Csomag

-Elvámolni való van? – kérdezte a hosszú szakállas alak a sorompó túloldalán.

– Nem hiszem, hirtelen kellett indulnom, csak pár dolgot dobáltam be – válaszoltam tétován.

-Biztos benne asszonyom?

-Természetesen.

-Vegye csak ki azokat a gyanús, irka-firka lapokat a táska tetejéről!

-De kérem! Azok a kései verseim.

-És mit csinált előtte?

-Próbáltam megélni. Dolgoztam, házat vettem, mostam, főztem, takarítottam.

-Ne is sorolja tovább! – reccsent rám a határ őre – Itt látszik mindennek a negatív árnya is. Ha nagyobb, mint az érték, vámot kell fizetnie.

-De hiszen nincs nálam pénz, mondtam már, hogy hirtelen kellett indulnom.

-Akkor viszont az elkobzandó kategóriába tartozik.

-Nem szeretném itt hagyni őket – mondtam szomorúan.

-Sajnálom, ez a törvény. Amúgy meg mi az a fura, rózsaszín valami a lapok alatt?

-Az a gyerekkorom. A vattacukortól látszik rózsaszínnek, de benne van minden más is. A mesék, az álmok, az ártatlanság, néhány kihullott tejfog, a szitakötők…

-Nézze csak alatta azt a hatalmas feketeséget?! Már több mint húsz éve meghaltak a szülei, s még most sem tudott nekik megbocsátani. Így a gyerekkora is vámköteles. Ha pedig nincs pénze, itt marad.

-Kérem! Ne tegye ezt velem! A gyerekkorom nélkül nem lettem volna ugyanez az ember!

-Gondolt volna rá korábban. Mi ez a piros szívecskés izé?

-Sejtheti, hogy a szerelmeim – morogtam rá pikírten.

-Nem is mondok semmit, csak dobom a konténerbe.

-Ez a selymes kékes – zöldes?

-Barátságok – nyögtem.

-Nem mindig volt jó barát. Láthatóak a lemondott találkozások, a nem figyelések.

-Na ne már!

-Már csak egy valami van itt. Fehér és aranyszínű.

-A gyermekeim szeretete.

-Átbeszéljük?! Itt ez a szakadás. Nem vette észre, mikor szüksége lett volna Önre.

-Maga nagyon szigorú!

-Nézze meg jobban! Itt is magával volt elfoglalva, lyukas is a szövet. Sokat volt türelmetlen, azért szakadt ki.

-Hiszen én is csak ember vagyok, nem lehetek mindig tökéletes.

-Így azonban vámköteles.

-Jó ember! Hiszen nem maradt semmim! Hogy menjek így át a sorompó alatt! Nem vagyok hajlandó minden nélkül elutazni!

-Nem hajlandó? Miért nem ezzel kezdte?! Akkor menjen vissza és csomagoljon össze okosabban.

– \”Végre van szinusz ritmus. Visszahoztuk!\” – hallom meg hirtelen a mentőorvos hangját…