A LÍCIUMFA

„A Nagytemplom mellett, a Múzeum utca bejáratánál ma már csak egy szerény rokokó vasablakrács őrzi annak az 1741-ben épült paróchiális háznak az emlékét, amelynek helyén a XVI. században Méliusz Juhász Péternek, a város reformátorának a háza állott.

A rács egy fává nőtt, természeti emlék líciumbokor testébe van beékelődve. A kálvinista racionalizmus ellenére képződött helyi legenda szerint a Méliusszal vitatkozó katolikus plébános botja vert itt gyökeret, mikor a kálvinizmus uralomra jutását vitatva, azt földbe szúrta, állítása igazolására.”
Balogh István: Debrecen
Budapest, 1958.
Képzőművészeti Alap kiadóvállalata

Mint látjuk a különböző irodalmakból, a líciumfa eredete és kora bizonytalan. Én kilencéves koromban ismerkedtem meg vele, apám mutatta meg nekem. A rajta levő táblán a következő szöveg olvasható:

„Ennek a fává nőtt iszalagnak a neve Lycium halimifolium, amint a magyar mondja: ördögcérna vagy ’semfűsemfa’. Ebben a növésben természeti ritkaság.

A debreceni hagyomány szerint a reformáció lánglelkű apostola, Bálint pap vitázott egy Ambrosius nevű katolikus pappal. A vita hevében Ambrosius letört egy lyciumgallyat és kacagva leszúrta a földbe, mondva: ’Akkor lesz ebből a vallásból valami, amikor ez fává nő!’ És csakugyan fa lett belőle. A református vallás is Debrecenben lett a legvirágzóbb.
A papi lakás, amelynek ablakát a fa beárnyékolta, 1764-ben épült Szilágyi Sámuel püspök számára, a Méliusz által lakott plébánia helyén. Az ablak előtt kiskert volt és abban nőtt a lycium.”

A híres líciumfa virága
(Papp József felvétele)

Ferenczy Ferenc poétikusan szép írásban emlékezik meg a csudafa legendájáról. „A klastrom körül elterülő Pap-tava mellett vezetett az ut, melyet sás, zsombékos föld s a parton törpe liczium bokrok szegélyeztek”. Lehet, hogy a szél sodort egy magvat vagy egy kis gallyat a Méliusz ház kertjébe és ebből nőtt egy fácska. Ágaival mindjobban belefonódott a külső ablakkosárba.

„Amikor aztán egy új tavasszal körülnézett, nem talált egyet se régi pajtásai közül.” Mellette zajlott a történelem; vásári zaj, lovak patkói, kokárdák, tankok zaja volt a közelében. Büszke házak tűntek el nyomtalanul, túlélte őket egy gyönge fa s minden tavasszal lilaszín virágsátorba borul,…törzsén pedig a rovátkák egyre szaporodtak.” Paloták épültek körülötte.

Ferenczy Ferenc:
Az egyháztéri százados líczium
Debreczeni Képes Kalendáriom

Részlet: Égő homokban itt a város c. könyvemből

“A LÍCIUMFA” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Magdika!
    Nem ismertem a LICIUM-fát….. névről. Köszönöm, hogy megismertetted velem, nagyszeű írásod kapcsán.
    Szeretettel. Rózsa (f)

  2. Érdekes, szép legenda. Szép lehet ez a lilaszínű virágsátor.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!