SIMONYI ÚT

Ma már emléktábla jelzi a városnak azt a részét, ahol számomra egy kicsit a mesék világa kezdődött. Az út története ismert. A huszárezredével Debrecenben állomásozó Simonyi óbester elhatározta, hogy az akkor még homokos utat huszárjaival kiegyenesíti, kellemessé teszi a város lakóinak számára. Saját költségén két-két sor fával ültette be 1819-ben. Az árnyas sétányt a nép gátnak nevezte, 1820 tavaszán avatták fel.

Simonyi óbester 1829-ben az aradi börtön foglya lett tisztázatlan okból. Száz évre rá, 1929-ben a nagy télben kifagyott a fasor. Helyét hársfákkal ültették be 1931-ben. A Központi Egyetem felavatásának évében (száz évvel azelőtt halt meg Simonyi óbester a börtönben), 1932-ben Pohl Ferenc, városi kertészeti felügyelő tűzpiros Cannákat és Salviákat ültetett a hársfák mellé.

Én az 1930-as évek végén ismerkedtem meg jobban ezzel a számomra mindmáig csodálatos és kedves úttal. Akkoriban tanultuk a János vitézt az iskolában. Még nem volt ilyen zsúfolt a Simonyi út, csak a szebbnél szebb villák sorakoztak a kertek mélyén az út két oldalán. A villák előterét díszítő szobrok azt az érzést keltették bennem, hogy a János vitéz meséjéből ismert tündérek bújhattak meg a bokrok között. Mikor nem járunk erre, a tündérek senkitől sem zavartatva bizonyára itt játszanak a kertekben, és megfürödnek a parányi szökőkutas medencében.

Simonyi villa, a mesékben
(A lakó engedélyével közölve.)

Azután, 1947-ben ismét szereplője lettem ennek a mesevilágnak. Túl voltunk a második világháború nehéz évein. Fiatalok, egészségesek voltunk, egyetemisták.

Egy kicsit az az érzés kerített hatalmába bennünket, amit Vajda János így vetett papírra:

Enyim e szép világ, mely itten
Énértem, kedvemért forog.
Én vagyok itt a cél, központ, minden;
A nap, hold, tejút körültem
Csak eszköz, ékszer, bútorok…

Vajda János: Csillagok

Akinek maradt kerékpárja a háború után, szívesen ment ezzel a kémia előadásokról, a Bem térről az anatómiára, a klinikatelepre. Forgalom alig volt az úton. A napsugarak boldogan táncoltak a homokszemeken. Később, a vizsgák idején bódító hársillatban úszott a városnak ez a szép része. Ha bármikor erre járok, csak nyugalomra és boldogságra emlékszem.

Orvostanhallgatók vidám ballagása villamossal a Simonyi úton

“SIMONYI ÚT” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Szép visszaemlékezés volt. Örömmel és tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!