták rontani a levegőt. A válasz nem tetszhetett neki, mert magából kifordulva ordítozott, mikor számon lett tőle kérve hiányos öltözéke, és az a tény, hogy csupaszon járkál nyilvános helyen, hol gyerekek tartózkodnak a közelben. Az apa ezen felül rákérdezett a kifogott halakra, békákra is melyeket a másik először tagadott, majd előadta sirámait, hogy nyolc gyereke van, nekik viszi vacsorára. Nagy nehezen sikerült leverni ruháit az ágakról, bár abban nem sok köszönet volt, mire földre értek több lyuk éktelenkedett rajtuk, mint egy halászhálón. Feljelentéssel fenyegetődzött, de az apa határozott fellépésére morogva összeszedte holmijait, és szitkozódva távozott. A halakat visszaöntötte a vízbe. Többé nem látták….

S mikor azt írtam, a gyerekek tisztelték e környezetet, ez nem játék volt számukra.
A Kirakodó – ahogyan nevezték e gödröket – vize furcsa átalakuláson ment keresztül. Cipó kamasz volt akkor már, de nem értette, mi történik. Fogalma sem volt arról, hogy néhány száz méterrel arrébb igazi halastavat kezdtek el kiásni, valószínűleg oda szivárgott át a talajvíz. A gödrök egy nyár alatt kiszáradtak. Partjain halak, békák százai vergődtek, pusztulásra ítélve. Az utolsó gödörben, mint egy sűrű fortyogó üstben, ezüst hasú halak nyomorogtak. A környéken valahány ragadozó volt, mind ott lakmározott…..

“Cipó történetei (A bosszúálló angyal)” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kedves Éva!

    Megfejtettem a novelláid receptjét! 😉 Paradicsomi gyermekkor, egy gyermek hatalmas igazságérzettel és jó megfigyelőkészséggel, egy jó adag humorral fűszerezve. Túladagolni lehetetlen!

    Szeretettel gratulálok!
    Kata (f)

  2. Kedves Magdika! Ezek szerint túl élethűre sikeredett az írásom, mert fele sem igaz annak ami itt le van írva. Örülök, hogy itt jártál!

  3. Én nem lettem volna nagyon büszke gyerekkoromban, ha miattam vagy az iskolatársaim miatt ment volna tönkre egy nyolcgyermekes ember ruhája. Talán a szülők nem hívták fel rá a figyelmet időben, hogy kell viselkedni a más holmijával szemben, még akkor is, ha a vízben található vacsorának valót dézsmálta is meg. Magdolna

  4. Kedves Barátaim!
    Remélem megszerettétek Cipót a rosszcsont kislányt. Szerintem nem volt rossz, csupán hatalmas igazságérzettel bírt, és annyit olvasott, hogy számára minden béka elvarázsolt herceg volt tíz éves koráig (no jó, kis túlzással.) Köszönöm, hogy itt jártatok! Cipó

  5. Drága Eva!
    Jeleztem ,hogy amikor belepek a Holnap Magazin lapjára egyszer
    a te írásaidat fogom átolvasni!
    Valóban jól tettem mert tudtam hogy meghozod a kedvem.
    Nagyon aranyos "rosszcsont" ez a Cipó.Még a neve is talál-CIPO!
    Gratulálok sok szeretettel a szépen megírt Cipó csinyeihez!
    Olellek…Babu(l)

  6. Kedves Éva!

    Érdeklődve olvastam tovább a történeted. Sajnos a pénz az úr mindenhol ebben a világban és attól csak a még több pénz a nagyobb.

    Szeretettel: Rita(f)

  7. Kedves Éva!

    Megható,hogyan küzdöttek a gyerekek a környezetükért, megleckéztettek a haltolvajt, szomorú, hogy a rombolást nem állithatták meg.
    Az előző történeteket még nem olvastam, de sürgősen pótolom.
    Sok szeretettel gratulálok olvasmányos, írásodhoz,
    Magdi

  8. Kedves Pepa!
    Köszönöm kedves szavaid. Nem tudom, hogy lesz e még ebben a sorozatban írásom, majd meglátjuk. MIndenképpen azt szerettem volna megmutatni, hogy bár sikerült egy veszélyt elhárítani a kedves tájról, a pusztulást nem kerülhette el. Sajnos. A halastó fizetős hely lett, valakinek, gondolom jó hasznot jelentve…

  9. Cipó epizódtörténete megint kedves, mulatságos, ott van benne az erkölcsi igazságtétel. De a folytatás, ha valós is, szomorú: a múló gyermekkor és a gyerekkor elmúló "Paradicsoma", a pusztuló természeti érték-szépség. (f)

Szólj hozzá!